Az elmúlt években egyre több gyerekvállalást, eljegyzést, esküvőt nyomott az arcomba a közösségi média. Nem csak azért, mert 30 évesen a barátaid nagyrészének már ez a soron következő tevékenység az életében, hanem mert ezt az élményt mindenki igyekszik megosztani a másikkal.

Mivel 30 elmúltam, nem mondom, hogy nem éreztem ezzel kapcsolatban egy óriási kívülről jövő nyomást, illetve azt, hogy valahogy lemaradtam a többi ismerősömhöz képest. (vagy hát mondhatni más dolgokat priorizáltam) 

Amúgy nekem az a meglátásom, hogy az eljegyzés/házasság első sorban a férfi territóriuma, ő dönt, ő érik meg rá elsősorban. (a nő zsigereiben is erre van beállítva)

Én ezt a facebookon nyomakodó: szeretjük egymást, csorog a nyálunk, 3D-s ultrahang kép a gyerekről, szart a gyerek, szülés utáni kép, bambán néz a gyerek de ő a legszebb és legokosabb a világon, habosbabos esküvői ruha témakörtől már őszintén kezdtem szarul érezni magam. Ez eleinte azthiszem kőkemény irigység volt, aztán másodkörben meg teljesen indokolatlannak éreztem.

Ott kezdtem teljesen kiégni, amikor az illető a saját profilképe helyett a gyerekét tette be, tehát olyannyira azonosultak szeretett örömük tárgyával, hogy teljesen eltűnt belőle az egyén. - szerintem.

Aztán persze minden a feje tetejére állt, amikor egy fáradt keddi Valentin napon, már alváshoz készülődve, - mint derült égből a villámcsapás - Alex letérdelt elém és megkérte a kezem.

Őszintén mondom, 10 percig álltam némán a totális sokk állapotában. 

Nem volt flashmob, rózsaszirmok, sírásrívás, filmes jelenet. A maga egyszerűségében és nagyszerűségében lett ez az élmény a miénk.

Én annyira intimnek éreztem ezt a pillanatot, hogy végül 2 hétig szinte senkinek sem mondtuk el. Teljesen úgy voltunk vele, hogy ez a mi kis közös titkunk, és jó ebben fürdőzni. Még a családtagjainknak sem mondtuk el.

Aztán szép lassan megérett ez bennünk, és kinyitottuk a kapukat. A facebook nyilvánosságán sokat gondolkoztunk. Amikor szépen letisztultak az érzéseink hozzá, hát mi is bevonultunk a közösségi média szájbarágós szirupos világába. mindig visszanyal a fagyi 

Amit megtanultam az az, hogy nem tudhatom igazából hogyan és milyen úton jut el valaki odáig, hogy megossza a 3D-s ultrahangot, a rózsát, a nyalifalit, az esküvőt a világgal, de az biztos hogy többé nem fogok megítélni senkit miatta. Ahogy én hetekig dédelgettem ezt az élményt, úgy nem tudhatom más valójában hogyan jutott el odáig, hogy pl. a saját képe helyett a gyerekét tegye ki. 

Úgyhogy új korszak indul most, hogy menyasszony lettem. menyaaaasszooonnny?!?! Én?!?! 

Amúgy a korábbi meggyőződésem az volt, hogy csak az egyszerű, kedves, alázatos lányokat veszik feleségül. A komplikált, autonóm csajokat nem veszi el senki. Nos ez a tévhitem is megdőlt, és olyan nagyszerű érzés látni, hogy régi tévhitek/elvek hullanak le rólam. 

Változni jó, eljegyezve lenni jó. 

de inni az egészre mégjobb.