(A lenti sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak, vegetáriánusoknak semmiképpen sem ajánlom.)

Na kérlek az úgy volt, hogy Alex barátom szülei meghívtak minket disznóvágásra.

Már évek óta disznótvágni akaró hangulatban voltam, bakancslistára is felírtam, nekem bizony el kell menni egy jó kis disznóvágásra.

Utoljára gyerekkoromban voltam ilyesmin, semmi sem rémlett belőle, csak hogy visít a malac mint az állat, én meg jól befogom a kis fülemet. 

Meg emlékeztem a jó kis hagymásvérre is, amit nyomtam be az arcba.

A mostani meghívásnak örültem mint a hülyegyerek, végülis majdnem eltelt 20 év, az meg nem kevés ugye. Manapság már kiváltság egy jó kis disznóvágás.

Szóóval lementünk az ősökhöz.

Alex szüleivel még csak egyszer találkoztam, szóval a gatya azért még rendesen tele volt szarva.

Belőttem a sérót, bepakoltam a disznóvágós hajléktalan összemocskolható jáccósruhát, és vonattal utaztunk egy jó 2 órát. Késő este érkeztünk meg, nyomattunk egy kis családi vacsorát, kaptunk mellé pálinkát (de én kiváltottam egy fél unicummal) aztán jól elkezdtünk beszélgetni a másnapi teendőkről.

Alex apukája, (nekem csak Józsibá) nagy csillogó szemekkel elkezdte mesélni, hogyan is fog történni a reggeli szúrás. (SZÚRÁS) Elmondta, hogy csak azok láthatják a szúrást akik jó korán felkelnek, merthát ezeknek a malackáknak már jó korán meg kell halniuk.

Én persze pörögtem az egész disznóvágás miatt, szóval jelentkeztem ám minden feladatra, minden résznél ott kell legyek, szóval felkelek én hajnalban is ha disznóvágásról van szó. 

Józsibá meg csak mesélt, és mesélt miközben fogyasztottuk jóízzel a vacsorát.

"Tudjátok tavaly is olyan rosszul szúrtam.. Beledöftem jól a nyakába, de az nem vérzett, hát jó' megszúrtam vagy háromszor, de az anyjamindenit hát nézett rám a nagy szemivel a malac. Hát most micsináljon az ember? Kerestem ott az ütőerit neki, de nem vót' meg. Amúgy én nagyon jól szúrok másnak, csak mindig a saját malacot szúrom valamiér' máshogyan. Aztán tudjátok olyankor szenved a malac, meg visít ugye az életéért ha rosszul szúrod. Nézzed csak, pont itten kell megszúrni, ide jóóól bele kell döfni a kést! Aztán anyátok mindég' odatartja a tálat, a vérnek oda kell folyni. Nem hálás feladat ez, én mondom!"

Onnantól hogy mesélt Józsibá a szúrásról, egyenes arányosságban nőtt az elhatározás, hogy nincs az az Isten, hogy korán keljek fel. Ezt a szúrós gyilkolós ütőeret megdöfős/szétgyilkolós részt mégiscsak kihagynám. 

Fel is keltünk 8-kor, addigra már mindkét malacka a röfi mennyországban volt. (az én lelkiismeretem meg viszonylag tiszta maradt)

Felöltöztünk putris cigány hajléktalanba és kimentünk megnézni a malackákat. A malackák azok bizony tényleg meghaltak, kemény férfiemberek kapargatták le a bőrükről a perzselés után megmaradt izét. (vajon mi lehet a neve? Perzs?)

Közelebb mentem, Alex jól bemutatott mindenkinek.

"Ez itt keresztapám Imi, ez itt a böllér úr, ez meg itt a Ferike! Köszönjél Ferike!"

Még épp hogy bele tudtam nézni a szétnyitott disznótest belsejébe, magához szólított Alex anyukája Ica néni.

Bementem a konyhába, látom hogy rotyog a tűzön egy beazonosíthatatlan izé. 

"Gyere csak, kóstold meg! Neked csináltam mert úgy hallottam nagyon szeretnél hagymásvért enni! Mi nem szoktunk ugyan csinálni, de Alex mondta, hogy nagyon szeretnéd, szóval állj csak ide, kóstold meg jó lesz-e így!"

Ez volt az első megmérettetés.

Néztem ezt a rotyogó izét, és tudatosult, hogy ez még egy fél órája élő malac, forró vére. Hát fordult a gyomrom tüstént kettőt, nem tudtam hogy szaladhatnék el. 

Ez bizony itt nekem készül, kurvagyorsan megkell kóstolni hogy jó-e. (mivel 20 éve nem ettem, fogalmam sincs hogy a jó. Rögtön eszembe is jutott hogy a malacba visszahelyezve lenne a legjobb, de azt ugye már nem lehet)

Belenyomtam a kicsi nyelvem, gyorsan rámondtam hogy király - nemkell bele semmi, és röppentem is azonnal ki a konyhából.

