Valahol az év végén nagyon kezdtem elfáradni.

Nyomtam a vizsgákat az egyetemen sorra, hogy mihamarabb húzhassak vissza Pestre és legalább pár napot dolgozhassak. Valahogy pontosan ki volt számolva ez az év az energiáimnak.

Ahogy jött a karácsony, egyre inkább kezdtek elcsöndesedni bennem a hangok, és egyre inkább le akartam tenni minden kötelező elfoglaltságot.

Úgy döntöttem hajszínt is váltok. Voltam én már padlizsán, barna, fekete, vörös, csak éppen szőke nem, szóval eleget tettem eme kihívásnak. Mutattam is a fodrásznak hogy hát én Ellen Pompeo haját szeretném.

Természetesen még nyomokban sem hasonlított arra amit szerettem volna, szóval az év utolsó hónapjában az ehhez hasonló kérdésekkel ostoroztak:

"Neked zöld a hajad?"

"Biztos hogy ezt szeretted volna?"

"Szerintem a barna a te színed."

"Emlékszem amikor nekem volt ilyen a hajam, annyira jelentéktelen voltam. Hidd el az ilyen hajtól az ember eléggé jelentéktelen lesz."

Szóval gyakorlatilag arra sem volt esélyem, hogy megkedveljem, mert az emberek nagyrésze arra sem volt képes, hogy valami kegyes hazugságot lökjön. Szóval amikor szóba jött a hajam, én már azzal kezdtem hogy: "tudom, tudom, jó szar" És tudod mi a gáz? Senki sem cáfolt rá.

Ez kellően ketté tudja baszni az ember napjait, szóval visszafestettem barnára, és most újra béke honol.

Eljött az első közös karácsony alkalma Alex barátommal is. Megvettük életünk első közös karácsonyfáját, sütöttünk mézest, díszítettünk házat, csókolóztunk nagyokat, szóval totálba átszellemültünk a karácsonyhoz.

Alex nagyon kitett magáért, tudta milyen fontos ez nekem. Az utóbbi évek karácsonyai mindig azzal teltek, hogy olyan emberek után vágyakoztam, akik baromira nem akartak velem lenni a szeretet ünnepén. 

A karácsony utáni napokban persze még dolgoztam egy jópár 12 órát, hogy azért szépen fejezzük be az évet. Baromira kimerültem, és azon kaptam magam, hogy felkelek hajnal 4-kor és egyszerűen képtelen vagyok visszaaludni. Zsongott a fejem ezer meg ezer gondolattól. De aztán amikor főztem egy forró teát, kimentem az erkélyre, rágyújtottam, és elkezdtem hallgatni a hajnali sötétségbe burkolt csöndet, meg a madarak hangját, akkor végre elkezdtem hallani a saját gondolataimat. 

Így év végére már el is felejtettem, hogy vannak saját gondolataim.

Szilveszter felé jött megint a kurvanagy nyomás, hogy hát legalább ezen a napon érezzük jól magunkat. Debrecenben lett volna totálmega házibuli az én Mesi barátnőmnél. Minden idegsejtem repülni akart vissza Debrecenbe. 

Természetesen a munka miatt nem jutottam el, így Pesten kellett maradnom szilveszteri tervek nélkül.

A szilveszter este azzal telt, hogy szidtuk a kibaszott társadalmi nyomást Alexszel, aztán lefeküdtünk aludni 11-kor.

Az év első napján is hiperkorán felkeltem és akkor nagy fogadalmat tettem.

Persze nem olyan "nem gyújtok rá, lefogyok" kaliberű szarokat, hanem végérvényesen eldöntöttem azt, ami már mozgolódott az elmúlt hetekben, hogy próbálok ezután úgy élni hogy az legtöbb örömöt hozzon nekem.

Megpróbálok kijutni a mókuskerékből, és megtanulok nemet mondani. 

Ugyanakkor annak, - hogy azt csináljam amit szeretnék, megtanuljak újra ellazulni, és megtaláljam újra önmagam - annak egy baromi nagy igent mondani.

Az évből 12 nap telt el, mire beindult az első nemet mondás. Természetesen lebetegedtem és az eddigi tendenciákkal ellentétben nem mentem be betegen dolgozni. Hanem szépen betelefonáltam, hogy "bocsi, de nincs az az Isten hogy bemenjek dolgozni." 

Ehelyett elmentem a ragyogó napsütésben sétálni, beültem Ricsi barátommal egy fasza cukrászdába és nyomtunk egy kis sütit. És nagyon jó volt.

Másnak ez lehet alap, nekem már lassan több mint egy éve csak álom.

Szóval úgy döntöttem, hogy nagy önmegtalálásba kezdek, bemutatok jól a mókuskeréknek, és kikeveredek a posványból amibe kevertem magam. 

Tudjátok van ez az új Sandra Bullock-os Gravitáció című csoda.

Már nagyon vártuk, végre valami misztikus, meg űrös, meg univerzumos, megijedős, elgondolkodtatós mégiscsak Szandra Bulokos film.

Mindenhol megírták mekkora atomjó film - ígyhát ahogy kijött - gyorsan letöltöttem kölcsön kértem valakitől.

Mondta Ricsi haverom, hogy mekkora ász - meg durva - meg para film, szóval gyorsan odacsaptam neki.

Életem legelpazaroltabb 2 órája volt.

Hogy ne essetek ti is ebbe a hibába, leírom mire számítsatok.

Van a Sandra Bulock, aki orvosként (?!) heggeszt kívülről egy űrhajót műholdat akármit. 

Ott van vele a George Clooney, akivel már előre tudod hogy szép kis románc fog kialakulni. 

Hirtelen jön egy csomó kis becsapódó izé, ami elpusztítja a fél űrhajót, Szandra kirepül az űrbe, Dzsorzs meg jól utánamegy.

Körülbelül a film feléig Szandra csak pörög a fején körbe-körbe az űrben. 

(ha szédülős típus vagy végig ne nézd könyörgöm!!)

Szóval miután 1 órán keresztül nem történik semmi, csak pörög Szandra mint a kurvaélet, nagynehezen visszakapaszkodnak egy műholdra űrállomásra akármire.

Ekkor kedves Dzsorzs repül ki az űrbe, (és jól meghal) mert akkora szívtipró.

Szandra ezután csak levitál összevissza kurvalassan, - a film ezen részében sem történik semmi - csak egyre inkább felmegy benned a pumpa hogy CSINÁLJÁL MÁR VALAMIT BAZDMEG.

De nem. Szandra az kitartóan nyomatja a szőkenőt az űrben.

Nagynehezen Szandra  képes bemászni egy kis űrkabinba, de rájön hogy akkora béna hogy nem tud ilyesmit vezetni.

El is dönti hogy jól meg fog halni. (erre is elmegy egy laza 20 perc)

ÉS AKKOR NEM HISZED EL!

Megjelenik Dzsorzs, és halottként (!?) tanácsot ad Szandrának, hogyan repüljön haza.

És ennyi.

Én nem tudok ehhez többet fűzni.

Ha szereted a baromi lassú, semmitmondó, de Dzsorzsos meg Szandrás filmeket, nézd meg. 

(U.i:

A 47 Ronin című Keanu Reeves-es csodát se nézd meg. Hidd el a trailerben minden benne van amit látnod kell.

Egyetlen érv amiért érdemes megnézni, az az, hogy Keanu olyan kemény mint a kád széle, és nagyon szépen tud nézni

A nézésért megnézheted.)

(A lenti sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak, vegetáriánusoknak semmiképpen sem ajánlom.)

Na kérlek az úgy volt, hogy Alex barátom szülei meghívtak minket disznóvágásra.

Már évek óta disznótvágni akaró hangulatban voltam, bakancslistára is felírtam, nekem bizony el kell menni egy jó kis disznóvágásra.

Utoljára gyerekkoromban voltam ilyesmin, semmi sem rémlett belőle, csak hogy visít a malac mint az állat, én meg jól befogom a kis fülemet. 

Meg emlékeztem a jó kis hagymásvérre is, amit nyomtam be az arcba.

A mostani meghívásnak örültem mint a hülyegyerek, végülis majdnem eltelt 20 év, az meg nem kevés ugye. Manapság már kiváltság egy jó kis disznóvágás.

Szóóval lementünk az ősökhöz.

Alex szüleivel még csak egyszer találkoztam, szóval a gatya azért még rendesen tele volt szarva.

