Csodák csodájára véget érni látszik az "Éld túl a 2 évet" játékunk.

A játék lényege:

Elkezdeni egy egyetemet, mellette pedig egy munkát, ahol folyton-folyvást 12 órázol.

Aztán találj egy távkapcsolatot (ha lehet más országban), szeress bele, és várj úgy 8 hónapot.

Ha letelt a 8 hónap, éld túl hogy elküldenek az állásodból. Ettől pánikolj be, és egy hét leforgása alatt költözz fel Pestre. (Mellette csináld meg az összes egyetemi vizsgád)

Pestre költözésed második napján, kezdj el egy másik munkát.

Közben alakítsd át a távkapcsolatot együttélésre.

3 hónap együttélés és meló után, vágj bele a szeptemberi kezdésű egyetemi félévnek és kezdj el ingázni a két város között.

Tanulj meg minél többet aludni egy vonaton.

A hét első felét töltsd Pesten, a második felét Debrecenben.

Fél év ingázás után merd kimondani, hogy nem megy tovább.

Hagyj fel az állásoddal, sírjál sokat, de áldozd be az egyetem oltárán a munkát amit szeretsz.

Költözz vissza Debrecenbe.

Alakítsd vissza az együttélést távkapcsolattá.

Kezdj el egy 3 hónapos egyetemi gyakorlatot a Börtönben. (Igyekezz, hogy amiket látsz ne rázzon meg nagyon.)

Tartsd életben a kapcsolatod.

Mellette járjál órákra.

Hétvégente menjél a pasiddal lakást nézni.

Úgy 30 lakást nézni.

így elmondhatod minden hétfő reggel, hogy ki vagy mocskosul szarva

Viseld el az emberek tekintetét amikor elmondod nekik, hogy házat vesztek.

Próbálj meg nem veszekedni a pasiddal.

Próbálj meg nem elköltözni.

Próbálj meg aludni.

Hétköznap járj a börtönbe, mellette írj szakdolgozatot, hétvégén pedig járd be fél Pestet egy értelmes lakásért.

Ne borulj ki!

Tudd meg, hogy nem vesznek vissza az állásodba amit otthagytál.

NE BORULJ KI.

Találjatok egy házat amit mindketten imádtok, ugyanakkor fogadjátok el, hogy az eladó egy köcsög, aki csak méregdrágán adja oda a házat.

------------------------------------------------------------------------------

Ezen a ponton elérkeztünk az "Éld túl a 2 évet" játékunk utolsó hónapjához.

Az utolsó hónapot csak arra szánom, hogy bejárok az óráimra, felkészülök az államvizsgámra, és próbálok lazítani, hogy utána teljes erőbedobással visszaköltözhessek Pestre, és elkezdhessek egy komoly munkát, és életet.

De addig is: élem a mihaszna egyetemisták faszlógató napjait, egy kis nagy tanulással megspékelve.

Kemény meló rávenni magam, hogy igenis üljek a seggemen és ne csináljak semmit sem. Lassan 2 éve várom ezt a hónapot, amikor végre leengedhetek egy kicsit.

Számtalanszor megfogadtam, hogy pihenek a nagy hajtásban, de sosem sikerült. Ígyhát eljöttek a várva várt napok, és el kellett kezdeni SEMMIT CSINÁLNI.

Mégcsak második napja tart, de már most kezdek becsavarodni tőle. A mai napon olyan 3 órán át bármultam a monitort.

Felvettem egy könyvet, aztán letettem.

Sétáltam egy órát a parkban. Aztán leültem és néztem magam elé.

Nyomtam egy másfél órás cirkuszt itthon, hogy milyen szar az élet.

A változatosság kedvéért veszekedtünk félórát a pasimmal telefonon.

Aludtam napközben egy órát.

Egy korsó sört is ittam Ricsi barátommal, de csak szomorú lettem tőle. hiába, már én sem vagyok a régi.

Megnéztem 3 Éjjel-Nappal Budapest részt.

Megnéztem egy Való Világ részt.

Az agyam öngyilkos lett.

Aztán rájöttem, hogy kurvára elfelejtettem milyen pihenni és kikapcsolódni.

Ha volt már hosszú kapcsolatod, akkor tudod, hogy előbb-utóbb eljön egy erősebb hullám, ami egyre inkább kisatírozza az agyadból a rózsaszín felhőket.

A legutóbbi, és egyben az első komoly párkapcsolati krízisünk után elég nehezen tértem magamhoz.

( http://namajdmost.blog.hu/2014/03/25/feszekrakas-megborulas )

Hazautaztam Debrecenbe, de valahogy nem lett szebb az ég, nem lett virágzóbb a tavasz, csak beindult a kibaszott női agy, és ezer meg ezer elméletet kezdett gyártani.

Elég jó ez a kapcsolat? Szeret még? Szeretem még? Nem unom az állandó utazgatást? Ő mikor utazott értem utoljára? Mit tett értünk utoljára? Mit nyeltem le neki utoljára?

És akkor beindult az über-összesítés a fejemben, mintha valami mérföldkőhöz érkeztem volna el. Egyre inkább azt éreztem, hogy rendbe kell tenni ezt a párkapcsolat dolgot.

Természetesen lebetegedtem mint a kurvaég tavasszal lebetegedni?!! ahogy az lenni szokott.

Az elmúlt 2 évben mindig akkor lettem beteg, ha totálra kimerítettem magam, szóval most sem volt ez másképp.

Folyt taknyom-nyálam, köhögtem mint egy ló, és ültem itthon a szakdoga leadás közepén.

