Eljött szépen az évfordulónk napja. Magam sem hittem, de énis, meg a kapcsolatom is képes ilyesmire.

Alexet újra kiküldték Hamburgba egy hétre, pont jókor, ugyanis az évforduló napjára tért haza. 

Volt időm készülődni rohangálni, baszkódni, nézegetni, meg sok egyéb.

Oké lehet egy kicsit túlkaptam. (Nézzétek el, sokáig voltam hányattatott sorsú magányos, megalázott szingli lélek, örülök az évforduló napnak mint az állat)

Szóval Alex lelécelt vasárnap, ígyhát 5 napom volt felkészülni az évforduló napra.

Lezúztam gyorsan a melós napot, és szaladtam az Ikeába, venni neki barkácskészletet.

Természetesen pont aznap volt baromi nagy vihar, szóval elkezdtem hasonlítani hegyi yetire, mert a szél szanaszét fújta a hajam. Dideregtem is az Ikeában 10 percet egy padon amíg erőt gyűjtöttem, hogy végig járjam azt a borzasztóan nagy hodály épületet. Egy bácsika leült mellém és szégyenérzet nélkül akkorát rottyantott oda mellém, hogy még én szégyeltem el magam.

(Pesten amúgy ez a 120. eset amikor böfögő-fingó emberekbe botlok. Abszolút nem zavar egy csomó embert, hogy alpári paraszt más emberek előtt.)

A nagy Ikeás barangolás után laza 9-re haza is értem. Másnap meló után a Tesco-t céloztam meg, mert én feltétlenül sütni-főzni akartam az évfordulóra. Itt is bolyongtam jó sok órát, mire mindent megtaláltam.

A harmadik napon gigamega takarítás volt tervben. Fürdőkádat súroltam, sepregettem, kimostam, elmosogattam, budit pucoltam, illetve megcsináltam minden olyan szart amire hétköznap semmi idő sincsen. 

A negyedik napon bevállaltam egy laza kis 12 órázást, "miért is ne? kell a pénz!" alapon.

Az ötödik napra úgy éreztem magam mint aki 3 napja egyfolytában bulizik és atom másnapos. Az erőm az eltűnt, bámultam ki a fejemből és megfogadtam, nincs az a pénz amiért kiszállnék az ágyból. 

Olyan laza fél órán át csak néztem a plafont, kiértékeltem ezt az évfordulós napot, számot vetettem a napi teendőkkel, és tudatosítottam hogy Alex 8 óra múlva már itthon lesz. 

Szóval kipattantam az ágyból, meg sem próbáltam nőnek kinézni, magamra húztam egy farmert aztán gó vásárolni.

Nem vehetsz meg elég dolgot a Tescoban, utómunkálatokra van szükség vásárlás terén. (Máshol lehet olcsóbb lesz - teória)

Út közben jöttem rá, hogy melltartót sem vettem fel, így az utcában munkát imitáló munkások jól meg is néztek, meg mutogattak, hogy " Húú nézzed mán Joci, a csajon nincs melltartó!" 

Szóval megszaporáztam a lépteimet, és bolyongtam egy órát a Lidliben.

(A Lidliben amúgy nagyon fasza pékárut lehet venni, életem legjobb kakaós csigáját itt ettem, meg sok segget hízlaló finomságot.)

Ezután kiültem egy parkba a napra, benyomattam a frankó kakaós csigát, magamba öntöttem egy energia italt, és napoztam egy kicsit. (A hetem legszebb negyed órája volt)

Aztán nekiindultam lufit venni. 

Igen lufit.

(Egyszer egy romantikus Pesti megérkezésem alkalmával Alex vett nekem szíves piros lufikat, tele aggatta vele a házat. Főzött vacsit, vett rózsát, szóval a női szív az kőkeményen szétolvadt a padlón.)

Ezen este apropójából úgy döntöttem, hogy akkor most énis összelufizom a házat, had érezze a törődést a pasas.

(Ilyet lányok csak akkor csináljatok, ha abszolút meggyőződtetek kapcsolatotok erősségéről, mert amúgy a férfiak 100%-a 1 perc alatt lefut 5km-t a szíves lufik láttán.)

Találtam frankó lufi boltot, kértem is két héliumos piros szíves lufit. 

Szóval jól megrakodva, 2 szatyorral, táskával, 2 szíves lufival elindultam hazafelé. Oda is szólt egy fickó hogy:

"Jók a lufijaid!" (itt bele se mertem gondolni, hogy most vajon tényleg a lufikra gondol-e, vagy a melleimre)

Hazatértem után kipakoltam a szatyrokból, és kezdett újra katasztrófa sújtotta területre hasonlítani a ház. ...és akkor még a főzésbe bele se kezdtem.

Csináltam muffinkákat, (még életemben nem csináltam  - tudom gáz. )

Nyalogattam jobbra balra a muffin masszát, vajon jó lesz-e, úgyhogy tippre beledobtam egy félüveg meggyet, meg féltábla csokit - biztos ami biztos - és belöktem a sütőbe.

Ezután negyed óra ácsorgás vette kezdetét a sütő előtt, és szorítottam azoknak a drága muffinoknak hogy elne baszódjanak, mert nekem rohadtul fontos meglepnem a pasim.

A muffinok jól teljesítettek, megnőttek mint a gomba, én pedig örömtáncot jártam, hogy mekkora menő muffint dobtam össze.

Mivel hiperromantikus estét szerettem volna, ezért piros cukormázzal akartam szívet rajzolni a muffinkákra. ami sajnos nem sikerült, úgyhogy van még mit tanulnom cukormázból. 

