Újra elmentünk házakat nézegetni. Ismét sikertelenül. 

Közben rájöttem, hogy az ilyen lakásnézegetés baromi jó kikapcsolódás. Barangolunk a városban, felfedezzük a környéket, ingatlanosokkal randizunk és házakat méregetünk. Azt hiszem ez lett az új hobbink. 

Persze mindennel van valami problémánk, szóval sosem maradhatnak ki a heves eszmecserék. Általában újra és újra el kell magyarázzuk a másiknak, hogy mit miért tartunk fontosnak egy lakásban. Én például nagy erkély párti vagyok, elengedhetetlennek tartom a nyáresti borozásokat és csillagnézéseket egy erkélyen, szóval ebből nem nagyon vagyok hajlandó engedni. Alexnek ez nem annyira fontos, sokkal inkább szereti a nagy tágas belső tereket. Nekem annyira nem jönnek be a tágas polgári szobák, mégiscsak egy kisebb lyukban nőttem fel, szóval örülök azért, ha nem szédülök el a térben. 

Nekem elég lenne egy másfél szobás vityilló, Alex viszont 2-3 szobában gondolkodik. (ami persze azt jelenti, hogy a ház tele van apró szobácskákkal, és minden elmondhatatlanul pici.)

Mire általában megértjük egymás érvelését, addigra mindig jön egy új ház ami felforgatja a kedélyeket, és újra kompromisszumos gondolkodásba kell kezdjünk. 

Legutóbb ezeket a házakat néztük meg: 

A ház egy hányadék volt, öklömnyi lyukak voltak a falon, amin kinézve láttam a fákat. A szomszédban egy gégerákos bácsi lakik, szóval nem sokat tétováztunk a döntésben.

A következő ház, egy drog-rehab kórház mellett volt, szóval már első ránézésre elvette a környék a kedvünket. Egy kocsiban pedig láttuk ahogy egy fickó belövi (??!!) magát, szóval már a ház megnézése előtt tudtuk, hogy kizárt, hogy erre a környékre költözzünk. Fairségből azért megnéztük belülről is a házat, de baromi egészségtelen volt, iszonyat pára és dohos szag uralkodott. Szerintem kb 2 hete nem nyithattak ablakot. Egy fél éves kisgyerek is volt a lakásban aki úgy üvöltött, hogy esélyünk sem volt megérteni egymást a tulajjal.

A harmadik lakás, nagy kedvencem volt, iszonyatosan szorítottam neki. Egyetlen hibája volt csupán, hogy egy 10 sávos úton helyezkedett el. Én még ezt is elnéztem volna, mert az ablakok egy része a budai hegyekre nyílt, de Alex hajthatatlan volt, és közölte ezért ő nem ad pénzt.

Szóval újabb kudarcokkal zártuk a fészekrakó kalandtúránkat. 

Természetesen mindig van minek örülni, ha másnak nem, akkor annak, hogy újabb csodákat találtam az eladó lakások hirdetései között:

Ez itt művészeti érték. Valaki baromira nem akarta, hogy lássuk a kilátást az erkélyről. (erős mi?)

Ennél a háznál pedig kifejezetten érvényes az a kijelentés, hogy A kevesebb néha több.