Megkértem Alexet, hogy nézze már át velem a szakdoga formai szerkesztgetését, (mégiscsak informatikus, csuklóból megcsinálja) amire viszont beszólt valami atombunkót, én pedig végérvényesen elindítottam magamban a pirosan villogó PÁRKAPCSOLATI MÉRLEGELÉS ÉS KRÍZIS NAPJAIT.

Napokra elvonultam magamba, és minél többet gondolkodtam, annál több sértő pontot véltem felfedezni kicsiny kapcsolatunkban.

Aztán olyan kurvanagy igazságokra jöttem rá, mint például: állandóan magam elé helyezem a kapcsolatot és Alexet.

Hagyom, hogy állandó jelleggel éljen a hobbijának, akkor is ha emiatt kárt szenved a kapcsolatunk. (gondolok itt a több napra elvonulós serpa túrázásokra) Emellett persze én semmit sem csinálok, csak utazok folyton folyvást, kigürizem a belem, egyetemet csinálok, és  elviszem a hátamon a kapcsolatot. (Lásd: megpróbálom egyedül lemeccsezni magamban a problémáinkat, veszekedéseket, nemtetszikeket.)

A legtöbb esetben, ha valami nekem nem tetszik, duzzogok, megengedek egy minimális hisztit, aztán az esetek 99%-ban végül megenyhülök, és azt csinál amit szeretne. (akkor is ha tudja, hogy ez nekem szar.)

SZÓVAL BETELT A POHÁR.

Rájöttem, hogy igazából én vagyok a seggfej, hogy lenyelek mindent, annak érdekében, hogy egy jól működő-atombiztos-végre nem elbaszott kapcsolatom legyen.

Szilveszter környékén megfogadtam, hogy többet fogok tenni a boldogságomért, ugyanakkor mégis hagytam magam, újra és újra elsodródni eme nemes céltól. ( http://namajdmost.blog.hu/2014/01/13/valahol_az_ev_vegen )

Ígyhát azt mondtam, hogy ténylegesen is BEKAPHATJA MINDENKI, és nekiláttam egy jó kis csajos önmegvalósítós hétnek. 

Először is elmentem egy fodrászhoz, vágattam a hajamból egy laza 10 centit, és befestettem "szépbarnára". 

Aztán bejelentkeztem a nőgyógyászomhoz, akivel már 3 éve nem találkoztunk. Eléggé égett a pofámról a bőr, de se pénzem se időm nemvolt rá, hogy puncit mutogassak egy gumikesztyűs bajszos férfinak.

Szóval alávetettem magam, féltem mint az állat. Kb. másfél órán át borotválkoztam, BIZTOS AMI BIZTOS, szó ne érje a ház elejét. (mégiscsak ő a 2. férfi az elmúlt két évben, aki bizonyos értelemben a magáévá fog tenni)

Úgy kicsíptem magam mint egy diszkós kurva, de tutira akartam menni, nehogy azt lássa, mennyire megrogytam az elmúlt években. Mielőtt felpattantam a minden nők rémálma asztalra, megkérdezte miért jöttem.

Magam is meglepődtem, de azt kértem, úgy nézzen meg engem, hogy mondja meg lehet-e gyerekem.

(pedig legutóbb igazi gyerekpara sokkot kaptam, mert én gyerekre még nem állok készen. ERRE? Azt akarom tudni lehetek-e anya?

Mindig mondom... A NŐT SOSE AKARD MEGÉRTENI)

Szóval a kedves doktorúr felfedezte a világ legszebb méhét és vagináját, és azt mondta:

"Minden rendben van, nincsen akadálya hogy gyereket szüljön. Magán nem fog múlni semmi."

És akkor kibaszott könnyek gyűltek a szemembe. 

Kiugrabugráltam a rendelőből és hazáig pajkospóniként szárnyaltam 1 méterrel a föld fölött.

Muternek olyan 50szer elmondtam hogy LEHET GYEREKEM, LEHET GYEREKEM, amitől a második napon már kitépte az összes hajszálát. 

A harmadik napra kezdtem kijózanodni, és egész komolyan elgondolkoztam a saját reakcióimon. 

Ha kurvára nincs itt még ennek az ideje, mi a fasznak örülök most mégis ennyire?

Szóval újabb filozófiai magasságokba emelkedtem.

Mivel nőcis hetet tartottam a következő kihívást a kozmetikus jelentette, ahol nem voltam 10 éve. (ezt most halkan mondom, de 10 ÉVE)

Nagy vagányan betoppantam egy kozmetikus asszonykához, akivel közöltem, hogy kurvára mindent csináljon meg az arcomon amit lehet. Ne sajnálja, eléggé elhanyagoltam, szóval jöhet bármi, az időt és a pénzt rászántuk.

Szóval kaptam egy arctisztítást (gyengébbek kedvéért miteszer nyomkodást, krémezgetést, arcpuhítást) Egy ultrahangos arckezelést, meg ilyesmiket.

Természetesen életem legnagyobb fájdalmait éltem át. Minden férfit alávetnék egy ilyen arctisztításnak.

Feküdtem ott, (talán csak a nőgyógyásznál voltam kiszolgáltatottabb állapotban) és csak folyt a könnyem, és folyt.

Akkor megfogadtam, hogy minden férfit ezzel kellene kínozni, többek között Alexet is. 

Amikor a nő megkérdezte, kérek-e a végén arcmasszázst, én majdnem szétvertem valamit, és csak ennyi dübörgött a fejemben, hogy:

EZ MÉG KÉRDÉS BENNED? HÁT CSINÁLJAD MÁR! AZONNAL!