Belőttem a sérót, bepakoltam a disznóvágós hajléktalan összemocskolható jáccósruhát, és vonattal utaztunk egy jó 2 órát. Késő este érkeztünk meg, nyomattunk egy kis családi vacsorát, kaptunk mellé pálinkát (de én kiváltottam egy fél unicummal) aztán jól elkezdtünk beszélgetni a másnapi teendőkről.

Alex apukája, (nekem csak Józsibá) nagy csillogó szemekkel elkezdte mesélni, hogyan is fog történni a reggeli szúrás. (SZÚRÁS) Elmondta, hogy csak azok láthatják a szúrást akik jó korán felkelnek, merthát ezeknek a malackáknak már jó korán meg kell halniuk.

Én persze pörögtem az egész disznóvágás miatt, szóval jelentkeztem ám minden feladatra, minden résznél ott kell legyek, szóval felkelek én hajnalban is ha disznóvágásról van szó. 

Józsibá meg csak mesélt, és mesélt miközben fogyasztottuk jóízzel a vacsorát.

"Tudjátok tavaly is olyan rosszul szúrtam.. Beledöftem jól a nyakába, de az nem vérzett, hát jó' megszúrtam vagy háromszor, de az anyjamindenit hát nézett rám a nagy szemivel a malac. Hát most micsináljon az ember? Kerestem ott az ütőerit neki, de nem vót' meg. Amúgy én nagyon jól szúrok másnak, csak mindig a saját malacot szúrom valamiér' máshogyan. Aztán tudjátok olyankor szenved a malac, meg visít ugye az életéért ha rosszul szúrod. Nézzed csak, pont itten kell megszúrni, ide jóóól bele kell döfni a kést! Aztán anyátok mindég' odatartja a tálat, a vérnek oda kell folyni. Nem hálás feladat ez, én mondom!"

Onnantól hogy mesélt Józsibá a szúrásról, egyenes arányosságban nőtt az elhatározás, hogy nincs az az Isten, hogy korán keljek fel. Ezt a szúrós gyilkolós ütőeret megdöfős/szétgyilkolós részt mégiscsak kihagynám. 

Fel is keltünk 8-kor, addigra már mindkét malacka a röfi mennyországban volt. (az én lelkiismeretem meg viszonylag tiszta maradt)

Felöltöztünk putris cigány hajléktalanba és kimentünk megnézni a malackákat. A malackák azok bizony tényleg meghaltak, kemény férfiemberek kapargatták le a bőrükről a perzselés után megmaradt izét. (vajon mi lehet a neve? Perzs?)

Közelebb mentem, Alex jól bemutatott mindenkinek.

"Ez itt keresztapám Imi, ez itt a böllér úr, ez meg itt a Ferike! Köszönjél Ferike!"

Még épp hogy bele tudtam nézni a szétnyitott disznótest belsejébe, magához szólított Alex anyukája Ica néni.

Bementem a konyhába, látom hogy rotyog a tűzön egy beazonosíthatatlan izé. 

"Gyere csak, kóstold meg! Neked csináltam mert úgy hallottam nagyon szeretnél hagymásvért enni! Mi nem szoktunk ugyan csinálni, de Alex mondta, hogy nagyon szeretnéd, szóval állj csak ide, kóstold meg jó lesz-e így!"

Ez volt az első megmérettetés.

Néztem ezt a rotyogó izét, és tudatosult, hogy ez még egy fél órája élő malac, forró vére. Hát fordult a gyomrom tüstént kettőt, nem tudtam hogy szaladhatnék el. 

Ez bizony itt nekem készül, kurvagyorsan megkell kóstolni hogy jó-e. (mivel 20 éve nem ettem, fogalmam sincs hogy a jó. Rögtön eszembe is jutott hogy a malacba visszahelyezve lenne a legjobb, de azt ugye már nem lehet)

Belenyomtam a kicsi nyelvem, gyorsan rámondtam hogy király - nemkell bele semmi, és röppentem is azonnal ki a konyhából.

Persze nem úsztam meg, mert le kellett ülni a böllérbácsival, Ferikével, Ica nénivel meg Józsibával reggelizni. Törekedtem a legkissebb kanálkával szedni, úgy hogy az senkinek se tűnjön fel, de én mondom, éveknek tűnt annak a pár falatnak az elfogyasztása. ÉVEKNEK.

Ezután hívott Alex nézzük meg jól a malacot.

A malacka belei akkor már így szét voltak nyitva a nagyérdeműnek.

Hát mondani se kell, ezis geci nagyon gusztustalan volt, folyamatosan abba a gondolatsorba futottam bele, hogy az ember is pontosan ilyen belülről, ettől pedig megint fordult kettőt a gyomrom.

A beleknek van egy sajátos szaga, ami zárt meleg térben igazán felvillanyozó tud lenni.

Aztán megjött Julika, keresztapu-Imi felesége és hurcolt maga után egy 4-5 év körüli kisfiút Bencét.

Már akkor látszott hogy a kis Bence okosabb mint én, mert négykézláb próbált menekülni.

Julika meg jól rám bízta a kisBencét azzal a sok béllel összezárva.

- Na szia Bence! Disznótorozunk mi? Nézcsak ezitt a disznó bele. Ugye milyen szép? Meg akarod fogni? Megfogjuk együtt? Látod milyen puha? Údepuha! Igen, kicsit büdös. Fogdcsak meg itt milyen puha! 

(a kisBence az nagyon aranyos volt, hamar elkezdték lekötni a gusztustalanságok)

- Ez itt mi?

- Micsoda Bence? Mutasd meg!

- Hát ez itt!

- Ööööö hát eeeezzz? ÖÖÖÖ

- Mi ez?

- Hát Bence kérlek öööö itt kakil a malac.

- Kakil?

- Ööö igen kakil, ez itt neki a fenekén a kis nyílás, vagyis izé látod a kis kakilója.

- NE AZT NE FOGD MEG!

- De miért nem?

- Mert ott kakil a malac azért! (és bár fogalmam sincs mi a faszé' lóg egy segglyuk a kibaszott bél végén, és mi a faszér' nem lehet levágni innen, azt nemtudom!)

Aztán jött vissza Julika, elvette tőlem a kisBencét, én meg szaladtam ki a levegőre hogy feldolgozzam ezt is.

- Csókolom Józsibá, mit tetszik csinálni?

- Meg ne szólalj, gyere bújj ide teis, rágyújtottam, nem láthatják, bújjál már arrébb na! (így kezdődött cinkos barátságom az apóssal)

- Hú Józsibá soha jobbkor, kérhetek egy szálat? Tudja most szoktam le, dehát tudjahogyvanaz, kérnék egyet.

(na így kezdtünk el a Józsibával dugiba cigizgetni a disznóól mögött.)

Aztán kiáltottak, hogy jöjjön valaki és zárja el a csapot. Ígyhát én lettem a csapot elzáró-nyitogató, rohangáló lányka. (hozzáteszem a legjobb feladat volt amit kívánhattam)

Kicsit nyissad! Zárd mán el! Nyisd mán meg jobban! Eresszed meg! - ezek voltak.

A nagy rohangálás végeztével megkért Ica néni, hogy vágjam fel a toroskáposztába való húst. Jól fel is vágtam olyan 12 emberre valót. Igazi hősnek éreztem magam. 

Aztán megjött a kisBence anyukája meg apukája, meg a Janibá aki Alex nagybáttya és annak a felesége Katinéni. (nabazdmeg de sokan lettünk, sok a rokon, csak győzzem megjegyezni.)

Ezután a toroskáposztához való húst kavargattam a Janibá feleségével Katinénivel, aki a kavargatás közben jól kifaggatott. Jól megtudta honnan jöttem, hova tartok, mit tanulok, akarok-e gyereket, miért nem akarok már, hol lakom, hol akarok lakni, mivel foglalkoznak a szüleim, szeretem-e A CSALÁDOT, szóval keményen lecsekkolt az öreglány. 

Később Alex elmondta hogy ő a családi lecsekkoló, ha neki nem tetszem baszhatom. (mondjuk jobb lett volna ha ezt előtte mondja és nem utána)

Miután kész lett a toroskáposzta lazán betoltam vagy 2-3 tányérral, biztos ami biztos.

Miután ettünk, beütött a kajakóma, erősen húzott az ágy, dehát nagyon cink lett volna lefeküdni délután aludni egy disznóvágás közepén, szóval beneveztem vagy 2 Unicumra. 

Jól is tettem, mert közölte a kurváraspicces keresztapa-Imibá hogy:

"HÁT TE NEM CSINÁLSZ SEMMIT?!"