Persze nem úsztam meg, mert le kellett ülni a böllérbácsival, Ferikével, Ica nénivel meg Józsibával reggelizni. Törekedtem a legkissebb kanálkával szedni, úgy hogy az senkinek se tűnjön fel, de én mondom, éveknek tűnt annak a pár falatnak az elfogyasztása. ÉVEKNEK.

Ezután hívott Alex nézzük meg jól a malacot.

A malacka belei akkor már így szét voltak nyitva a nagyérdeműnek.

Hát mondani se kell, ezis geci nagyon gusztustalan volt, folyamatosan abba a gondolatsorba futottam bele, hogy az ember is pontosan ilyen belülről, ettől pedig megint fordult kettőt a gyomrom.

A beleknek van egy sajátos szaga, ami zárt meleg térben igazán felvillanyozó tud lenni.

Aztán megjött Julika, keresztapu-Imi felesége és hurcolt maga után egy 4-5 év körüli kisfiút Bencét.

Már akkor látszott hogy a kis Bence okosabb mint én, mert négykézláb próbált menekülni.

Julika meg jól rám bízta a kisBencét azzal a sok béllel összezárva.

- Na szia Bence! Disznótorozunk mi? Nézcsak ezitt a disznó bele. Ugye milyen szép? Meg akarod fogni? Megfogjuk együtt? Látod milyen puha? Údepuha! Igen, kicsit büdös. Fogdcsak meg itt milyen puha! 

(a kisBence az nagyon aranyos volt, hamar elkezdték lekötni a gusztustalanságok)

- Ez itt mi?

- Micsoda Bence? Mutasd meg!

- Hát ez itt!

- Ööööö hát eeeezzz? ÖÖÖÖ

- Mi ez?

- Hát Bence kérlek öööö itt kakil a malac.

- Kakil?

- Ööö igen kakil, ez itt neki a fenekén a kis nyílás, vagyis izé látod a kis kakilója.

- NE AZT NE FOGD MEG!

- De miért nem?

- Mert ott kakil a malac azért! (és bár fogalmam sincs mi a faszé' lóg egy segglyuk a kibaszott bél végén, és mi a faszér' nem lehet levágni innen, azt nemtudom!)

Aztán jött vissza Julika, elvette tőlem a kisBencét, én meg szaladtam ki a levegőre hogy feldolgozzam ezt is.

- Csókolom Józsibá, mit tetszik csinálni?

- Meg ne szólalj, gyere bújj ide teis, rágyújtottam, nem láthatják, bújjál már arrébb na! (így kezdődött cinkos barátságom az apóssal)

- Hú Józsibá soha jobbkor, kérhetek egy szálat? Tudja most szoktam le, dehát tudjahogyvanaz, kérnék egyet.

(na így kezdtünk el a Józsibával dugiba cigizgetni a disznóól mögött.)

Aztán kiáltottak, hogy jöjjön valaki és zárja el a csapot. Ígyhát én lettem a csapot elzáró-nyitogató, rohangáló lányka. (hozzáteszem a legjobb feladat volt amit kívánhattam)

Kicsit nyissad! Zárd mán el! Nyisd mán meg jobban! Eresszed meg! - ezek voltak.

A nagy rohangálás végeztével megkért Ica néni, hogy vágjam fel a toroskáposztába való húst. Jól fel is vágtam olyan 12 emberre valót. Igazi hősnek éreztem magam. 

Aztán megjött a kisBence anyukája meg apukája, meg a Janibá aki Alex nagybáttya és annak a felesége Katinéni. (nabazdmeg de sokan lettünk, sok a rokon, csak győzzem megjegyezni.)

Ezután a toroskáposztához való húst kavargattam a Janibá feleségével Katinénivel, aki a kavargatás közben jól kifaggatott. Jól megtudta honnan jöttem, hova tartok, mit tanulok, akarok-e gyereket, miért nem akarok már, hol lakom, hol akarok lakni, mivel foglalkoznak a szüleim, szeretem-e A CSALÁDOT, szóval keményen lecsekkolt az öreglány. 

Később Alex elmondta hogy ő a családi lecsekkoló, ha neki nem tetszem baszhatom. (mondjuk jobb lett volna ha ezt előtte mondja és nem utána)

Miután kész lett a toroskáposzta lazán betoltam vagy 2-3 tányérral, biztos ami biztos.

Miután ettünk, beütött a kajakóma, erősen húzott az ágy, dehát nagyon cink lett volna lefeküdni délután aludni egy disznóvágás közepén, szóval beneveztem vagy 2 Unicumra. 

