Valahol az év végén nagyon kezdtem elfáradni.

Nyomtam a vizsgákat az egyetemen sorra, hogy mihamarabb húzhassak vissza Pestre és legalább pár napot dolgozhassak. Valahogy pontosan ki volt számolva ez az év az energiáimnak.

Ahogy jött a karácsony, egyre inkább kezdtek elcsöndesedni bennem a hangok, és egyre inkább le akartam tenni minden kötelező elfoglaltságot.

Úgy döntöttem hajszínt is váltok. Voltam én már padlizsán, barna, fekete, vörös, csak éppen szőke nem, szóval eleget tettem eme kihívásnak. Mutattam is a fodrásznak hogy hát én Ellen Pompeo haját szeretném.

Természetesen még nyomokban sem hasonlított arra amit szerettem volna, szóval az év utolsó hónapjában az ehhez hasonló kérdésekkel ostoroztak:

"Neked zöld a hajad?"

"Biztos hogy ezt szeretted volna?"

"Szerintem a barna a te színed."

"Emlékszem amikor nekem volt ilyen a hajam, annyira jelentéktelen voltam. Hidd el az ilyen hajtól az ember eléggé jelentéktelen lesz."

Szóval gyakorlatilag arra sem volt esélyem, hogy megkedveljem, mert az emberek nagyrésze arra sem volt képes, hogy valami kegyes hazugságot lökjön. Szóval amikor szóba jött a hajam, én már azzal kezdtem hogy: "tudom, tudom, jó szar" És tudod mi a gáz? Senki sem cáfolt rá.

Ez kellően ketté tudja baszni az ember napjait, szóval visszafestettem barnára, és most újra béke honol.

Eljött az első közös karácsony alkalma Alex barátommal is. Megvettük életünk első közös karácsonyfáját, sütöttünk mézest, díszítettünk házat, csókolóztunk nagyokat, szóval totálba átszellemültünk a karácsonyhoz.

Alex nagyon kitett magáért, tudta milyen fontos ez nekem. Az utóbbi évek karácsonyai mindig azzal teltek, hogy olyan emberek után vágyakoztam, akik baromira nem akartak velem lenni a szeretet ünnepén. 

A karácsony utáni napokban persze még dolgoztam egy jópár 12 órát, hogy azért szépen fejezzük be az évet. Baromira kimerültem, és azon kaptam magam, hogy felkelek hajnal 4-kor és egyszerűen képtelen vagyok visszaaludni. Zsongott a fejem ezer meg ezer gondolattól. De aztán amikor főztem egy forró teát, kimentem az erkélyre, rágyújtottam, és elkezdtem hallgatni a hajnali sötétségbe burkolt csöndet, meg a madarak hangját, akkor végre elkezdtem hallani a saját gondolataimat. 

Így év végére már el is felejtettem, hogy vannak saját gondolataim.

Szilveszter felé jött megint a kurvanagy nyomás, hogy hát legalább ezen a napon érezzük jól magunkat. Debrecenben lett volna totálmega házibuli az én Mesi barátnőmnél. Minden idegsejtem repülni akart vissza Debrecenbe. 

Természetesen a munka miatt nem jutottam el, így Pesten kellett maradnom szilveszteri tervek nélkül.

A szilveszter este azzal telt, hogy szidtuk a kibaszott társadalmi nyomást Alexszel, aztán lefeküdtünk aludni 11-kor.

Az év első napján is hiperkorán felkeltem és akkor nagy fogadalmat tettem.

Persze nem olyan "nem gyújtok rá, lefogyok" kaliberű szarokat, hanem végérvényesen eldöntöttem azt, ami már mozgolódott az elmúlt hetekben, hogy próbálok ezután úgy élni hogy az legtöbb örömöt hozzon nekem.

Megpróbálok kijutni a mókuskerékből, és megtanulok nemet mondani. 

Ugyanakkor annak, - hogy azt csináljam amit szeretnék, megtanuljak újra ellazulni, és megtaláljam újra önmagam - annak egy baromi nagy igent mondani.

Az évből 12 nap telt el, mire beindult az első nemet mondás. Természetesen lebetegedtem és az eddigi tendenciákkal ellentétben nem mentem be betegen dolgozni. Hanem szépen betelefonáltam, hogy "bocsi, de nincs az az Isten hogy bemenjek dolgozni." 

Ehelyett elmentem a ragyogó napsütésben sétálni, beültem Ricsi barátommal egy fasza cukrászdába és nyomtunk egy kis sütit. És nagyon jó volt.

Másnak ez lehet alap, nekem már lassan több mint egy éve csak álom.

Szóval úgy döntöttem, hogy nagy önmegtalálásba kezdek, bemutatok jól a mókuskeréknek, és kikeveredek a posványból amibe kevertem magam.