..amitől rohadtul elszégyeltem magam, így mindent félredobva megkérdeztem mindenkit vagy 100szor hogy MIT CSINÁLJAK? MIBEN SEGÍTHETEK?

Imibá meg levert elém olyan laza 90 kg zsírt, és közölte hogy akkor kockázzam már fel.

Mutatom:

Ez a meló az első 10 percben igazán élvezetes volt, aztán a 11. perctől megfagytak odakint az ujjaim, elzsibbadt mindenem, és csúszott ki a kezem közül ez a kurva zsír. 

Az Imibá meg mindig odaszólt az atombebaszás határáról hogy:

"TE NEM CSINÁLSZ SEMMIT? HÁT CSINÁLJÁL MÁN VALAMIT! MINEK VAGY ITT AKKOR?"

Ilyenkor megfordult a fejemben, hogy azt a kurvaéleskést eldobom úgy délkelet felé, de inkább ittam mégegy Unicumot.

Mikor már felkockáztam olyan 70 kilónyi zsírt akkor megkérdezte Imibá hogy:

"DOLGOZOL MÁR?"

És akkor ezen a ponton megadtam a jelet Após-Józsibának és mentünk egyet cigizni.

Alex később elmondta hogy a részeges Imi közelébe nem érdemes menni ha iszik, mert mindenkivel kötözködik. (na mondom dejó hogy ezt is később tudtam meg)

Aztán odajön hozzám anyósjelölt-Icanéni, kezembe nyom egy kurvanagy tepsi fogalmam sincs mit, és szépen megkér hogy ezt most egy üstben főzzük meg.

Én azthittem ez lesz a leggusztustalanabb rész, de tévedtem. Szóval megfőztük a tüdőt, a vesét, a májat, jópár belet, meg sok elmondhatatlanul gyomorforgató izét.

És én ekkor jöttem rá kérlek, hogy baromira gyenge ember vagyok.

Próbáltam arra koncentrálni hogy sokan éheznek a világban, de ez most életemben először nem segített.

Amikor készlettek ezek a szétfőtt atombüdös belsőségek akkor szépen le kellett darálni őket.

NA EZVOLT A LEGGÁZABB RÉSZ.

Itt őszintén megfogadtam, hogy nincs az az Isten hogy én hurkát egyek még ebben az életben. Sokkal jobb volt boldog tudatlanságban.

Kérdezte Ica néni megkóstolom-e, mondtam hogy BOCSÁNAT NEM! (így szakítottunk végleg a hurka és én.)

Ezután megadtam az újabb jelet Józsibának hogy fussunk-szaladjunk rágyújtani újra, mert nem bírom. Persze útközben odaszólt az Imi hogy:

VÁROSI LÁNYOK NEMTUDTOK SEMMIT!

Imádtam...

Aztán Alex barátom kitalálta, hogy ő bizony véres hurkát akar enni. Ica néni meg mondta neki, hogy csinálj fiam ha akarsz.

Ezzel is jól megszívtam, mert Alex egyedüli segítőtársa csak én lehettem. Ica néni pedig messziről koordinált.

Namost, akarod tudni hogy készül a véreshurka?

Úgy hogy megfőzöd a megalvadt vért. YEAHHHH

Ez a megalvadt vér ilyen ruganyos takonyszerű izé lesz, amit kavargatsz jó sokáig, amíg kakaószínű ital nem lesz belőle. Ezt pedig összekevered rizzsel, meg a belsőséges mindennel. Természetesen a kis kezeddel. 

Azt jól végignéztem ahogy Alex összegyúrja a vért meg a rizset. 

Nem tetszett. Én mondom nem tetszett.

Közben kintről jött befelé a forró zsír szaga, Imibá meg csak egyre kiabált, hogy SZAR itt mindenki mert senkisem dolgozik.

Ittentájt már besötétedett, és eljött a rituális hurka-kolbász megsütésének időszaka, ahol tüntetőleg nem ettem egy falatot sem. Egyedül a kolbászba kóstoltam bele, mert azt éppen nem láttam hogy hogyan készül.

Mikor már éppen felcsillant a remény, hogy lassan végetér a buli, meg talán Imibá is kijózanodik, megkért Ica néni hogy sikáljuk le szépen a darabolós asztalt.

Ezen az asztalon aznap két malac halt meg és minden létező szerv volt már rajta. A hidegben persze a zsír jól rászáradt, szóval nem akarod tudni milyen munka várt ránk késő estig.

A végső tanulsága a disznóvágásnak csupán annyi, hogy most 20 évig nem megyek megint.

Valamelyik nap eszembe jutott, hogy mennyi zenei stíluson lovagoltam át magam az elmúlt 10 évben. Minden zenei stílus kötődött egy korszakhoz, emberekhez, pasikhoz meg sok más egyébhez. 

Gondoltam jól átrágom magam az elmúlt időkön.

Lássuk csak!

Tinédzserkor:

Amikor még nem ütött be az őrjöngés, és még úgy éreztem hogy normális vagyok, tök sok Aquát, Spice Girlst, meg ilyesmiket hallgattam. Szerintem ott még teljesen rendben voltam. A gyerek 9-10-11 évesen hallgasson is csak pihepuha pop nótákat. Ha magyar zenékre kell visszaemlékezzek, akkor valamiért mindig a VIP ugrik be. Mutatom:

Emlékszem, megvettük Bogi barinőmmel az új kazettát, és jól rongyosra hallgattuk. Meg játszottunk klippeset is. (tudod üveg a kezedbe, tátogás, táncolás, meg utánzás a szobaközepén) Imádtuk.

Aztán valahogy ott kezdett elbaszódni a történet amikor bejött a Manu Chao:

Manu Chao nekem totál új világ volt, akkor kezdtem el megismerkedni az "elvont" és az "alternatív" fogalmaival. Engem a Manu Chao teljesen lenyűgözött, főleg azért, mert amikor elkezdték játszani a nótát, akkor még mindenki furcsálta, meg kérdezte hogy Mi a szar ez? Én meg már akkor is igazságharcos voltam, szóval jól a szárnyaim alá kaptam a Manu Chaot, és mivel rájöttem hogy totál menő másnak lenni mint a többiek, elkezdtem szeretni, meg kitekintgetni az atombiztos popkultúrából.

Virágos korszak:

A Virágos korszak azért Virágos, mert volt egy Virág nevű barátnőm. (ha-ha)

Oda meg vissza voltam érte, ugyanis csak évente egyszer láttuk egymást. A nagyszülei a szomszédban laktak, nyaranta lejött az öccsével nyaralgatni. Virág már arrébb járt pár IQ-val mint én, szóval ő akkor már nyomta a Doors dalait ezerrel. Én  kb megvilágosodtam, kinyílt az elmém. Virág mutogatta ezeket az überelvont dalokat. Megmutatta Jim Morrison verses köteteit is. Emlékszem egész nap csak a Doors ment, és verseket olvastunk fel egymásnak. Szerettük. Próbáltuk megérteni, időtutazni, elképzelni, lebegni. 

Következő évben újra jött Virág, akkor már bekeményített. Megmutatta nekem mi az az Offspring. (Hozzátenném azokban az években jól belezúgtam az öccsébe, meg ő is belém.Ő volt az első férfi (??!! fiú, kölyök) aki azt mondta nekem hogy szeretlek. Sosem-elfelejtős nyarak voltak.)

Szóval a következő években jött az Offspring. Az Americana album volt az, ami igazán elvitt a hangszeres zene világába. (ezt követte a Nirvanas korszak, de az mindenki életében eljött egyszer. Nekem csak futólag pár hónapra)

Ezután egy évvel, amikor újra találkoztunk Virággal, már cigizett. (ő mindig előttem tartott a világ megismerésének folyamatában) szóval nyomattuk az Offspringet meg az első szál cigiket. És vadultunk..

Metálos:

Ez a korszak elég erősre sikerült. Igazi szárnypróbálgatós, Muter türelmét próbáratevős, örjöngős, bakancsos, sört ivós, koncertrejárós - "de azért éjfélre legyél itthon" történet. Emlékszem amikor életemben először megütött egy üveg sör. Úgy szédültem tőle, hogy elkezdtem sírni a kocsma közepén. (eskü ígyvolt) Megtaláltam a szívemhez közel álló rockerkocsmát, és ott nyomultam ha kellett, ha nem. Akkoriban a zenei ízlésem nagyon mélyre süllyedt a Doors után. Tessék:

Ez a korszak amúgy egész sokáig eltartott - mondhatni évekig. Lett nekem orrpiercingem. (Orrkarika - had örüljön Muter.) Hála az égnek a Jóisten megmentette a lelkemet (mert hozzáteszem az akkori cimbik közül mindenki börtönben van, vagy hajléktalanként látom az utcán.. nagyon durva) szóval jött egy újabb váltás.

