Jöttem hazafelé Máltáról. Napbarnítottan, relaxált állapotban. Épphogy leváltam a pasimról tömény 1 hét együttlét után. Felszálltam a Pestről Debrecenbe tartó vonatra, betoltam a kedvenc zenéket a fülbe. (előtte persze boxoltam negyed órát a helyemért.)

Vagy fél órája utazhattunk, amikor Cegléd és Szolnok között nagy csattanás, fékezés, bumm-bumm, megállunk.

Az emberek nézegetnek ki az ablakon, - namondom vegyük már ki a zenét mi a lófasz történt -  menjünk már mihamarabb tova. 

A mellettem ülő, elsőre kedvesnek egyáltalán nem mondható lány közölte, hogy valamit elütöttünk.

Mivel rendkívüliek a ráérző, beleérző, kilogikázó képességeim, már akkor tudtam hogy hát ez bizony egy ember volt.

Az emberek leszálltak a vonatról és szépen benéztek a vonat alá. Nem kellett volna. 

Hát valakit tényleg jól elütöttünk biciklistől mindenestől.

Hála az égnek annyira nem vagyok kemény csaj hogy meg akartam volna nézni. Ennek ellenére mint a futótűz terjedt a hír, hogy pontosan milyen állagban milyen dolgok vannak alattunk.

Ezután merengtem magamban olyan félórát az életről, az elmúlásról meg minden egyébről. Rendkívül elszomorító félóra volt. Valakinek itt most alattunk végetért az élete. Ennyivolt, se több, se kevesebb. 

Ahogy telt az idő kalauz bácsi bemondta, hogy hatóságilag lezárták a vonalat, jönnek a helyszínelők, 2-3 óra várakozásra mindenképpen számítsunk.

Álltunk ott a puszta közepén, az emberek a vonat lépcsőjén cigizgettek, dumálgattak. Beindult a mókavonat, percek alatt mindenki jóbarátja lett mindenkinek. Mondhatni generációkat átívelő örök barátságok születtek.

A kalauz is elszívott egy jó szál cigit a többiekkel a vonaton. (kitérdekel a bírság?! - itt most meghalt valaki, szívjunk már el egyet)

A következő 1 órában beindult a seftelgetés is, lehetett pénzért venni cigit, kaját, vizet. Éppen ami nemvolt. 

- Szia! Nincs egy szál cigid? Kifizetem!

- Szia! Ne fizesd ki, vizem nincs, azt kérnék.

Na ígyment, egészen balkáni volt a hangulat.  

Aztán a fiatalok összeverődtek a vonat lépcsőjénél és jól kidumálták ezt a halál dolgot, meg mindent ami az eszükbe jutott.

1 órával később már karaoki party volt.

Komoly. Ment az éneklés atomjózanba. (az már senkit sem zavart hogy egy szétdarabolt halott fekszik a vagon alatt)

Odamentem hát énis, ki ne maradjak a jóságból.

Látom hogy egy 40 év körüli fószer egy huszonéves lányka edényéből falatozgat. Nagy lett a barátság. 

- Helló, hát ti mit esztek? (és ezzel a lendülettel beleléptem valami ragacsos lószarba)

- Szia! Mi éppen hússalátát eszünk, és pont abba léptél bele. 

(hússaláta nagyszerű)

Aztán odabilleg mellém egy srác, kérdezi mi a pálya:

- Halihó, te is láttad a szétvágott lábat?

- öö nem, csak hallottam róla.

- És nem akarod megnézni?

- Nemköszi, van valami életszerűbb amit megnézhetek?

- Aha, mutatom!!

És azzal a lendülettel a srác elővett a táskájából 200 darab élő sáskát.

SÁSKÁT.

- NANESZIVASS! 

A nagy átlátszó dobozkában ott zizegett 200 darab gecinagy sáska, integettek meg zizegtek meg minden. (énmeg jól teleszartam a gatyát)

- Kérlek mondd már meg miért szállítasz te 200 darab élő sáskát a vonaton?!

- A varjamnak viszem, imádja őket.

- Okés nincs több kérdés. Megtennéd hogy elteszed őket? Lehet szívesebben nézem inkább a levágott lábat.

- Jójó, de van még más is!

- NEMAKAROM TUDNI!

És elővesz két egeret.

Aztán valami vízi állatot, amiről nem tudtam meghatározni hogy mi lehet. 

Persze azonnal körénk gyűltek az emberek, jól ki is találták hogy szabadon eresztik mind a 200 sáskát, merthát kurva vicces lenne ha 800 ember leszaladna a vonatról. 

Lett itt móka kacagás, én mondom jó kis bulivonat lett.

A vagonok között ment a karaoki, dalolgatás sörözgetés, seftelgetés, balkán.

Alattunk meg dolgoztak serényen a helyszínelők, így este 7 helyett sikerült is hazaérni éjfélre a bulivonattal.

A résztvevők pedig jól kitalálták hogy csinálnak bulivonatos fészbukcsoportot mert az menő.