Miután kijöttem nem éreztem az arcomat. Potom 3 napig egyszerűen nem lehetett az arcomhoz érni.

Úgy néztem ki mint egy hal. Mikre nem képesek a nők?? Vagy csak én vagyok ősember ehhez?

Semmiképpen se menjetek kozmetikushoz! Vérfarkas mind!

Ezután kielégítettem a lelkemet egy Soma könyvvel, ami némiképp enyhített a szenvedéseimen, ugyanakkor arra kellett rájönnöm, hogy abszolut nem lettem jobban a csajos héttől.

Sőt.

Továbbra is keresem az önmegvalósítás, a boldogság és a párkapcsolati harmónia útját. (Jeee, újra filozófus vagyok)

A nőcis hét zárásaként elmentem Mesi barátnőmmel iszogatni kicsit, ahol több hímnemű is jelen volt.

Idejét sem tudom, mikor ittam utoljára alkoholt hímneműekkel, szóval eléggé örültem, hogy kicsit meglobogtathatjuk azokat a női energiákat.

Természetesen mint kiderült Alex több barátja is ottvolt, szóval mire elkezdtem jól érezni magam, meg szóba elegyedni más hímekkel, (egyszerűen csak a jóérzés, és a női energiák kedvéért)  mindig megkérdezte valaki, hogy: ALEX HOGY VAN? MINDEN RENDBEN VELETEK? 

Imádtam.

Eljött a nagy nap, bemutatták a magyar mozikban a Noé című klasszikust.

Már nagyon vártam (kb. január óta)

Szeretem a bibliai történeteket, az elgondolkodtatós nagy-nagy drámákat. Szóval úgy sejtettem, hogy ez az én filmem lesz. 

És jé, nem csalódtam. Muternek meg éppen 50. szülinapja van, szóval találtunk ám alkalmat film nézegetésre.

Szóval röviden, baromira röviden, bemutatnám a filmet.

Szürkeség.

Dráma. 

Noé nagy feladatot kap a teremtőtől.

Ez szépen el van magyarázva azoknak is, akik nem különösképpen érdekeltek a teremtős témákban.

Elgondolkodás.

Tettek.

Szorongás.

Jelképek.

Szomorúság.

Tettek.

Állatok.

Kurvasok állat.

Dráma.

Mégtöbb dráma.

Kurvasok gonosz ember.

Összecsapás.

Özönvíz.

Kurvasok víz.

Hidegrázás.

Dráma.

Halál.

Dráma.

Mégtöbb dráma.

Könnykicsordulós részek.

Ordítós dráma.

Katarzis.

Ennyit szerettem volna elmondani. Nézzed meg. Köszi

Éppen szakdolgozati krízisben voltam, amikor hívott Alex és közölte, hogy megtalálta álmaink házát, jó lenne ha megnézném minél hamarabb, mert ha tetszik visszük.

Többse kellett, felváltotta a szakdolgozós krízist a lakáspara.

Szarrá logisztikáztam a napjaimat, vonatra pattantam és irány Pest.

Kértünk egy időpontot és nekiindultunk újfent fészekrakni.

Amikor betoppantunk a kis házba, fogadott egy minden hájjal megkent-pofába belevigyorgós ingatlanos, egy hiperdögös-izmosjóképű tulajdonos, és neki két aprólék rohangálós "apaaaa adjáál már csokistejet" gyereke.

A ház teljesen rendben volt, annak ellenére, hogy a képekkel ellentétben borzasztóan pici volt.

Hatszáznegyvenháromszor elmondták, hogy ez egy családbarát ház, rengeteg a kisgyerekes, meg a terhes anyuka, überpöpec csöndes a környék.

Kimentem az erkélyre, amiről egy játszótérre lehetett rálátni. A gyerekek hintáztak, meg visongtak, meg boldogok voltak, meg minden olyasmit csináltak amit egy gyereknek kell.

Én pedig láttam a borozós-cigizős-vizipipázós csillagnézéseket tovaszállni, gyermekkorom utolsó pillanatait felszívódni. És hát beszartam.

Nemkicsit.

A két kis aprólék követett mindenhová, mosolyogtak meg aranyoskodtak, én pedig nagyon jól tudtam, hogy a fater jóelőre lebeszélte velük, hogy: "márpedig ezt a kérót el kell adjuk, szóval legyetek jók, meg aranyosak, szeressétek nagyon a nénit"

A néni persze egyre inkább kiakadt és megszeppent. 

A tulaj megitatott egy pohár vízzel, leültetett, és kérte, hogy szívjam magamba a lakást.

Szívtam én szívtam, csak egyre inkább kerültem lélekben a lakáson kívülre. 

...Amikor aztááán megkérdezték, hogy akarunk-e mi is gyereket.

AKARUNK-E GYEREKET?

Na akkor szépen Alex is, meg énis lefagytunk.

"Hát öö izé, aha egyszer biztos, vagyis majd valamikor, de én nem tervezem, mármint még rengeteg dolgom van és izé, hol a fürdőszoba? Megnézhetném?"

Na ilyenvolt. 

Totyorogtunk még ott vagy félórát, velem meg megállt az idő. Meghallgattunk rengeteg kiscsaládos történetet, meg mindenfajta babaváró szarságot, és gyakorlatilag kimenekültem a lakásból.

(Namost elkell mondjam, hogy abszolút nem dübörög nálam a baba téma, sőt, ha csak abból indulunk ki hogy Alex meg én másfél éve vagyunk együtt, akkor ez abszolut nem aktuális még. Ugyanakkor ott álltam egy építsünk-együtt-életet házban, és határozottan éreztem, hogy nekem még nem kellene ilyen babavárós helyre költözni, mert belefulladunk egymásba, mielőtt teleszülöm a szobákat.)