Filozófusos:

Hát ez egy nagyon mély történet, unokáknak mesélős, szívbe beleégős, könnybelábadós, igazán tiszta, szívnek jó dolog.

Emlékszem a napra, amikor bementem a Media Marktba venni valami szutyok cd-t. Véletlenül meghallottam egy dalt, és én abban a percben tudtam, hogy nekem ez KELL. Odamentem a pulthoz és megkérdeztem mi szól. Aztmondta az eladónéni, hogy ez Eleven Hold, és már csak 1db leértékelt kazetta van eladó, 99Ft-ért. Namondom azonnal adjad ide!

Szóval így kezdődött hogy alterlány lettem, könyvolvasós, koncerteken pityergős, Istennel beszélgetős, szépségeket keresős, filozófiát kívánó leány.

Oda is álltam egy adott napon Muter elé, és közöltem hogy én bizony Filozófus leszek.

Szegény Muter meg csak állt ott a konyha közepén, és nem tudta hogy sírjon vagy nevessen. Azt hitte viccelek. 

(Hát nem vicceltem.  Filozófus lettem.)

Az Eleven Holdas korszakhoz kötődik az első pasim is. Tominak hívták, pizzafutár volt, egyszerű ember, 10 évvel idősebb nálam. (ne vond fel a szemöldöködet) Ő hagyta hogy alterlánykodjak, koncerteken ugráljak meg sírjak, és hódolhassak a filozófia imádatának. Ja meg vezessem a kocsiját. 

Folk & Jazz:

Nosza, felvettek az egyetemre. Itt már saját kis zenekarom volt, énekeltem. Mindenfajta elvont zenét játszottunk, meg koncerteztünk, tollakat akasztottam a hajamba, és merengtem állandóan.

Aztán a gólyatáborban megismerkedtem Ákossal, aki ilyen mélybarna szemű, különösen csöndes teremtmény volt. Végignevettük a gólyatábort meg becsíptünk jó sokszor. Mondta hogy ő nagybőgőn játszik, én meg mondtam hogy pont basszusgitárost keresek a zenekarunkba. 

Ákossal jól elmélyítettük egymást a zene világában, de főleg ő mélyített el engem sok mindenben. Többek közt magában.

Én meséltem neki filozófiáról, Hamvas Béláról, meg Eleven Holdról, ő meg fáradhatatlanul játszott nekem nagybőgőn, megmutatta Pege Aladárt, Big Sam Thomsont, meg iszonyat jó folk zenéket.

Itt van a szívemben az a délután amikor feküdtünk egy domb tetején a fák között, és ezt a zenét dugta a fülembe:

(Itt most kérlek állj meg és hallgasd végig.) - Köszi

A lelkem szerelmes volt ezekbe a zenékbe, ebbe a korszakba. Abba hogy egyetemre járhatok, hogy zenélhetek, hogy élvezhetem a zenét, és tanulhatok állandóan emberektől, könyvektől, zenéktől. Szerelmes voltam. Nem véletlenül fáj a szívem mikor ezeket a zenéket hallgatom.

Ezekkel a zenékkel jött aztán Palya Bea, Szalóki Ági, Herczku Ágnes, Barabás Lőrinc, Balázs Elemér, és minden finomság.

A szép időszak végül azzal ért véget, hogy Ákossal nagyon csúnyán szakítottunk. Ezután többéves félig-szingli, félig-párkereső, félig-párkapcsolatos évek jöttek.

Hard korszak:

A hard korszak ismertetőjele, hogy a félig-szingli, félig-párkereső, félig-párkapcsolatos évek után egész nyugodt, meglehetősen jó kis párkapcsolatban éltem, amikor megjelent a színen Tibor és jól összekuszált mindent.

Tibor az a fajta rosszfiú volt, akiért a nők elhagyják a pasijukat, megbolondulnak, és akaratuk ellenére valamifajta mágikus erő vonzza őket a sráchoz. Tiborral eleinte titokban találkoztunk, jártunk bulizni, elmentünk diszkóba. Én azt sem tudtam mi fán terem a dizsi, de ő akaratom ellenére jól megtáncoltatott mindig.

Itt aztán dúlt az erotika, bömbölt az autóból a zene, én meg újra 16 éves tinipicsának éreztem magam. (pedig ekkor már 24 voltam)

Ebben az időszakban eléggé ráizgultam amúgy a techno-ra, Bricklake-re, Paul Kalkbrennerre és minden monoton szarra, ami pörget mint az állat.

Hajnal 3-kor még zúgott az autóban a zene, csókolóztunk, vágyakoztunk, és pörgettük az élményt ilyen, és ehhez hasonló zenékkel. Utólag belegondolva eléggé félelmetes. Pedig akkor a legnagyobb kielégülés volt elmerülni ebben:

 Sírós korszak:

A Hard korszakot csak a sírós korszakkal lehetett túlélni-elütni-felváltani. Mindenképpen meg kellett találjam magam, mert a nagy szexuális forradalomban és szerelemben elvesztem valahol félúton. Egyértelmű volt hogy a hőn szeretett kaszanova tőlem is továbbállt, és ezt felfogni elég lassú és fájdalmas folyamat volt. Akkoriban rengeteg Szalóki Ágit, és sírós dalt hallgattam.

Hát ilyen ez. Minimum egyszer meg kell dögleni a szerelemben. 

Amúgy ekkor kezdtem el írni a blogot, olyansfajta gyógyírként, hogy jól lekössem magam.

Felépülős: 

A felépülős korszakban rájöttem, hogy magányosan már tényleg egészen szar, szóval elkezdtem randizgatni. Persze lépten nyomon idiótákba futottam, meghát énis lelkisérült voltam.

Nagyhirtelen aztán egymásra találtunk Istvánnal. Egy Dubstep bulin jöttünk össze, így a kapcsolatunk meghatározó zenei vonala is a dubstep meg a drum&bass volt.

István falun lakott, sokat kellett utazgatni,  de igazi falu bikája kőkemény csávó volt. Sajnos túlságosan is akaratos és domináns volt ahhoz, hogy ne harapjuk el egymás torkát. Így egy váratlan pillanatban ő is kidobott, merthát egy nőnek ne legyen véleménye.

Szóval itt is jól összetörtem, és akkor eldöntöttem hogy jegelem ezt a pasi témát kb mindörökre, amikoris megtaláltam a jelenlegi barátomat Alexet. (szerintem már megszánt a Jóisten)

Jelen:

Mostanra teljesen összeszedtem magam, összehoztam 2 diplomát (most csinálom a 3.-at) van egy frankó munkahelyem, és van egy nekem teremtett pasim. Mostanra a zenei stílusom is beállni látszik. Az elvontság továbbra is mérvadó, de inkább a csajos, dallamos, önmegvalósítós nő zenéi ezek.

Például itt van az Mr Ms.

Állatjó zenéi vannak, bármeddig képes vagyok hallgatni:

Alex barátommal nincsenek közös zenéink, inkább mindenféle vadőrült nótákat éneklünk amikor eszünkbe jut.

Ő poénból Szécsi Pált énekel, én meg alá-léggitározok. 

Igen, igen kaptam ajándék utat Máltára.

Miután megtudtam, olyan 1 hét után végetért a sokk, így tudtam koncentrálni a feladataimra. Vettem egy nagyonfrankó utikönyvet is, hogy tényleg tutimenő Málta specialista legyek. 

Eljött a nagy nap, hajnal 3, Alex és én csipás fejjel elkészültünk, és kitaxiztunk a reptérre.

Kérdezte a taxis hová tartunk, de nemnagyon mertük elmondani hogy Máltára, merthát az milyen drága, meg sznobos, meg a szomszéd tehene is dögöljön meg. A magyar mentalitással mi nem mertünk szembe szállni, el ne mondd már hogy nyaralni mész, mert akkor biztos loptál-csaltál, tele vagy lével, más meg éhezik, szóval rohadjál meg te senkiházi. Ígyhát próbáltuk inkább kódba tolatni ezt a Máltai utat, dehát szegény naív proli lelkemnek mégiscsak nagydolog ez, szóval elfecsegtem én, ha kellett, ha nem.

A reptéren kaptam egy ilyen utazási-kultúrsokkot, hogy "utazoooook utazoooook utazooook", pörögtem mint a kurvaélet hajnal 4-kor, Alex meg pillázott még, szerintem azt sem tudta hogy hol van. 

