Meghoztam a nagy döntést, belevágok a nagy faszaságba.

Én bizony Pestre költözök.

Oda, Fel, Át, Hozzá, Össze.

Felvonatoztam egy interjúra, lesz ami lesz. Beadtam random 150 helyre a jelentkezésem, ahonnan már vissza is hívtak két nap alatt 50 helyről.

Ilyet én még sose láttam, talán bátran kijelenthetem, hogy kedvező most a csillagállásom, megszántak az Égiek, vagy csak valóban ez az utam, és minden megtámogat ehhez. A 40 fokos vonatút alatt lerendeztem egy csomó másik interjút, aminek az lett az eredménye hogy hipp-hopp lett munkám. 

Pislogtam mint hal a szatyorban, hogy HÚÚÚAZANYJÁT PESTRE KÖLTÖZÖM!? 

Szóval elkezdődött az agyafúrt macera.

Mikor? Mennyit? Hánykor? Mennyiért? Meddig? Hogyan? Gyorsan? Csomag? Lakbér? Bérlet? Szex? Házasélet? Párkapcsolat? A barátaim? A szüleim? A pénzem? Kompromisszum? Kaja? Együttlét? Bicikli? Fogkefe? Orvos? Gyógyszert? Izgalom? Újdonság? Egyetem? Álmok? Valóra váltsuk?

Szóval annyit agyaltam 1 hét leforgása alatt, mint általában egy év alatt, szóval a kis testem-lelkem úgy zakatolt mint egy gőzmozdony.

Alex válasza mindenre annyi volt, amitől már pár nap alatt lemartam az arcomról a maradék bőrt is, hogy: "Minden rendben lesz. Megoldjuk. Ne aggódj. Túlkapod."

Há' bazdmeg ne legyél már ennyire nyugodt, ha én pörgök mint a kurvaélet szanaszét. Irigylem a nyugodtságát, nekem nem adatott meg ilyesmi. Ugyanakkor nem ő költözik hanem én, persze hogy halál nyugodt. 

Szóval az együttérzést nullára pontoztam a 10-ből, de mondom lesz még úgyis megannyi lószar ami miatt aggódhatok, szóval ezt levettem a listáról. 

Tényleg a semmiből, 1 hét leforgása alatt nekivágok a fővárosnak. 

Indulási tőke: 2 bőrönd, 1 bicikli, 40 k, pasi.