Szóval én ott kaptam egy kisebb látomást, leszállt hozzám az Úrjézus és kért, (nagy őszinte boci szemekkel) hogy NE! MEGNE PRÓBÁLJ IDE KÖLTÖZNI DRÁGA GYERMEKEM! 

Tehát elmondtam Alexnek, hogy ez nekem übersok volt, játszóterestől, gyerekestől, kiscsaládostól, mindenestől.

(Sajnálom ha hálátlannak tűnök, tényleg nem szeretnék az lenni, de aminek nincs ideje annak nincsen. Nem fogom belekényszeríteni magam és az életem, egy olyan házba és életbe amire nem állok készen. EZVAN.)

Szóval jajjj-szegény-sajnálatra méltó-én, sokkolódtam még pár napot.

Aztán elmentünk megnézni egy másik házat, amibe persze azonnal szerelmes lettem, DE Alexnek meg szar volt. Mutatom a kilátást:

Ha még nem lett volna elég a házakból, akkor megnéztünk egy harmadikat is, ami nekem szintén nagyon tetszett, Alex meg leszarozta. Szóval én nemtudom hogy bosszúhadjáratot indított-e ellenem, de mindegyik életem-háza meghiúsult.

Aztán egy szép napsütötte szombati reggelen az egyre fokozódó nyomás,  lakáspara-szakdolgozati krízisek miatt, úgy döntöttem hogy megmondom Alexnek hogy egy PÖCS.

Volt persze ennek előzménye, de valószínüleg baromi rossz lábbal kelhettem fel, szóval olyan Csernusos arcbamondósan tolattam a pöcsözést, amikor ő közölte, hogy akkor el lehet menni.

El.

Tehát egy PÖCS miatt szedjem a sátorfám és húzzak el, merthát akkor biztos nem akarok egy pöccsel élni.

Többse kellett, fokoztam a drámai hangulatot. Összecuccoltam amit csak tudtam, felöltöztem és átestem kapcsolatunk első "elköltözöm tőled" veszekedésén.

Kiléptem az ajtón és hallottam hogy záródott mögöttem az ajtó. basszameg ezt nemhiszem el?!

Gondoltam nem lesz itt semmilyen komolyabb probléma, leültem cuccostól mindenestől a közeli parkban, ittam egy energiaitalt, eltoltam egy cigit, és a kezembe vettem a telefonom. 1 órán át ültem, és néztem mikor hív fel, hogy hol lehetek, vagy jöjjek vissza vagy bármiakármi.

Nem hívott. miafasz?!

Gondoltam veszek egy péksütit, ha addig sem hív, megyek a vonathoz. De akkor sem hívott, amitől újabb válságba kerültem.

Nemszeret?Ennyivolt?Ha akarok mehetek?

Szóval egy világ omlott össze, meg vissza bennem.

Nesze neked idill, meg házak meg gyerekek.

Én mindig tudtam hogy a jó szívem fog a sírba vinni, szóval abbahagytam az agonizálást, elővettem a megalkuvó- basszameg hogy nekem kell felhívni arcomat, és megkérdeztem, ugyan miért küldi el a háztól a nőt akit elvileg szeret.

Ezután toltunk egy másfél órás telefonbeszélgetést arról, hogy ki mekkora szar, meg pöcs meg minden.

- Na hol vagy mondjad odamegyek.

- Ne gyere ide! Elvagyok itt!

- Miért hol vagy?

- Nem mondom meg!

- Mondjad már, hát szórakozol velem?

- Mégis mikor akartál felhívni?

- Pár nap múlva amikor megnyugszol!

- Hát akkor tudodmit? Letettem!

Ennek örömére még egy óráig köröztünk a házak körül telefonnal a kezünkbe, kisírt szemekkel szombat reggel 9-kor.

Gondoltam nem is én lennék, már úgyis hiányzott egy kis dráma. Éljen a tartós párkapcsolat meg a fészekrakás.

A probléma jelenleg érzéstelenítve, kötözve.

Újra elmentünk házakat nézegetni. Ismét sikertelenül. 

Közben rájöttem, hogy az ilyen lakásnézegetés baromi jó kikapcsolódás. Barangolunk a városban, felfedezzük a környéket, ingatlanosokkal randizunk és házakat méregetünk. Azt hiszem ez lett az új hobbink. 

Persze mindennel van valami problémánk, szóval sosem maradhatnak ki a heves eszmecserék. Általában újra és újra el kell magyarázzuk a másiknak, hogy mit miért tartunk fontosnak egy lakásban. Én például nagy erkély párti vagyok, elengedhetetlennek tartom a nyáresti borozásokat és csillagnézéseket egy erkélyen, szóval ebből nem nagyon vagyok hajlandó engedni. Alexnek ez nem annyira fontos, sokkal inkább szereti a nagy tágas belső tereket. Nekem annyira nem jönnek be a tágas polgári szobák, mégiscsak egy kisebb lyukban nőttem fel, szóval örülök azért, ha nem szédülök el a térben. 

Nekem elég lenne egy másfél szobás vityilló, Alex viszont 2-3 szobában gondolkodik. (ami persze azt jelenti, hogy a ház tele van apró szobácskákkal, és minden elmondhatatlanul pici.)

Mire általában megértjük egymás érvelését, addigra mindig jön egy új ház ami felforgatja a kedélyeket, és újra kompromisszumos gondolkodásba kell kezdjünk. 

