Egy laza délelőtti beszélgetés Melivel, (aki Portugáliában él) mondhatni édes merengés a múltban: 

- Te tudtad hogy a Coelho portugálul nyulat jelent? Én erre akkor jöttem rá, amikor a hentesnél álltam és egy nyúzott macska szerű, nagy szemű állatka vicsorított rám a pultból. 

- Tényleg?

- Igen, kisbárány is szokott nyúzva lenni. 

- Én már nyúztam nyuszikát.. Aztán csináltunk a bőréből, szőréből kulcstartót. A lábacskáit sajnos megették a kutyusok szóval abból nem lett kulcstartó. 

- Óóó én csak csirkét meg kacsát forráztam le és téptem ki a tollát. A kutyus megette a friss vért amikor elvágtuk a torkát.. Ó csodás gyermekkor! A disznó vérét meg mi ettük meg.

- Évek óta ennék egy jó kis hagymásvért, mint gyermekkoromban.. 

- Ó a nyers disznóbőrt sóval imádom! Ezer éve nem ettem!

- Drágám vágjunk már egy disznót!

- Imááádom a disznóbőrt! Dejó is volt.. Gondoltad volna, hogy ezek ennyit jelentenek majd?

- Imádtam a disznóvágást. Ha nem keltettek fel időben, és a disznó visítására ébredtem, akkor mindig csalódott voltam, hogy lemaradtam a lényegről. 

- Engem meg mindig felkeltettek, és utáltam. Mindig kizavartak az udvarra, hogy menjek nézzem meg, hogy ölik a malacot. Én meg befogtam a fülem, úgy szorítottam ahogy bírtam, és jól elszaladtam a kert végébe. De akkor is hallottam ahogy visít.. Amikor már meghalt a malac boldogság volt. Mindig gondolkoztam miért kellett ennek a malacnak meghalnia.

- Látod.. Ezért lettem én orvos, te meg filozófus-politológus.