Ezután összerittyentettem két, Alex szája íze szerinti pizzát. Megkűzdöttem a szemgyilkos hagymával, a körmödet legyilkoló sajtreszeléssel. 

Éssss ezután valóban úgy nézett ki a ház, mintha bombát robbantottak volna. Itt kaptam egy laza pánikrohamot, ugyanis tudatosult hogy még 2 és fél órám van hátra Alex érkezéséig. A teendők pedig a plafonig álltak. 

Elmosogattam egy hadseregre is elengendő tányért, tálat, kanalat, villát, minden lószart.

Sepregettem, takarítottam, levittem a szemetet. Ajándékot csomagoltam. 

Már csak másfél órám volt hátra. 

Elmentem lezuhanyozni, borotválkozni, szépítkezni. Szóval igyekeztem igazán dögös lenni. bár ez nehezemre esett az elmúlt napok után.

Belőttem a hajam, kifestettem a szemem, felvettem a legszexisebb göncöm.

Már csak fél óra volt hátra az érkezésig amikor úgy döntöttem kurva fontos még kilakkozni a körmöm.

Ez is megtörtént, rendkívüli hősnek éreztem magam. 

Felhívtam Alexet hogy merre jár, és közölte hogy éppen most szállt le a gépe, szóval még másfél óra mire itthon lesz.

Ettől kurvára elszomordtam, és ezután ültem másfél órát mozdulatlanul egy székben, várva hogy száradjon a körmöm. Mondanom sem kell, elaludtam ülve a székben.

Mire felkeltem Alex még mindig sehol sem volt, szóval kezdtem tényleg borzasztóan szomorú és ideges lenni. mi a faszér' kell nekem kapkodni?! 

Aztán nagynehezen csöngettek..

Elővettem minden energiámat és csúcsmosolyomat és ajtót nyitottam.

Alex megállt az ajtóban és furcsán nézte a lufikat, meg a sütit, meg az ajándékot meg mindent. Persze én hipersokkot kaptam szóval elkezdtem pörögni mint a kurvaisten.

- Sziasziasziaszia! Hiányoztam? Hiányoztál! De szép vagy! Ezt mind neked csináltam! Nézd, életem első muffinja!! Képzeld kisúroltam a kádat, minden csillog villog! Főztem is neked, ha éhes leszel szólj!! Az ott az asztalon a te ajándékod! Nyisd csak ki! Nem, ne úgy!! Tépd csak szét!! Nééézd lufffiiik!! Szeretleeeeek!

Bújás, ölelés, minden lófasz.

Szegény Alex csak állt mint aki beszart. 

Kibontotta a kis barkácskészletet, szépen megköszönte, mosolygott, de én kezdtem érezni hogy valami nem stimmel.

- Nem tetszik? Szar? Nem ezt akartad? Nem eszel sütit? Kurvajó süti! Mondom kurvajó! Innál valamit? Csak nem fáradt vagy? Kérsz egy puszit?

De a helyzet nem lett jobb.

Végül leesett a tantusz, elcsöndesedtem és megkérdeztem mi a baj. 

- Ne haragudj, de én nem vettem neked semmit.

(Életed legtelibevertebb mondata.)

- Igazából én most nem készültem semmivel

(Életed második legtelibevertebb mondata)

- Ne haragudj, de nem nagyon tudtam mit vehetnék neked, hülyeséget meg nem akartam, szóval inkább nem vettem semmit.

(Életed harmadik legtelibevertebb mondata)

Életed legnagyobb hazugsága:

- Á  semmi baj..

Ezután topogtunk egymás körül egy órát, még beszélni sem tudtunk miről.

Lejátszódott előttem az a sok nap előkészület, fáradhatatlan meló, az a rakás elköltött pénz, a béna lufik, és minden szar amivel most jól leégettem magam. 

Megkértem Alexet ne is beszéljünk erről, kurvamindegy. kurvára nem mindegy

Az este úgy ahogy eltelt, legszívesebben kiszaladtam volna a világból, iszonyat csalódott voltam. Hogy lehet elfelejteni egy évfordulót?! 

Éreztem is hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb csaja megintcsak.

De aztán.. reggel felkeltünk. Elém rakta a laptopot, és közölte válasszak egy utazást.

Elvisz bárhová. 

itt beütött az életérzés:

- Mehetünk bármerre.
- Nyaralni?
- Igen.
- Ahová akarok?
. Ahová akarsz.
- AHOVÁ AKAROK?
- Ahová akarsz.
- ODA MEGYEK NYARALNI AHOVÁ AKAROK??
- Igen.
- Basszameg..
- Mivan?
- AHOVÁÁÁ AKAROOOOK??
- Most mi van, sokkot kaptál?
- AHOVÁÁ AKAROOOOOOOK??
- Cica mivan??
- AHOVÁÁÁ AKAROOOOOOOOOOOOOOOK?!

Szóval randomra ráböktünk egy országra, meg egy hotelre. Alex pedig fél óra alatt eltapsolt többszázezret repülőjegyre meg szállásra. 

Én pedig csak merendtem magam elé, és nem hittem el hogy valójában én vagyok a világ legszerencsésebb lánya. (Én egy csóró proligyerek vagyok, nekem a nyaralás önmagában is luxus, nemhogy külföldre meg repülővel.)

Szóval.. a pasim elvisz Máltára.

(Hol a picsában van Málta?!)

Sajnos ezt nem lehet eléggé megköszönni, szóval jól megöleltem, odadoromboltam magam hozzá és pislogtam mint hal a szatyorban. 

Muter pedig mondta, hogy az ilyesmit nem szabad elmondani senkinek, mert az emberek irigyek és gonoszak, de én meg csóró senki majom vagyok, szóval ez nekem óriási dolog és jól elmondom most mindenkinek.