Repültünk majdnem 3 órát, rátapadtam az ablaküvegre és csodáltam a szépséges kilátást, ezalatt Alex átbogarászta a Máltás útkönyvünket.

Amikor leszálltunk a repülőről megcsapott az überkemény mediterrán klíma, jó párás kis 35 fok. Nyomtunk is a reptér közepén egy fullos kis sztriptízt, gyorsan átvedlettünk turistába.

Ahogy kijöttünk a reptérről kaptam egy laza pálmafás sokkot is. "bazeeeeg, pálmafaaa, igazi pálmafaaa, látod hogy pálmafa??? LÁTOD?"

Ezután kifilóztuk melyik busz megy hová, és majdhogynem randomra felszálltunk egy Qawra-ba (úgy ejtsed: Aura) menő buszra.

A buszon se klíma, se kinyitható ablak nem volt, így a 40 fokos alaphőmérsékletet hamar meg kellett szokni. Szerintem itt beájulhattam, mert a másfél órás busz út valahogy kimaradt. 

Amikor végre megérkeztünk, lepattantunk a buszról és nyomtunk egy gyors sprintet a legközelebbi kávézóig hogy magunkba öntsük olyan 4 liter vizet. 

Itt újra kaptam egy pálmafa sokkot, ötvözve egy tengerparti sokkal.

Tudom, hihetetlen de igaz: nem sikerült eltévednünk, szinte azonnal megtaláltuk a szállásunkat.

Fontos információ: Máltán pókok helyett, gyíkok vannak a falon. (nem akarjuk tudni mit csinálnak ott)

Rögtön másnapi programnak kitaláltam hogy menjünk strandolni, barnuljunk, pihenjünk, pancsoljunk meg ehhez hasonló nagyvilági relaxok. 

El is mentünk a csudiszép Golden Bay-re, ami ilyen igazi képeslap látványt volt.

Itt nagyon határozottan mondhatom: Leégtem mint a szar. 

Gyakorlatilag másnap reggel mozdulni sem tudtam, csak meredtem magam elé, és sipákoltam hogy nekem kurvára fáj mindenem. Szóval a harmadik napot kőkemény agonizálással és szenvedéssel töltöttük el. 

Estére kikecmeregtünk a kéróból és nyomattunk jópár sört meg vizipipát, hogy érezzük hogy élünk. És tényleg! Éreztem hogy élek. :)

Másnap elmentünk Mdina-ba (ejtsed úgy: Medina tudod mint a bor)

Állatjó kis város volt, ezeréves kőfalakkal, iszonyatos történelemmel. Ezek a várfalak védtek Napóleontól meg sok híres történelmi arctól. Ezek a falak már akkor védték a várost, amikor a magyarok még azon gondolkoztak hogy foglaljanak-e hont, szóval kicsiny nemzetiségünk kispista a Máltaiakéhoz képest. 

Itt amúgy Alex kapott kultúrsokkot, simogatta ezeket a nagyonöreg, nagyonszép falakat. Órákon át sztoriztunk az itteni történelemről, olvasgattuk az útikönyvet, és magunkba szívtuk a történelmet. 

Bementünk a várbörtönbe is, ahol szépen bemutatták, hogy hogyan kínozták sok évvel ezelőtt az embereket. 

Mdina után Valetta felé vettük az irányt (főváros) és utaztunk 2 órát busszal. 

Apropó busz.

(Namost azvan a Máltai buszokkal hogy vagy atomcsotrogány szétesőfélben lévő 40 fokos retró járgányok, vagy hipermenő szétlégkondizott csodajárgányok. Ha régi szarra szálltál, megrohadtál a melegben, ha légkondisra akkor szétfagytál. Ezek aztán nem viccelnek a hideggel.

Szóval a Valettába tartó busz légkondi nyílásait beragasztottam rágóval és újsággal, mint a legmenőbb Meggájvör, merthát nem akartam kurvabeteg lenni.

Hozzá kell tennem, hogy a Máltai buszsofőrök azok ilyen ultramenő arcok, ők az ország nagyjai. Ledudálják egymást a gecibe, vagy éppen megállnak a forgalom közepén dumázni a haverral. Ha kedve támad megáll és eltol egy cigit, ha jegyet akarsz venni, int hogy húzzál azonnal a helyedre, ne zavarjad már őt jegyvétellel. Ő MAGASRÓL SZARIK A JEGYEDRE. Neki küldetése van, őt nem érdekli a jegy. Ő menő arc, megteheti. Amúgy baromi segítőkészek, képes megállni és órákig magyarázni neked hogy mit-hol találsz. Az, hogy az utasok sietnek valahová az le van szarva! Mindig a küldetés a lényeg! Imádtuk őket. Gondoltam is, hogy hozok a csajoknak haza egy ilyen Máltai buszsofőrt szuvenír gyanánt, de sajnos repjegy nélkül nem engedték fel velem a gépre.)

Szóval eljutottunk Valettába.

Valetta szintén nagyvárfalas, erődös, központos, történelmes városka. Alex itt újabb kultúrsokkot kapott.

Valetta belvárosa eléggé dzsipánós, szóval bantus, rézbőrűs, cigányos, olaszos. ezt most értsed ahogy akarod 

Az emberek nagy része kint ült az utca közepén, cigányasszonynak tűnő nénik bámultak meg minket, szemét, meg kosz volt sokfelé, a kutyák az utca közepére szartak. Szóval inkább ilyen olasz gettónak tűnt. amit nem mertem lefotózni mert féltem hogy leszúrnak 

A következő napon Gozóra mentünk. Ez Máltától egy teljesen különálló sziget.

Kérlekszépen a történet szerint Odüsszeusz itt találkozott a szirénekkel. :)

Komppal kellett elmennünk Gozóra, ahol majdnem kidobtam a taccsot, vizuáltam a Titanicot, és alig vártam hogy szálljunk lefelé, merthát alattam még ekkora víz nemvolt ami hajóstul mindenestől libegett volna velem jobbra-balra. (a szédülős betegségemnek nem tett túl jót)

Gozó az igazi ultramenő hely, Madonnának is van itt egy laza vityillója. Szép, tiszta, olaszos, látványosságos, tengeres. Az aznapi felfedező expedíciót én szerveztem, így jól elvittem Alexet az Azure Window-hoz.

Ez itt ni:

Itt olyan Istenes élményem volt, éreztem ám hogy milyen pici porszemnyi teremtménye vagyok ennek a nagyvilágnak. A tenger zúgott, morajlott, dübörgött, ezek a nagy kövek meg ott álltak és formálódtak évezredek óta. Durva élmény volt.

Aztán összespanolgattam egy gyíkocskával, aki azt hitte a színes körmömre hogy lepke. Így többször megpróbálta bekapni az újjam. Mai hipercuki rovatunk következik:

A Gozói napunk után, óriási szelek jöttek, gyakorlatilag élvezhetetlenné vált a Máltai lét. Nem volt az a hajgumi ami összefogta volna a hajad a viharos szélben. Ígyhát valami benti programot kellett kitalálnunk. Elmentünk a Nemzeti Akváriumba, ami mindkettőnknek atomnagy élmény volt. Gyakorlatilag itt láthatod, hogy milyen állatkák élnek a tengerben.  Itt újra 10 évesnek éreztük magunkat.

Az utolsó napon gyűjtögettünk még jó turistához méltóan tengeri kagylókákat, csigákat meg olyan dolgokat amiket csak irigyelünk ha látunk mások polcán. Szóval délelőtt gyűjtögettünk, felfedeztünk.

Délutánra szétváltunk Alex barátommal, és megbeszéltük hogy randizunk este az egyik sörözőben. Útközben vettem egy vizet, mert kiszáradtam mint a sivatag, amikor szembe jött velem egy néger fickó. Tudod olyan igazi Sean Paul-os, befont hajú, izmos, szexi, pénzzel kitömött lányok álma, klippből kilépő Sean Paul pasas.

Aztmondja nekem hogy egy ilyen széplány miért járkál vízzel az utcán?! (itt kamilláztam 5 percet, hogy vajon tényleg hozzám beszél-e)

Hátmondom mert szomjas vagyok azér'

Ő meg mondta hogy menjünk inkább inni együtt, nemkell itt baszakodni a vízzel. Igyunk inkább együtt álkoholt.

