Felvonszoltam a seggem Pestre. Találtam munkát, valami atomhiper sebességgel, a távkapcsolatos pasim is várt tárt karokkal, szóval nem lehetett elmenekülni.

Jól bele kellett vágni.

A család az keményen sokkot kapott, muter csak akkor hitte már el, amikor megálltam két bőrönddel meg a bicajommal az ajtóban és azt mondtam neki hogy:

- Anyuka vigyázzál magadra, pár hét és jövök majd haza.

Muter meg keménybe elpityeredett, amitől énis rohadtul elpityeredtem. Adtam neki puszikat és kurvagyors hátraarccal kicsapódtam az utcára. 

Mondtam a spanomnak Tominak, nyomjad a gázt repüljünk az állomásra. Míg a Tomi haver vitte kocsival az életemet az állomásra, én bámultam kifelé az ablakon. Soha ilyen érdekesnek én még nem láttam az utcákat, a fákat, meg madarakat, meg villamossín építést. Mindegy mit, csak bámuljuk baszki, ne kelljen beszélgetni meg idesírni. 

Aztán jött a Ricsi haver is, és jól feltett a kurva vonatra. Én kellően kitisztítottam a könnycsatornáimat, mi a faszt tehetnék, ember vagyok énis. Szóval sírtam mint a kurvaélet, és az együttélés pesti vad erdejébe suhantam a vonattal. 

(Mondtam már hogy utálom Pestet? Nem? Akkor még fogom. Sokszor.)

Na, szóval ott várt a lakásban egy kiírás hogy Üdv itthon, Alex puccba vágta a kérót, csinált vacsit, és várt mint halandó parasztember az Istennőjét. 

Énmeg ettől is rohadtul elérzékenyültem, és sírtam mint aki meglátja a diákhitel tartozását. 

Olyan potom 2 óra alatt rendbe szedtem magam, és innentől kezdve csak előrenézés volt, meg menőség. 

Bementem másnap az új céghez ahová felvettek, kinyalták a popsim, örültek nekem mint a kurvaélet, adtak is rengeteg melót, én meg gecihálás voltam érte.

Kérdezték többször is mi a címem, énmeg kurvára nemtudtam, szóval kezdésnek ráerősítettem az analfabéta munkatárs pozícióra. 

Annyira kibaszott máker vagyok, hogy a munkahelyem a lakástól (nemhazudok!) 50 azaz ÖTVEN méterre helyezkedik el. Én mindig tudtam, hogy szeret az Isten, de hogy ennyire, azt nem. 

Megvan az előnye ha a melóba 7:50-kor indulsz el, hogy 8-ra beérj. 

A hátránya meg az, hogy pestből semmit sem látsz, totál kisvárosias minden, így csak minden 5. méteren van hugyszag, meg kutyaszar a betonon. (a szokásos 1 méter helyett) 

Milyen az együttélés?

Hát a fasz se tudja. Olyan együttélős. Felkelsz reggel és ott a pasid. Hazamész melóból ott a pasid. Főzöl és adsz neki is. Reggel lehet jókat mosolyogni, este meg egymás buksifejét megvakargatni. Mostantól a fürdőkád közös, a bevásárlás közös, meg minden ilyen átlagos lószar.

2 dolog okoz csak komoly gondot.

Az egyik a főzési mániám, mert nekem most rohadtul megkell élni a háziasszony szerepet, szóval a konyhában cserpákolok naphosszat, hogy valami ehetőt, gasztro-csodát, és "Igen! Ez az én nőm!" érzést lopjak a hétköznapokba. 

Persze totál sikertelenül.

Minden kaja amire eddig képes voltam csődöt mondott, akkora hígszar mocskokat hoztam össze, hogy még az etióp gyerekek is sírva menekültek volna el. Alex meg kedvesen mosolygott, hogy dehát ez jól néz ki. Én meg tudtam hogy úriember, a kaja pedig geciszar. Szóval már az első héten hozzábasztam a tepsi kaját a mosogatóhoz és jól megmondtam neki, hogy a Jóanyádat aki megszült, AZT! 

Alexen meg láttam hogy átértékeli ezt az együttélés dolgot, szóval inkább mellékvágányra tettem ezt a főzés meg háziasszony dolgot.

A másik problémás terület, hát nemtudom hogymondjam.. De akik már együttéltek azok úgyis tudják, akik meg nem, azok majd megtudják.

vulgáris rovatunk következik.

Szóval ez a gyanútlan kis valami úgy kezdődött, hogy a melóban ingyen van a kávé meg a gyümölcs, meg egy csomó jóság. Többek között a tej is.

Nem vagyok egy nagy tejivó, de mint a jó terhes asszony nemvagyokterhes, megkívántam a tejet.

Én bizony tejet ittam 5 napig ha kellett, ha nem. Na most, had ne részletezzem hogy ez bizonyos gyomorbántalmakkal jár. Főleg ha a melóba gyümölcsöket eszel hozzá reggeltől estig.

Éreztem én hogy Alienek foglalnak hont a gyomromban, de nem gondoltam, hogy komoly morális-erkölcsi-életvezetési gondokat fog ez a dolog okozni. 

Szóval kijelenthetem hogy az első pár hétben összeszorított seggel keltem, és feküdtem le. 

Legyünk őszinték, gecinagy dolog akkor pukizni amikor szeretnél. Az élet adománya. 

Mivel a kapcsolatunk még bőven abban a fázisban jár, hogy mindenki azt hiszi a másikról, hogy rózsaillatút pukkant (sőt sose fingunk, miaz?!), hogy wc-re is csak azért járunk mert unatkozunk, és a szőrünk leborotválódik magától, ezért némi problémát jelent még ez a tejivós gyümölcsös seggösszeszorítós együttélés. 

Szóval ilyen körülmények között az ösztöni-állati én segítségért kiállt, hogy MI A FASZT KELL ILYENKOR CSINÁLNI?  

Miután most jól kiadtam magamból milyen bagatel problémák aggasztanak,  jól elmondom hogy az én muterkám meglátogatott pesten.

Bámult mindenfelé, félt hogy lezuhanunk a hídról, belefulladunk a Dunába, és lekésel minket egy gettónigger banda, de én jól végighurcoltam pesti nagyvároson.

Vettünk fasza buzisört citromos sört, és letelepedtünk a parlament elé gettózni, meg vizet bámulni. Jól megbeszéltük az élet értelmét, és jól elmagyaráztam neki, hogy ne aggódjál anyuka, csak nem halok itt bele a Dunába, majdcsak lesz valami.

Mondtam neki hogy rengeteg szörnyűség történik a világban, itt Budapesten is épp annyi esélyem van rá mint máshol. Másfél órán keresztül nyugtattam hogy itt nem halnak meg emberek, mindenkinek örök élete van, tejjel-mézzel folyó kánaán van, ez is csak egy olyan város mint a többi. Közben az emberek sétáltak körülöttünk, bámultak minket mint az állat.

Néztük is egymás arcát, nincs e összekenve valamivel, MI A FASZT BÁMUL mindenki?! 

Aztán végül túllendültünk ezen a bámulás dolgon, sztárok vagyunk meg szépek, nyár van, biztos kilátszik a bugyim, de éppen leszarom. 

Csináltunk még pár fészbuk gyanús közös képet a muterral, mer' ilyen is kell, és nagy elégedettségünkben lassan elindultunk hazafelé.

...Csak akkor vettük észre, hogy a fejünk felett egy szép tábla díszelgett:

"Ezen a helyen hunyt el Tóth Ferenc fogvatartott, ismeretlen körülmények között."

Muter meglátta és közölte hogy másnap költözöm haza.