Legutóbb ezeket a házakat néztük meg: 

A ház egy hányadék volt, öklömnyi lyukak voltak a falon, amin kinézve láttam a fákat. A szomszédban egy gégerákos bácsi lakik, szóval nem sokat tétováztunk a döntésben.

A következő ház, egy drog-rehab kórház mellett volt, szóval már első ránézésre elvette a környék a kedvünket. Egy kocsiban pedig láttuk ahogy egy fickó belövi (??!!) magát, szóval már a ház megnézése előtt tudtuk, hogy kizárt, hogy erre a környékre költözzünk. Fairségből azért megnéztük belülről is a házat, de baromi egészségtelen volt, iszonyat pára és dohos szag uralkodott. Szerintem kb 2 hete nem nyithattak ablakot. Egy fél éves kisgyerek is volt a lakásban aki úgy üvöltött, hogy esélyünk sem volt megérteni egymást a tulajjal.

A harmadik lakás, nagy kedvencem volt, iszonyatosan szorítottam neki. Egyetlen hibája volt csupán, hogy egy 10 sávos úton helyezkedett el. Én még ezt is elnéztem volna, mert az ablakok egy része a budai hegyekre nyílt, de Alex hajthatatlan volt, és közölte ezért ő nem ad pénzt.

Szóval újabb kudarcokkal zártuk a fészekrakó kalandtúránkat. 

Természetesen mindig van minek örülni, ha másnak nem, akkor annak, hogy újabb csodákat találtam az eladó lakások hirdetései között:

Ez itt művészeti érték. Valaki baromira nem akarta, hogy lássuk a kilátást az erkélyről. (erős mi?)

Ennél a háznál pedig kifejezetten érvényes az a kijelentés, hogy A kevesebb néha több. 

Az elmúlt hetekben nagyon összetörve éreztem magam. Elhagytam Pestet, hogy utolsó küldetésemet teljesítsem, és visszatérjek szülőföldemre elvégezni az egyetemet. 

A jól fizető meló után, vettem egy kurvanagy levegőt, és szépen visszaültem az iskolapadba. Tavasszal végzek az egyetemen, így az utolsó nagy hajrában már nem tudtam megtenni, hogy teljes lendülettel jelen legyek a melóban. Ahhoz, hogy megcsináljam a mesterszakot, le kell húzni egy 240 órás gyakorlatot. (ami most nem számolom ki mennyi pénzt hozna ha dolgoznék..) 

Szóval borzasztóan elszomorított, hogy annyi belevert energia után ott kell hagyjam a melómat, Pestet, a pasimat, és a felépített életemet, hogy végre igazán lezárhassak egy korszakot.

Meggyőztem magam, hogy hosszú távon kell gondolkozzak az életemről, szóval most lehet sírok kurvasokat, de hosszú távon hinnem kell benne, hogy jó döntés befejezni ezt a szart az egyetemet.

Ígyhát felemelt fejjel vagy éppen fejet hajtva nekikezdtem a gyakorlatnak, ahol újra haszontalan diáklány lettem.

Eléggé megszoktam hogy Pesten megbecsülnek, szeretem amit csinálok, és van eredménye is a munkámnak. Sajnos ezt a gyakorlat alatt nem érzem, sokkal inkább vagyok láb alatt, mint hasznos. 

Ilyenkor ha senki nem lát, csak bámulok ki az ablakon és számolom visszafelé a perceket. Voltak pillanatok az elmúlt hetekben, amikor csak hazajöttem és sírtam. Kicsit igazságtalannak éreztem a helyzetet.

Ugyanakkor sosem értettem azokat az embereket akik a véghajrában adják fel, vagy éppen az iskola utolsó évében hagynak ott mindent. Legszivesebben én is felállnék, beraknék mindent a bőröndömbe és repülnék vissza ahhoz az élethez amit felépítettem. 

Mostmár viszont fogcsikorgatva is, de kihúzom.

Amúgy a börtönben vagyok gyakorlaton.

Igen.

Börtönben.

Olyan világ ez amibe az emberek nagyrésze nem kaphat betekintést. (hála az égnek) Ugyanakkor nagyon szépen jelképezi a jelenlegi helyzetemet, mert szó szerint én is rácsok között élek.

Blogsztorit bőven tudnék írni róla, de titoktartási, és mindenfajta etikai-erkölcsi okból nem teszem.

Alex és én hetek óta nem találkoztunk már, amikor végre összeszedtük magunkat és együtt töltöttünk egy egész jó kis Pesti hétvégét.

Újra beindultunk a lakáskereséssel, szabadidőnkben pedig ezerrel lakásokat nézünk a neten.

Megvolt az első közös lakás látogatás is, ami egy kicsit visszahozta belém az életet, és emlékeztetett arra, hogy miért is csinálom végig ezt az egészet. (azért, hogy egy kiegyensúlyozott, nyugodt és biztonságos életet élhessek azzal akit szeretek) nagy szavak mi? 

Nekem ezzel gyerekkori álmom vált valóra. Az, hogy egy pasival közösen nézünk lakást, együtt dönthetünk arról, hogy hol szeretnénk élni.

Szóval baromira izgultunk mindketten, és legalább 1000 lakás neten való megnézegetése után, kiválasztottuk az elsőt, amit méltónak találtunk arra, hogy személyesen is megnézzük.

Mutatom:

Az első perctől mindketten akartuk, szép napfényes, tágas, szuperszép, letisztult, felújított. 