Fájó szívvel de elmondtam neki, hogy a pasimmal megyek éppen álkoholt hörpinteni, szóval borzasztóan, elmondhatatlanul sajnálom de ma nem leszek az italozós-meghágós bulája. Bár a felajánlás igen kecsegtető itt Máltán egy Sean Paul-al, de az erkölcseim túl tiszták ahhoz, hogy bemocskoljam a nyaralást, szóval dobtam egy bájos mosolyt és fájó szívvel ugyan, de mentem italozni a pasasommal..

..Aminek persze az lett a vége, hogy benyomtunk mint a kurvaég, szétszakadt a nadrág a seggemen, és pornószínésznőnek képzeltem magam az este végére. 

Ígyhát másnap hajnal 4-kor amikor indulni kellett a reptérre, igen-igen a túlélésért vívtunk harcot.

Felszálltunk egy klímamentes rozoga-őskorszaki Málta jelképévé váló buszra, és zötykölődtünk 2 órát a reptérre. Csakhogy rámjött a hányhatnék, meg a szédülés, merthát menőbuszsofőr kolléga az nem baszakodik senkivel, így hasítottunk a kis kanyargós utakon jobbra meg balra. Néha az ablakon fejeltem ki, néha meg Alex nyakában voltam. 

Mondtam Alexnek hogy add ide a gyógyszeres táskám mert én bizony hányni fogok. Alex meg atomra beparázott, szóval előturkáltuk a gyógyszereket.

Van nekem szédülés elleni lóbaszó kúpom. 

Ezt a szédüléseimre kaptam még anno, amikor kiderült, hogy rajtam csak a lóbaszó szédülésmentesítő kúp segíthet. Ez ilyen nagyondurva cucc, percek alatt elmulasztja a szédülést meg hányingert.Cserébe meg úgy kiüt, hogy 5 perc alatt elalszol, és úgy nézel ki mint egy heroinista.

Egy baja van csak neki, hogy fel kell dugni szépen a popsidba.

most elképzelheted mennyire szarul kellett lennem ahhoz, hogy egy kúpot akarjak felnyomni a hátsómba egy férfiakkal teletömött busz közepén

Persze a kúp eltört a kezemben, így használni ilyen extrém körülmények között nem tudtam. (pedig szép kis blogsztori lett volna)

A hányás végül elmúlt, buszsofőr bácsi megkegyelmezett nekünk és megérkeztünk a reptérre. Totál agyonverve pedig elindultunk kicsiny hazánk felé.

Jöttem hazafelé Máltáról. Napbarnítottan, relaxált állapotban. Épphogy leváltam a pasimról tömény 1 hét együttlét után. Felszálltam a Pestről Debrecenbe tartó vonatra, betoltam a kedvenc zenéket a fülbe. (előtte persze boxoltam negyed órát a helyemért.)

Vagy fél órája utazhattunk, amikor Cegléd és Szolnok között nagy csattanás, fékezés, bumm-bumm, megállunk.

Az emberek nézegetnek ki az ablakon, - namondom vegyük már ki a zenét mi a lófasz történt -  menjünk már mihamarabb tova. 

A mellettem ülő, elsőre kedvesnek egyáltalán nem mondható lány közölte, hogy valamit elütöttünk.

Mivel rendkívüliek a ráérző, beleérző, kilogikázó képességeim, már akkor tudtam hogy hát ez bizony egy ember volt.

Az emberek leszálltak a vonatról és szépen benéztek a vonat alá. Nem kellett volna. 

Hát valakit tényleg jól elütöttünk biciklistől mindenestől.

Hála az égnek annyira nem vagyok kemény csaj hogy meg akartam volna nézni. Ennek ellenére mint a futótűz terjedt a hír, hogy pontosan milyen állagban milyen dolgok vannak alattunk.

Ezután merengtem magamban olyan félórát az életről, az elmúlásról meg minden egyébről. Rendkívül elszomorító félóra volt. Valakinek itt most alattunk végetért az élete. Ennyivolt, se több, se kevesebb. 

Ahogy telt az idő kalauz bácsi bemondta, hogy hatóságilag lezárták a vonalat, jönnek a helyszínelők, 2-3 óra várakozásra mindenképpen számítsunk.

Álltunk ott a puszta közepén, az emberek a vonat lépcsőjén cigizgettek, dumálgattak. Beindult a mókavonat, percek alatt mindenki jóbarátja lett mindenkinek. Mondhatni generációkat átívelő örök barátságok születtek.

A kalauz is elszívott egy jó szál cigit a többiekkel a vonaton. (kitérdekel a bírság?! - itt most meghalt valaki, szívjunk már el egyet)

A következő 1 órában beindult a seftelgetés is, lehetett pénzért venni cigit, kaját, vizet. Éppen ami nemvolt. 

- Szia! Nincs egy szál cigid? Kifizetem!

- Szia! Ne fizesd ki, vizem nincs, azt kérnék.

Na ígyment, egészen balkáni volt a hangulat.  

Aztán a fiatalok összeverődtek a vonat lépcsőjénél és jól kidumálták ezt a halál dolgot, meg mindent ami az eszükbe jutott.

1 órával később már karaoki party volt.

Komoly. Ment az éneklés atomjózanba. (az már senkit sem zavart hogy egy szétdarabolt halott fekszik a vagon alatt)

Odamentem hát énis, ki ne maradjak a jóságból.

Látom hogy egy 40 év körüli fószer egy huszonéves lányka edényéből falatozgat. Nagy lett a barátság. 

- Helló, hát ti mit esztek? (és ezzel a lendülettel beleléptem valami ragacsos lószarba)

- Szia! Mi éppen hússalátát eszünk, és pont abba léptél bele. 

(hússaláta nagyszerű)

Aztán odabilleg mellém egy srác, kérdezi mi a pálya:

- Halihó, te is láttad a szétvágott lábat?

- öö nem, csak hallottam róla.

- És nem akarod megnézni?

- Nemköszi, van valami életszerűbb amit megnézhetek?

- Aha, mutatom!!

És azzal a lendülettel a srác elővett a táskájából 200 darab élő sáskát.

SÁSKÁT.

- NANESZIVASS! 

A nagy átlátszó dobozkában ott zizegett 200 darab gecinagy sáska, integettek meg zizegtek meg minden. (énmeg jól teleszartam a gatyát)

- Kérlek mondd már meg miért szállítasz te 200 darab élő sáskát a vonaton?!

- A varjamnak viszem, imádja őket.

- Okés nincs több kérdés. Megtennéd hogy elteszed őket? Lehet szívesebben nézem inkább a levágott lábat.

- Jójó, de van még más is!

- NEMAKAROM TUDNI!

És elővesz két egeret.

Aztán valami vízi állatot, amiről nem tudtam meghatározni hogy mi lehet. 

Persze azonnal körénk gyűltek az emberek, jól ki is találták hogy szabadon eresztik mind a 200 sáskát, merthát kurva vicces lenne ha 800 ember leszaladna a vonatról. 

Lett itt móka kacagás, én mondom jó kis bulivonat lett.

A vagonok között ment a karaoki, dalolgatás sörözgetés, seftelgetés, balkán.

Alattunk meg dolgoztak serényen a helyszínelők, így este 7 helyett sikerült is hazaérni éjfélre a bulivonattal.

A résztvevők pedig jól kitalálták hogy csinálnak bulivonatos fészbukcsoportot mert az menő. 

Eljött szépen az évfordulónk napja. Magam sem hittem, de énis, meg a kapcsolatom is képes ilyesmire.

Alexet újra kiküldték Hamburgba egy hétre, pont jókor, ugyanis az évforduló napjára tért haza. 

Volt időm készülődni rohangálni, baszkódni, nézegetni, meg sok egyéb.

Oké lehet egy kicsit túlkaptam. (Nézzétek el, sokáig voltam hányattatott sorsú magányos, megalázott szingli lélek, örülök az évforduló napnak mint az állat)

Szóval Alex lelécelt vasárnap, ígyhát 5 napom volt felkészülni az évforduló napra.

Lezúztam gyorsan a melós napot, és szaladtam az Ikeába, venni neki barkácskészletet.

Természetesen pont aznap volt baromi nagy vihar, szóval elkezdtem hasonlítani hegyi yetire, mert a szél szanaszét fújta a hajam. Dideregtem is az Ikeában 10 percet egy padon amíg erőt gyűjtöttem, hogy végig járjam azt a borzasztóan nagy hodály épületet. Egy bácsika leült mellém és szégyenérzet nélkül akkorát rottyantott oda mellém, hogy még én szégyeltem el magam.

(Pesten amúgy ez a 120. eset amikor böfögő-fingó emberekbe botlok. Abszolút nem zavar egy csomó embert, hogy alpári paraszt más emberek előtt.)