Jól is tettem, mert közölte a kurváraspicces keresztapa-Imibá hogy:

"HÁT TE NEM CSINÁLSZ SEMMIT?!"

..amitől rohadtul elszégyeltem magam, így mindent félredobva megkérdeztem mindenkit vagy 100szor hogy MIT CSINÁLJAK? MIBEN SEGÍTHETEK?

Imibá meg levert elém olyan laza 90 kg zsírt, és közölte hogy akkor kockázzam már fel.

Mutatom:

Ez a meló az első 10 percben igazán élvezetes volt, aztán a 11. perctől megfagytak odakint az ujjaim, elzsibbadt mindenem, és csúszott ki a kezem közül ez a kurva zsír. 

Az Imibá meg mindig odaszólt az atombebaszás határáról hogy:

"TE NEM CSINÁLSZ SEMMIT? HÁT CSINÁLJÁL MÁN VALAMIT! MINEK VAGY ITT AKKOR?"

Ilyenkor megfordult a fejemben, hogy azt a kurvaéleskést eldobom úgy délkelet felé, de inkább ittam mégegy Unicumot.

Mikor már felkockáztam olyan 70 kilónyi zsírt akkor megkérdezte Imibá hogy:

"DOLGOZOL MÁR?"

És akkor ezen a ponton megadtam a jelet Após-Józsibának és mentünk egyet cigizni.

Alex később elmondta hogy a részeges Imi közelébe nem érdemes menni ha iszik, mert mindenkivel kötözködik. (na mondom dejó hogy ezt is később tudtam meg)

Aztán odajön hozzám anyósjelölt-Icanéni, kezembe nyom egy kurvanagy tepsi fogalmam sincs mit, és szépen megkér hogy ezt most egy üstben főzzük meg.

Én azthittem ez lesz a leggusztustalanabb rész, de tévedtem. Szóval megfőztük a tüdőt, a vesét, a májat, jópár belet, meg sok elmondhatatlanul gyomorforgató izét.

És én ekkor jöttem rá kérlek, hogy baromira gyenge ember vagyok.

Próbáltam arra koncentrálni hogy sokan éheznek a világban, de ez most életemben először nem segített.

Amikor készlettek ezek a szétfőtt atombüdös belsőségek akkor szépen le kellett darálni őket.

NA EZVOLT A LEGGÁZABB RÉSZ.

Itt őszintén megfogadtam, hogy nincs az az Isten hogy én hurkát egyek még ebben az életben. Sokkal jobb volt boldog tudatlanságban.

Kérdezte Ica néni megkóstolom-e, mondtam hogy BOCSÁNAT NEM! (így szakítottunk végleg a hurka és én.)

Ezután megadtam az újabb jelet Józsibának hogy fussunk-szaladjunk rágyújtani újra, mert nem bírom. Persze útközben odaszólt az Imi hogy:

VÁROSI LÁNYOK NEMTUDTOK SEMMIT!

Imádtam...

Aztán Alex barátom kitalálta, hogy ő bizony véres hurkát akar enni. Ica néni meg mondta neki, hogy csinálj fiam ha akarsz.

Ezzel is jól megszívtam, mert Alex egyedüli segítőtársa csak én lehettem. Ica néni pedig messziről koordinált.

Namost, akarod tudni hogy készül a véreshurka?

Úgy hogy megfőzöd a megalvadt vért. YEAHHHH

Ez a megalvadt vér ilyen ruganyos takonyszerű izé lesz, amit kavargatsz jó sokáig, amíg kakaószínű ital nem lesz belőle. Ezt pedig összekevered rizzsel, meg a belsőséges mindennel. Természetesen a kis kezeddel. 

Azt jól végignéztem ahogy Alex összegyúrja a vért meg a rizset. 

Nem tetszett. Én mondom nem tetszett.

Közben kintről jött befelé a forró zsír szaga, Imibá meg csak egyre kiabált, hogy SZAR itt mindenki mert senkisem dolgozik.

Ittentájt már besötétedett, és eljött a rituális hurka-kolbász megsütésének időszaka, ahol tüntetőleg nem ettem egy falatot sem. Egyedül a kolbászba kóstoltam bele, mert azt éppen nem láttam hogy hogyan készül.

Mikor már éppen felcsillant a remény, hogy lassan végetér a buli, meg talán Imibá is kijózanodik, megkért Ica néni hogy sikáljuk le szépen a darabolós asztalt.

Ezen az asztalon aznap két malac halt meg és minden létező szerv volt már rajta. A hidegben persze a zsír jól rászáradt, szóval nem akarod tudni milyen munka várt ránk késő estig.

A végső tanulsága a disznóvágásnak csupán annyi, hogy most 20 évig nem megyek megint.