Vannak ezek a nehéz napok a lányoknál. Nos, én már rájöttem hogy ez nem vicc, halálosan komoly. Nem is a fizikai dolgokra gondolok elsősorban, hanem a mentális hullámvölgyek egetrengető sorscsapásaira. Sosem figyeltem erre igazán, de nemrég tudatosodott, hogy kezdeni kellene ezzel a helyzettel valamit. Szerintem az elmúlt 1 évben döntötte el a szervezetem, hogy miként vészeli túl a nehéz napokat. Ha itt az "idő" akkor elkap a sírás, de nem csak így lazán. Azthiszem egészen félelmetes lehetek ilyenkor.
Van egy pár kedvencem. A legszebb, amikor ruhavásárlás közben, ránézel egy felsőre a pláza kellős közepén, és sírva fakadsz. (az eladó így komolyan mered rád, és retteg hogy bele törlöd az orrod a felsőbe)
Másik favorit: Interspár, tömeg, szintén vásárlás. Ahogy sétálsz a sorok között, lelassul a világ, egyre lassabban és lassabban mész.. előtör lelked legsötétebb zugából az agónia.. amikoris végül megállsz a befőttek előtt és szintén sírsz. És csak sírsz... (a 60 éves néni néz mellettem, hogy most megkérdezze-e mivan, vagy inkább húzzon el nagyon gyorsan a francba, mert ez valami lelkibeteg degenerált. Természetesen elhúz a francba.)
Vannak ezek a kis átlagos megborulások amikor minden fontos ismerősödnek levelet írsz hogy:
-Hé amúgy annyira hálás vagyok hogy a barátod lehetek! Köszönök mindent!!
- Ööö ez most hogy jött? (Nem mindegy bazzzzdmeeeg?! Hálás vagyok és kész!! Nem foszthatsz meg tőlee!)
És akikre mindig lehet számítani:
-Úristen te sírsz? (Nem... halucinálsz)
- Miért sírsz? (mitttudomééén)
-Segíthetek valamit? (szerinted?)
-Mi történt? (ez a kedvencem, mert itt másfél óráig lehet ecsetelni a világ szarát.. lehet beszélni a gyerekkori traumákról, kérhetsz életvezetési tanácsokat, mesélhetsz a nagy szerelemről, csalódásokról -> amitől persze mégjobban sírsz, de segáz merthát most legálisan teheted)
És a nagy kedvencem, ami totálba felülmúlt mindent mostanában:
Van nekem egy áldottjó nagymamám, küldött nekem töltöttkáposztát. Ránézek az edényre.. tele-tele káposztával. Nézem ezeket a gyönyörű káposztácskákat, mind csudaszépen egymásmellett pihen. Szinte látom lelki szemeim előtt ahogy a nagyim sürögve forogva rendezgeti őket. És akkor könnyek gyűlnek a szemembe. (igen, már megint. nem vicc. vérkomoly) Nézem a káposztát elsírom magam. Akkor jön az ihlet, hogy nekem most felkell hívni Mamit, és jól megkell mondani a frankót. Most vagy soha.
- Szia Mami!
- Szia édesem!
-Én annyira nagyon szeretlek téged. (hüpp-hüpp)
-De Mami.. én tényleg nagyon. Én annyira hálás vagyok neked. Köszönöm a káposztát. Én érzem hogy te ezt milyen szeretettel csináltad. Benne van minden szereteted! (hát itt már szerintem nem nagyon értette mit akarok mondani, mert valami ordenáré eltorzult hangon folyok bele a telefonba) Mami én köszönök nagyon mindent! Én annyira nagyon szeretlek!!
-Minden rendben édesem?
-Mami én annyiraaa szeretleeek!! (amiből már csak ennyit ért: EÖÖÖEÖEEEÖEÖEÖEÖÖÖÖÖ)
(Mami hátraszól Papinak)
-Te Gyuri!! Hát menjél már be ehhez a gyerekhez van valami baja!
-Ó. hagyd Mami.. csak a káposzta..