Ez még évekkel ezelőtti sztori, de olyan gyakran felemlegetjük, hogy muszáj lesz itt is megosztanom.
Sok sok évvel ezelőtt kitaláltam egy szép nyári délutánon, hogy én bizony csirkepörköltöt fogok csinálni.
Nagyon frankó, van hozzá minden. Többek közt egy egész csirke a fagyóban.
Szépen megvártam míg a pipike kiolvad, aztán neki estem mint bolondborjú az anyjának, egy kis apró késecskével.
Keményen szét-trancsíroztam szegény állatot.
Már majdnem telefonos segítséget kértem, amikor inkább úgy döntöttem megkűzdök az élelemért. (lesz ami lesz)
Végül az állatka részei mindenre hasonlítottak, csak csirke részeire nem.
Néztem, néztem a csirke HASÁT, ez vajon fontos-e nekünk?
Hmm, hmm.
Hát én még a csirke hasát nem láttam belefőzve semmibe, szóval inkább kidobom, nehogy gond legyen belőle.
Elkészült nagy fáradozások árán a csirkepöri. Boldog-boldogtalannak elmondtam, hogy én bizony fasza csirkepörit főzök, meg darabolok szét, fagyott állatokat.
- Te Zsu! Olyan csirkepörköltöt csináltam, megnyaltad volna mind a 10 újjad. Csak a hasát dobtam ki.
- A mit?
- A csirke hasát. Tudod ott azt az alsó részt. Olyan ismeretlen volt, inkább kidobtam, nem tudtam azt meg szokták-e enni.
- Az kérlek a csirke legértékesebb része, a csirke mell.
- Nem a hasa?
- Nem.
- Kidobtad a csirke mellét?..
- Ki
- Mert azt hitted az a hasa?...
- Olyan idióta felépítése van ezeknek az állatoknak! Honnan tudhattam volna?