A nagy Ikeás barangolás után laza 9-re haza is értem. Másnap meló után a Tesco-t céloztam meg, mert én feltétlenül sütni-főzni akartam az évfordulóra. Itt is bolyongtam jó sok órát, mire mindent megtaláltam.

A harmadik napon gigamega takarítás volt tervben. Fürdőkádat súroltam, sepregettem, kimostam, elmosogattam, budit pucoltam, illetve megcsináltam minden olyan szart amire hétköznap semmi idő sincsen. 

A negyedik napon bevállaltam egy laza kis 12 órázást, "miért is ne? kell a pénz!" alapon.

Az ötödik napra úgy éreztem magam mint aki 3 napja egyfolytában bulizik és atom másnapos. Az erőm az eltűnt, bámultam ki a fejemből és megfogadtam, nincs az a pénz amiért kiszállnék az ágyból. 

Olyan laza fél órán át csak néztem a plafont, kiértékeltem ezt az évfordulós napot, számot vetettem a napi teendőkkel, és tudatosítottam hogy Alex 8 óra múlva már itthon lesz. 

Szóval kipattantam az ágyból, meg sem próbáltam nőnek kinézni, magamra húztam egy farmert aztán gó vásárolni.

Nem vehetsz meg elég dolgot a Tescoban, utómunkálatokra van szükség vásárlás terén. (Máshol lehet olcsóbb lesz - teória)

Út közben jöttem rá, hogy melltartót sem vettem fel, így az utcában munkát imitáló munkások jól meg is néztek, meg mutogattak, hogy " Húú nézzed mán Joci, a csajon nincs melltartó!" 

Szóval megszaporáztam a lépteimet, és bolyongtam egy órát a Lidliben.

(A Lidliben amúgy nagyon fasza pékárut lehet venni, életem legjobb kakaós csigáját itt ettem, meg sok segget hízlaló finomságot.)

Ezután kiültem egy parkba a napra, benyomattam a frankó kakaós csigát, magamba öntöttem egy energia italt, és napoztam egy kicsit. (A hetem legszebb negyed órája volt)

Aztán nekiindultam lufit venni. 

Igen lufit.

(Egyszer egy romantikus Pesti megérkezésem alkalmával Alex vett nekem szíves piros lufikat, tele aggatta vele a házat. Főzött vacsit, vett rózsát, szóval a női szív az kőkeményen szétolvadt a padlón.)

Ezen este apropójából úgy döntöttem, hogy akkor most énis összelufizom a házat, had érezze a törődést a pasas.

(Ilyet lányok csak akkor csináljatok, ha abszolút meggyőződtetek kapcsolatotok erősségéről, mert amúgy a férfiak 100%-a 1 perc alatt lefut 5km-t a szíves lufik láttán.)

Találtam frankó lufi boltot, kértem is két héliumos piros szíves lufit. 

Szóval jól megrakodva, 2 szatyorral, táskával, 2 szíves lufival elindultam hazafelé. Oda is szólt egy fickó hogy:

"Jók a lufijaid!" (itt bele se mertem gondolni, hogy most vajon tényleg a lufikra gondol-e, vagy a melleimre)

Hazatértem után kipakoltam a szatyrokból, és kezdett újra katasztrófa sújtotta területre hasonlítani a ház. ...és akkor még a főzésbe bele se kezdtem.

Csináltam muffinkákat, (még életemben nem csináltam  - tudom gáz. )

Nyalogattam jobbra balra a muffin masszát, vajon jó lesz-e, úgyhogy tippre beledobtam egy félüveg meggyet, meg féltábla csokit - biztos ami biztos - és belöktem a sütőbe.

Ezután negyed óra ácsorgás vette kezdetét a sütő előtt, és szorítottam azoknak a drága muffinoknak hogy elne baszódjanak, mert nekem rohadtul fontos meglepnem a pasim.

A muffinok jól teljesítettek, megnőttek mint a gomba, én pedig örömtáncot jártam, hogy mekkora menő muffint dobtam össze.

Mivel hiperromantikus estét szerettem volna, ezért piros cukormázzal akartam szívet rajzolni a muffinkákra. ami sajnos nem sikerült, úgyhogy van még mit tanulnom cukormázból. 

Ezután összerittyentettem két, Alex szája íze szerinti pizzát. Megkűzdöttem a szemgyilkos hagymával, a körmödet legyilkoló sajtreszeléssel. 

Éssss ezután valóban úgy nézett ki a ház, mintha bombát robbantottak volna. Itt kaptam egy laza pánikrohamot, ugyanis tudatosult hogy még 2 és fél órám van hátra Alex érkezéséig. A teendők pedig a plafonig álltak. 

Elmosogattam egy hadseregre is elengendő tányért, tálat, kanalat, villát, minden lószart.

Sepregettem, takarítottam, levittem a szemetet. Ajándékot csomagoltam. 

Már csak másfél órám volt hátra. 

Elmentem lezuhanyozni, borotválkozni, szépítkezni. Szóval igyekeztem igazán dögös lenni. bár ez nehezemre esett az elmúlt napok után.

Belőttem a hajam, kifestettem a szemem, felvettem a legszexisebb göncöm.

Már csak fél óra volt hátra az érkezésig amikor úgy döntöttem kurva fontos még kilakkozni a körmöm.

Ez is megtörtént, rendkívüli hősnek éreztem magam. 

Felhívtam Alexet hogy merre jár, és közölte hogy éppen most szállt le a gépe, szóval még másfél óra mire itthon lesz.

Ettől kurvára elszomordtam, és ezután ültem másfél órát mozdulatlanul egy székben, várva hogy száradjon a körmöm. Mondanom sem kell, elaludtam ülve a székben.

Mire felkeltem Alex még mindig sehol sem volt, szóval kezdtem tényleg borzasztóan szomorú és ideges lenni. mi a faszér' kell nekem kapkodni?! 

Aztán nagynehezen csöngettek..

Elővettem minden energiámat és csúcsmosolyomat és ajtót nyitottam.

Alex megállt az ajtóban és furcsán nézte a lufikat, meg a sütit, meg az ajándékot meg mindent. Persze én hipersokkot kaptam szóval elkezdtem pörögni mint a kurvaisten.

- Sziasziasziaszia! Hiányoztam? Hiányoztál! De szép vagy! Ezt mind neked csináltam! Nézd, életem első muffinja!! Képzeld kisúroltam a kádat, minden csillog villog! Főztem is neked, ha éhes leszel szólj!! Az ott az asztalon a te ajándékod! Nyisd csak ki! Nem, ne úgy!! Tépd csak szét!! Nééézd lufffiiik!! Szeretleeeeek!

Bújás, ölelés, minden lófasz.

Szegény Alex csak állt mint aki beszart. 

Kibontotta a kis barkácskészletet, szépen megköszönte, mosolygott, de én kezdtem érezni hogy valami nem stimmel.

- Nem tetszik? Szar? Nem ezt akartad? Nem eszel sütit? Kurvajó süti! Mondom kurvajó! Innál valamit? Csak nem fáradt vagy? Kérsz egy puszit?

De a helyzet nem lett jobb.

Végül leesett a tantusz, elcsöndesedtem és megkérdeztem mi a baj. 

- Ne haragudj, de én nem vettem neked semmit.

(Életed legtelibevertebb mondata.)

- Igazából én most nem készültem semmivel

(Életed második legtelibevertebb mondata)

- Ne haragudj, de nem nagyon tudtam mit vehetnék neked, hülyeséget meg nem akartam, szóval inkább nem vettem semmit.

(Életed harmadik legtelibevertebb mondata)

Életed legnagyobb hazugsága:

- Á  semmi baj..

Ezután topogtunk egymás körül egy órát, még beszélni sem tudtunk miről.

Lejátszódott előttem az a sok nap előkészület, fáradhatatlan meló, az a rakás elköltött pénz, a béna lufik, és minden szar amivel most jól leégettem magam. 

Megkértem Alexet ne is beszéljünk erről, kurvamindegy. kurvára nem mindegy

Az este úgy ahogy eltelt, legszívesebben kiszaladtam volna a világból, iszonyat csalódott voltam. Hogy lehet elfelejteni egy évfordulót?! 

Éreztem is hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb csaja megintcsak.

De aztán.. reggel felkeltünk. Elém rakta a laptopot, és közölte válasszak egy utazást.

