Egyetemi elfoglaltságaim miatt vissza kellett jöjjek Debrecenbe. Fájó szívvel ugyan, egy kis reggeli sírdogálás közepette, elköszöntem Alextől. Most jó pár hétig nem látjuk egymást.

Minden akkor kezdődött amikor felszálltam a reggeli vonatra.

A helyemen már egy másik csaj ült, de baromi toleráns lány lévén, ültem máshová. Amikor leszálltam a vonatról kb. hárman húzták át a bőröndjüket a vadiúj karácsonyra kapott bőrcipőmön, szóval kicsit felment a pumpa.

EKKOR elkapott az überdurva hasgörcs, ugyanis nekünk előző nap moziba kellett menni, ahol sajtos nachos-t (ejtsed nacsosz) kellett enni csípős paprikával.

A csípős paprikát nagyon szeretjük, még akkor is ha másnap megszüljük az Antikrisztust.

Oké, vállaltam.

Szóval elkapott az atomdurva hasgörcs, és a villamosmegállóban esélyem sem volt Antikrisztust szülni, szóval kb. így álltam ott:

Amikor végre sikerült leülnöm a villamoson, és nyugalomba helyeznem a testemet, illetve a két darab 60 kilós táskámat, AKKKORR jött az ellenőr és megbüntetett.

Ezután a két 60 kilós bőröndöt áthúztam a fél városon, hogy bemehessek a postára, mert megérkezett a várva várt erkölcsi bizonyítványom.

PERSZE a posta zárva volt. Így húzhattam visszafelé is a faszom bőröndöket.

Amikor végre hazaértem, megpróbáltam bekapcsolni a számítógépemet.

Nem sikerült.

NEM SIKERÜLT.

Meghalt, feladta, kipurcant, öngyilkos lett.

Mire idáig eljutottam már az összes hajamat kitéptem.

Ezután gondoltam, telóról majd csekkolok segítséget a neten, amikor rájöttem, hogy nemtudom az itthoni wifi jelszót.

NEM TUDOM.