Természetesen élőben egy kis lyuk volt, és a "felújított" szó ellenére tele volt rengeteg hibával. Nekifutásból ki kellett volna verni pár falat, szóval nem raboltuk vele tovább az időnket. (Ugyanakkor sohasem fogom elfelejteni életem első közösen megnézett lakását.) tudom, tudom egyre szentimentálisabb vagyok  

A második lakás ami teljesen rabul ejtett minket, már több ígérettel kecsegtetett. Baromi jó felépítése volt, és három szobás. Ezt a lakást Alex már egyedül nézte meg, mivel nekem börtönös elfoglaltságaim voltak.

Természetesen ez a lakás is úgy volt szar, ahogy volt. 

A harcot azért nem adjuk fel. Amíg meg nem találjuk az igazit, szórakoztatnak az ingatlanos oldalakon talált oltári béna bakik és képek.

Engedjétek meg, hogy megosszak párat:

Ittvan például ez a faszán megcsinált kis kuckó a hűtőnek. Ha a hűtő fél, bármikor elbújhat. 

A másik kedvencem az überszuper panel-időgép. Ha az asszony felhúz, csak belépsz a kis szentélybe, és minden probléma elveszti a jelentőségét: 

Most pedig keresd a hibát című játék következik: 

Bárki is rakta le a csempét, kell a száma.

KELL!!!

Van nekem egy fodrászom, Anita. Elég friss az ismeretség, hamar egymásra is hangolódtunk.

Az Anita az olyan lány, hogy amíg csinálja a hajad egy kurva szót sem szól. Téged meg baromira idegesít, hogy nem beszél, nem csacsog, nem kérdez semmiről, csak festi órákig a hajad. Az ilyen csöndet aztán úgy döntöttem megtöröm egy váratlan pillanatban.

- Anita! Úgy csináljad a hajam, hogyha elbaszod nem lesz fizetés. (orosz rulett - vagy bejön, vagy nem)

- Ezt a hajat? Elbaszni? Ne hülyéskedj, nincs hová..

Na, szóval így kezdődött a kapcsolatunk. Azóta Anita csacsog-fecseg, éjjel nappal szivatjuk egymást, szóval jó hozzá járni. 

Egy napon azonban Anita megkérdezte tőlem, szeretem-e a mulatós zenét.

Mondtam neki, hogy sok barátot elvesztettem már emiatt, de szeretem. Otthon ugyan nem hallgatom, de mulatni jól tudok rá.

Anitának több se kellett, elhívott a szülinapjára.

"Mulatós buli lesz, úgy készüljél!"

Örültem a meghívásnak nagyon, mert az utóbbi 1 évben lefokozódtam otthonülős-dolgozós-elfáradós-inkább nézzünk meg egy filmet-megy a faszom-inkább alszom lánykává.

Mondta Anita hogy nagyon durva buli lesz, úgy készüljek.

Nem is értettem miért ijesztget engem, régebben még igazi partykirálynő voltam, szóval azért még halványan dereng, hogy mit is jelent bulizni, főleg mulatósra.

Rákészültem az estére egy jó kis szépítő alvással. Másfél óráig zuhanyoztam. Borotválkoztam. Ruhát válogattam. Sminkeltem. (legalábbis imitáltam)

A buli a Nagysándor telep kellős közepén volt, tőlem baromi messze, szóval éltem a luxussal, és kitaxiztam.

A Nagysándor telep bizonyos részeiről tudni kell, hogy akár indián rezervátumnak is tűnhet. Sok a bantu, dzsipánó, kisebbségi.  Persze engem semmi sem tántoríthat el.

A taxis megállt a semmi közepén, és kitett a kocsmánál. 

Ott már nyeltem egy nagyot, mert a kocsma előtt felsorakozott egy pár több füle van mint foga fiatalember. 

Mondtam is a taxisnak:

"Na idefigyelj, ha 5 perc múlva szaladok kifelé, te már nyitod az ajtót, én meg ugrok be! Akkor te majd nem kérdezel semmit, csak nyomod a gázt mint az állat!"

A taxis vette a lapot, baromi jófej volt, megvárta míg beilleszkedem a közösségbe.

Namost én bementem a Csilla presszóba. Amit ott láttam, szavakkal el nem mondható.

A dohányzásról szóló törvény, miszerint tilos dohányozni odabent, a Csilla presszóban még nem lépett hatályba. Gondolom még nem ért el oda az információ.

Az első 5 percben már kaptam egy masszív asztmát. 

Nekifutásból megkerestem Anitát, aki már akkor olyan állapotban volt, hogy félpercig gondolkozott hogy ki lehetek. Mindenesetre az ajándékot elfogadta. Az ajándék mindig jól jön.

Bemutatott két barátnőjének, - jelezvén hogy szórakozzunk együtt - akik már akkor itták az istentudja hanyadik viszkikólát. 

- Nagyon jó óccsó most a viszkikóla! Azt igyál!

Hát én akkor sem ittam viszkikólát meg energiaitalos-viszkis szarokat amikor még hasítottam az éjszakába, nemhogy most.

Mivel láttam, hogy az alkohol szintet már amúgy sem lehet behozni, elkezdtem sörözgetni és felmértem a terepet.

Kurvára nem ismertem senkit, viszont az ismerkedést már az első létező percben elvetettem.

Lehetett választani:

A kocsmában délután 2-óta munkásruhában asztalon fekvő 50 évesek, vagy a fiatal mezítlábas pinája kintvan cigánylányok. (az nem gázos hogy február van, egy jó kis felfázás bármikor jól jöhet)

Szóval eléggé elszomorodtam, mert a hely annyira hárd volt, hogy még nevetni sem tudtam rajta. 

