Az elmúlt hónapok erőteljesen az önfegyelemről szóltak. Nem a kitartásról vagy az akaraterőről, ahogyan az a fogyókúrás-életmódváltós időszakokban mondani szokták. Nagy felismerést tettem nemrég, miszerint a fogyózáshoz nem akaraterőre van szükség, hanem önfegyelemre. 

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy most nyelvtanilag szőrözök, jelezném hogy óriási különbség van a kettő között. Sok mindent elértem az életemben, és akaraterőből-kitartásból sosem volt hiány, viszont leadni pár kilót mindig borzasztóan nehezen ment. Minden egyes kudarcélmény csak erősítette bennem hogy nekem bizony nincsen akaraterőm. Kerestem kutattam a híres neves akaraterőt, és rájöttem hogy van bennem bőséggel, mégsem tudom elérni amit szeretnék. 

Szóval rájöttem, hogy francba az akaraterővel, nem arra van szükség. 

Hanem:Önfegyelemre.

Napokig, sőt hetekig elemezgettem magamban ezt a szót. Mintha szinte megvilágosodtam volna, egyértelművé vált hogy az önfegyelem az, ami mindig is hiányzott.

Fegyelmezni önmagad. Olyan helyzetekben amikor fegyelemre van szükség. 

Valahogy teljesen megbolondított ez a fegyelem szó, szinte minden nap eszembe jut. (alkalmazom is sok területen, nemcsak fogyózás terén)

Újévi fogadalomként elkezdtem megszabadulni minden olyan dologtól ami hírhedten káros, vagy hízlalhat. 

Csodák csodája már 7 leadott kilónál járok. Óriási sikerélmény, és minden leadott kiló csak tovább motivál hogy folytassam. Az elmúlt hónapjaim nagyrészt erről szóltak: figyelni magam, és fegyelmezni ha szükséges.

Természetesen a leadott kilókkal elkezdtek megjelenni körülöttem a pasik, megindultak a szemezések az utcán, a melóban több srác aki eddig rám sem nézett, hirtelen nagyon jó barátom akar lenni. Bókolnak és állandóan kedvesek. Egyre többen jelölgetnek be fészbukon, és minden lehetséges csatornán. A melóban volt aki elhívott borozni, és eszeveszetten flörtöl minden adandó alkalommal.

Én nem hinném, hogy ez elsősorban a leadott kilóknak szól, inkább a kisugárzásnak ami a büszkeséggel és sikerélménnyel párosul.

Régen is volt egy ilyen időszakom , amikor egy szomorú szakítás után dobtam le rengeteg kilót (kb 15-öt) és lépten nyomon pasikba botlottam. Akkor még elég fiatal és bohó voltam, hogy ne vegyem észre, ez első sorban minek szól.

Ma már sokkal jobban kezelem ezt, vannak igazi megvilágosult pillanataim, nagy rádöbbenéseim, és nem veszem ezeket a dolgokat komolyabban annál mint aminek valójában szólnak.

Sokan belebuknak az ilyesmibe, mégtöbb energiát akarnak gyűjteni a pasikból, a bókokból, aztán szépen belecsúsznak a kósza szexbe, megcsalásba, és a mindenkit akarok de azonnal-ba.

Alex és köztem már van annyira jó a kapcsolat, hogy ezeket az élményeimet elmondjam neki, és jókat mosolyogjunk rajta. Eleinte furcsán fogadta amikor elmeséltem neki, hogy elkezdtek a melóban flörtölni velem a pasik, de mostanra már nagyon büszke, és tudja hogy a helyén tudom kezelni a dolgot. 

Alex időközben munkát váltott, szóval inkább én vagyok az aki egy kicsit féltékeny, merthát most sok új emberrel - nőkkel fog megismerkedni. 

Amúgy volt egy borzasztóan nagy vitánk nem olyan régen, ilyen csomagolj össze, és akkor most váljanak szét az útjaink típusú, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy alig fektettünk energiát a kapcsolatba, és hagytuk a sérelmeinket megbeszéletlenül a kispadon. Szóval volt egy nap, amikor végleg kiborult a bili mindkettőnknél, és elég nagy mélységekbe sodródtunk. Ebből végül sikerült felállni, és most megint nagyon jól megvagyunk.

A másik komoly történés, hogy amióta újra minden klappol köztünk, Alex egyre többször említi meg hogy szeretne gyereket. (Én meg persze mindig megkérdezem, hogy: "És ki fogja kihordani?")

A biológiám már kezd dübörögni egy gyerekért, ugyanakkor lelkileg abszolút nem vagyok még készen ilyesmire. Éppen önmegvalósítós életmódváltok, hajtom a munkát, és még elég önző vagyok ahhoz, hogy bulizni akarjak, meg ha úgy van, délig aludjak.

Kicsi csíra vagyok egy gyerekhez.