A helyiek végig nagyon furcsán néztek rám, nem értették ki lehet ez a külföldi. 

 A kabátomat és a táskámat végig magamnál tartottam, a százalékos esélye több volt 100-nál egy lopásnak. 

Az esti program így nagyrészt abból állt, hogy topogtam egyik helyről a másikra. Nem akartam feltűnően szar kedvű sem lenni, mert akkor mindig odajött az atomrészeg Anita és a barátnői. Olyankor jól beleordították a fülembe hogy:

"HÁÁÁ TÁNCOLJÁÁ MÁÁ! IGYÁÁ MÁ!! ÓCCSÓÓ A VISZKIKÓLAA!"

(mellette dübörög a mulatós, pörög-forog a mezítlábas cigány, a szemedet meg kiégeti a füst)

Ettől rövidtávon nagyon ideges lettem, szóval inkább kimentem a kerthelyiségbe, ahol két csodálatos férfi fogadott. 

- Há' te meg kivagy? Üjjé má ide, oszt mutatkozzá' be!

- Ö sziasztok. A szülinapra jöttem.

- Na adjá' má' egy puszit HE! Attó' mert szakadék vagyok, még adhatol egy puszit!

- Nem adok puszit ezen most kár is vitatkozni.

- Jóva' akkor, milyen vagy!

Közbe ilyen baromi értelmes tekintettel bámulnak az arcodba:

- Oszt' honnan jöttél meg micsinálsz'?

- Ezt most túl hosszú lenne elmondani.

- Há' hülyének nézek ki, vagy minek HE? Attól mer' munkás vagyok még megértelek, te engem ne nézzé le'

- Jójó, oké. Te akartad. Pesten dolgozom, Debrecenben tanulok. Van barátom mielőtt megkérdeznéd. Ő most Pesten van, igen mielőtt megkérdeznéd távkapcsolat. Akkor most hol lakok? A muterommal. Minek tanulok? Tökmindegy. Mit dolgozok? Azis. Van kérdés? Nincs. Bemegyek. Örültem.

- Nade' elne siessé' má'. Énis mondok valamit. Nekem van egy feleségem, de külön vagyunk má'. Bemegyek most veled oszt' járunk egy csárdást.

- Egy csárdást?

- Igen, jó lesz meglásd, úgy csárdásozok hogy majd meggondolod honnan gyütté'

 (És akkor elővettem a telefonom és írtam Ricsi haveromnak egy smst, hogy kurvagyorsan jöjjön értem. De nem jött. Hagyott szenvedni.)

Eközben Anita berángatott táncolni. 3 szám erejéig sikerült. 

Amikor észrevettem, hogy az egyik cigánylány a másik haját készül éppen kitépni, akkor feltűnés mentesen kisétáltam, hívtam egy taxit és haza húztam.

Másnap Anita közölte, hogy ellopták a pénztárcáját.

Egyetemi elfoglaltságaim miatt vissza kellett jöjjek Debrecenbe. Fájó szívvel ugyan, egy kis reggeli sírdogálás közepette, elköszöntem Alextől. Most jó pár hétig nem látjuk egymást.

Minden akkor kezdődött amikor felszálltam a reggeli vonatra.

A helyemen már egy másik csaj ült, de baromi toleráns lány lévén, ültem máshová. Amikor leszálltam a vonatról kb. hárman húzták át a bőröndjüket a vadiúj karácsonyra kapott bőrcipőmön, szóval kicsit felment a pumpa.

EKKOR elkapott az überdurva hasgörcs, ugyanis nekünk előző nap moziba kellett menni, ahol sajtos nachos-t (ejtsed nacsosz) kellett enni csípős paprikával.

A csípős paprikát nagyon szeretjük, még akkor is ha másnap megszüljük az Antikrisztust.

Oké, vállaltam.

Szóval elkapott az atomdurva hasgörcs, és a villamosmegállóban esélyem sem volt Antikrisztust szülni, szóval kb. így álltam ott:

Amikor végre sikerült leülnöm a villamoson, és nyugalomba helyeznem a testemet, illetve a két darab 60 kilós táskámat, AKKKORR jött az ellenőr és megbüntetett.

Ezután a két 60 kilós bőröndöt áthúztam a fél városon, hogy bemehessek a postára, mert megérkezett a várva várt erkölcsi bizonyítványom.

PERSZE a posta zárva volt. Így húzhattam visszafelé is a faszom bőröndöket.

Amikor végre hazaértem, megpróbáltam bekapcsolni a számítógépemet.

Nem sikerült.

NEM SIKERÜLT.

Meghalt, feladta, kipurcant, öngyilkos lett.

Mire idáig eljutottam már az összes hajamat kitéptem.

Ezután gondoltam, telóról majd csekkolok segítséget a neten, amikor rájöttem, hogy nemtudom az itthoni wifi jelszót.

NEM TUDOM.

Mostanában egészen új dolgok történnek velem. Lehet a nagy nemet mondás, meg boldog akarok lenni életfilozófiának köszönhetően. Úgy döntöttem felhívom magamhoz a munkatársakat, akik már nagyrészt barátnőkké váltak.

Persze minél többet melózol, annál távolabbiak lesznek a barátságaid, kicsit a mélységek is eltűnnek.

Már tök régóta szerettem volna egy csajos estét nálam, több apropóból is.

Muteron kívül még egy barátom, vagy ismerősöm sem járt nálam, így már kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy vajon mit szólhatnak a kis házikónkhoz. Ezenkívül mindenképpen akartam egy ilyen igyunk már egy isteneset estét is.

Szóval megbeszéltem a csajokkal, hogy meló után feljönnek hozzám és ISZUNK.

(El sem tudom mondani mennyire hiányoznak a héderelős, bebaszcsizós, délig alvós évek)

Én hazarohatnam, kicsit összepakoltam a dolgokat, embert varázsoltam magamból az egész napi meló után.

Csináltam melegszendót, gyújtottam gyertyákat, szóval próbáltam megadni a módját a vendégvárásnak.

Később megjöttek csajok, izgultam is mint az állat. (tuti öregszem)

És tök ledöbbentem, mert oda meg vissza voltak a házunktól.

Egy csomó ilyen volt hogy:

"de szééép a házaatoook"

"de szívesen laknééék itt"

"milyen szép tisztaság van itt nálatok"

És ez bizony kurvajól esett.

Aztán az este csúcspontja volt (az iváson kívül) hogy az egyik lánnyal amikor ketten maradtunk, rám nézett és tök őszintén azt mondta:

"Nagyon szép életet építettetek itt fel. Tényleg szívből gratulálok nektek. Nagyon szépen éltek itt."

És akkor nekem tényleg párás lett a szemem, mert ekkor kaptam először visszaigazolást a kis életünkről.

Ez egy fontos csúcspontja volt a januárnak. (örültem ennek nagyon, mint majom a farkának)

Aztán történnek velünk szépen a dolgok, ugyanis Alex lakást szeretne venni.

Szóval valószínüleg megvesszük életünk első lakását együtt.

Engem ez nagyon felkavar, mert roppant szegény családból jöttem, és még nem is volt olyan rég, amikor nekiindultam Budapestnek 2 bőrönddel. Most pedig megvesszük életünk első hitelmentes lakását.

Ez kuurrrvaanagydoloooog. Szóval néha elkap az eufória, és napi háromszor mondok hálát azért, hogy az Isten éppen ide dobott le a bolygón, pont ezekbe a helyzetekbe, pont oda ahová kellett.

Ígyhát beindult a lakásnézegetés is, ami első nekifutásra abszolut nem egyszerű folyamat.

Nemsokára jönnek ingatlanos kalandjaink. :)

A nemet mondás szellemében másodjára is nemet mondtam ebben az évben. Mégpedig a hurcolkodásra, az utazgatásra, meg a kimerültségre ami az ősellenségem.

Alex hívott a szüleihez, merthát névnapjuk, szülinapjuk meg mindenük lesz, de én mondtam: kizárt hogy menjek.

Ha jó szexet, önfeledt kacarászást, meg néhanapján felcsillanó ragyogó szemeket akarsz látni tőlem, akkor bizony én lazulni meg pihenni fogok. Ez van.

Szóval megmondtam Alexnek hogy NEM.

Elég rosszul érintik az ilyen felszabadult, emancipált, boldog akarok lenni kirohanásaim, de az ő érdeke is, hogy ne legyek egy megbaszott stresszbomba. Az nekünk sem jó.

Szóval itt maradtam Pesten egy hétvégére, Alex meg hazautazott a szüleihez. Titokban baromira örültem ennek. Minden elvárástól mentes hétvégét akartam.

Fel is keltem reggel 7-kor szombaton, és egészen délig az ágyban maradtam.

Megnéztem a Dian Fossey életéről szóló filmet, (http://www.imdb.com/title/tt0095243/) mivel most lenne az öreglány 85 éves. Nagyon szeretem az ilyen elvakult tűzön-vízen átgázoló igazságharcosokat mint ő volt. Kicsit retró volt a film, de nekem nagyon bejött.

Ezután nyakamba vettem a várost "most jól eltévedek, és felfedezek" mottóval.

Sajnos Pestet nem ismerem annyira mint amennyire 7 hónap után illene, (úristán már 7 hónap?!) szóval elindultam csatangolni.

Első körben bementem a Lidl-be, mert a világ legfinomabb kakaóscsigáját ott árulják.

Képes voltam egy Lidlis kakaóscsigáért  fél órát sorba állni. Alex ilyenkor már le szokta marni a bőrt az arcáról. Utálja a Lidl-t mert mindig kurvanagy tömeg van, és 10 perc után közli hogy takarodjunk innen a francba. Engem meg mindig elkap a Lidl-be a gépszíj, és mindig meglátok valamit amit fel kell fedezni meg ki kell próbálni.

Szóval most kurvanagy lelki nyugalommal álltam fél órán át sorba egy 79 Ft-os csigáért. (Ami valójában egy csoki, csak csiga alakú. Baromira nem sajnálják róla a cuccot, és lássuk be sehol sem kapsz 79 Ft-ért egy gasztronómiai csodát.)

Az, hogy délig az ágyban voltam, megfizethetetlen. A ráncaim teljesen kisimultak.

Elmajszoltam egy padon a kakaóscsigát, aztán jól megnéztem a környékünkön felrobbantott bankot. (tele van vele a hiradó)

Aztán felszálltam egy fogalmam sem volt hová megy villamosra, és leszálltam a végállomáson.

Ezután elégtétellel töltött el a tudat, hogy mégsem tudok eltévedni, mert bárhogy mentem, mindig ismert helyeken kötöttem ki. (vagy csak tudattalanul nem mertem eltévedni.)

Viszont, találtam egy kis csodát a dunaparton.

Van egy kis park, tele rózsákkal. Egy csomó költőnek-írónak rózsabokrokat ültettek, mellette kis névtáblákkal.

Sőt még az írók-költők szerelmeinek is.

Valamiért nagyon rácuppantam a rózsákra.

El is döntöttem hogyha meghalok, én is akarok egy rózsabokrot.