Elvisz bárhová. 

itt beütött az életérzés:

- Mehetünk bármerre.
- Nyaralni?
- Igen.
- Ahová akarok?
. Ahová akarsz.
- AHOVÁ AKAROK?
- Ahová akarsz.
- ODA MEGYEK NYARALNI AHOVÁ AKAROK??
- Igen.
- Basszameg..
- Mivan?
- AHOVÁÁÁ AKAROOOOK??
- Most mi van, sokkot kaptál?
- AHOVÁÁ AKAROOOOOOOK??
- Cica mivan??
- AHOVÁÁÁ AKAROOOOOOOOOOOOOOOK?!

Szóval randomra ráböktünk egy országra, meg egy hotelre. Alex pedig fél óra alatt eltapsolt többszázezret repülőjegyre meg szállásra. 

Én pedig csak merendtem magam elé, és nem hittem el hogy valójában én vagyok a világ legszerencsésebb lánya. (Én egy csóró proligyerek vagyok, nekem a nyaralás önmagában is luxus, nemhogy külföldre meg repülővel.)

Szóval.. a pasim elvisz Máltára.

(Hol a picsában van Málta?!)

Sajnos ezt nem lehet eléggé megköszönni, szóval jól megöleltem, odadoromboltam magam hozzá és pislogtam mint hal a szatyorban. 

Muter pedig mondta, hogy az ilyesmit nem szabad elmondani senkinek, mert az emberek irigyek és gonoszak, de én meg csóró senki majom vagyok, szóval ez nekem óriási dolog és jól elmondom most mindenkinek. 

Minden nyugodt ember életében eljön az a pont, amikor bele kell futnia a jóöreg Exbe.

Olyan ez mint a végső ítélet. Olyan megpróbáltatás, amit még a szuperhősnek a finish előtt végre kell hajtania. Ez a végső ütközet. 

A szakítás valójában csak egy teátrális jelenet. A valódi megmérettetés évekkel később kezdődik, egy telefonnal.

- Szia!

- Öö szia!

- De rég beszéltünk... 

- Hát elég régen.. Nem is tudom pontosan. Azthiszem pont 1 év és 3 hét, merthát augusztus 4.én láttalak utoljára. Deee öö csak tippelek persze. Nem tartom én észben, tudod hogyvan ez...

- Tudom, tudom, énis pont erre tippeltem volna. (jó persze hagyjuk már)

- És amúgy jól vagy?

- Jól, jól, és te? (rendkívül jól, éppen szarból várat építek a csúfos szakításunk óta)

- Aha, velem is minden rendben. (gondolom..)

- Hát akkor jó.

- Aha igen..

- Most autóban ülsz?

- Aha éppen vezetek.

- Merre tartasz?

- Pest felé.

- Nem mondod!? Képzeld én már 3 hónapja pesten lakom! (Micsoda véletlenek..)

- Nocsak! Találkozunk?

- Aha persze, valamikor összehozhatjuk.

- Mármint most!

- Hogymondod?

- Most van két szabad órám, összefutunk egy kólára?

- Persze. (MIVAAAAAAAAAAAAN?)

- Akkor csak dobj egy smst hogy hová menjek, és akkor ott találkozunk 1 óra múlva.

- Rendben.

- De ne öltözz ki, én sem készültem. (hát gondolod hogy odamegyek egy bemelegítőben??)

-  Ööö okés.

Minden lány rémálma/vágyálma így kezdődik.

Adott egy átlagos nap, átlagos felhőkkel az égen. Adott egy Expasi, aki egy órán belül találkozni óhajt veled. Adott vagy Te, teleszart gatyával, álmos kialvatlan fejjel, gyűrött arccal, és Adams familys séróval.

Ilyen esetekben elengedhetetlen mentőmellény felhívni a barátnőket. Minimum kettőt.

Mind a kettőnek 10 percben összefoglalni mit beszéltetek.

2 percben hagyni, hogy lesokkolódjanak ők is.

Egy percig várni hogy beleéljék magukat a helyzetbe.

Mégegy percet rászánni, hogy kifejezzék részvétüket.

Fontos, hogy a telefonhívások után elszívj vagy 3 szál cigit egymás után, és összeszedd a gondolataidat.

Eközben megfogadod, hogy félreteszed a múlt sérelmeit, kedves melengető szeretetburokként/Terézanyaként bocsájtod meg minden bűnét.

A következő vacilálási periódust azzal töltöd, hogy gondolkozol elmondd-e a pasidnak akivel együtt laksz.

Vacilál. Vacilál. Vacilál. 

Elmondjuk. Őszinték vagyunk. Nincs mit titkolni. Csak megiszunk egy bambit azzal a pasival aki 3 évre kivont a normális épeszű emberek világából. és ezt a jelenlegi pasid is tudja. 

Nagylevegő. Telefonál.

- Szia Alex, mizu?

- Éppen dolgozok bébi mondjad.

- Hát csak felhívtalak, hogy hogy vagy.

- Jól köszi, és te?

- Én is. 

- Szeretnél még valamit?

- Nem

- Okés, akkor ha hazaértem beszélünk.

- Hááát jóóó..

- Szeretnél még valamit?

- Nem

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor szia!

- Várj

- Na mondjad!

- Á tényleg semmi.

- Mondjadmár!

- Najó. Egy fél óra múlva találkozok a Tibivel.

- A kivel?

- Tibivel.

- Ki az a Tibi?

- Hát ő csak Tibi.

- Az a Tibi??

- Khm az.

- És mit szeretnél vele?

- Hát felhívott totál véletlenül és bedobta hogy összefuthatnánk egy kólára ha úgyis pesten van. Én meg gondoltam elmehetnék.

- Kólázni az expasiddal csakúgy véletlenül, pont amikor szabin vagy?

- Hát öö igen. De nem lesz semmi, csak megtudjuk kivel mivan, aztán söprök is haza. Felhívlak ha hazaértem, tényleg csak egy órácska lesz.

- Oda mész ahová akarsz, de tudjad hogy nem örülök neki!!

- Szeretlek, szeretlek, felhívlak ha hazaértem!!

A párkapcsolat helyzetét ilyenkor már nem lehet megítélni, azt viszont igen, hogy milyen veszekedés vár rád este.

Ezeket a gondolatokat most félre teszed, és rohansz lezuhanyozni.

Embert varázsolsz magadból, és negyed órát arra használsz, hogy állsz a ruhásszekrény előtt és morfondírozol mi a faszt vegyél fel.

Direkt kérte hogy ne öltözz ki, szóval a feladat nehéz.

Kategorizálod a ruhákat 1-től 10-ig és kiválasztod a 7-es kategóriájú ruhakölteményt. 

Nem csípheted ki magad normálisan, mert még azt hiszi neki öltözöl ki, azt meg nem szeretnénk. (imádjuk a női logikát)

Felöltözöl, elindulsz.

Vársz a megbeszélt benzinkút előtt. Mivel az expasid jól beléd verte a járásotok alatt hogy nem szabad késni, ezért 10 perccel hamarabb érkezel. mert ha késtél, ott hagyott mint a szart

A pasi késik 5 percet.

10 percet.

15 percet.

15 percnél felhív hogy dugóba került. Siet, mindjárt érkezik.

Öszeszorítod a segged, izgulsz. Nézel jobbra, nézel balra, izzadsz, beállítod a hajad. Nézed honnan jöhet. Beállsz a menő modell-díva pózba és mozdulatlan maradsz.

Ebben a pózban jól szemügyre veszed a benzinkút minden apró részletét, merthát kurvára ráérsz. 

A benzinkutas meg azthiszi prosti vagy.

20 percnél újra csöng a telefon.

Az Ex nem találja meg a helyet amit megbeszéltetek, 3 sarokkal arrébb várakozik.

Szidod a jókurva édesanyját, de gyorsan nekiindulsz, ezzel megbomlasztva a csodálatos festői prosti látványt.

A hajadat lobogtatod, a hasadat behúzod, keresed hogy hol az Istenbe tévedhetett el, ez az életedet anno megkeserítő szarházi.

Meglátod, odamész. Puszi puszi, egy hetyke ölelés. 

Beszélgettek a semmiről, senki nem néz egymás szemébe. Jól megjegyzi hogy nem kellett volna kicsípni magad. Te magyarázkodsz, hogy nem csípted ki magad, ez a legszarabb ruhád. (ő meg tudja hogy nem így van.)

Az Ex legatyásodott, szakállat növesztett. A szeméből eltűnt a régen látott szikra és szenvedély. 

Ráeszmélsz, hogy eltelt az idő, ezt jól meg is beszélitek. 

Beültök valahová isztok egy bambit. 

Elkezdődik a jól betanult, "hogyvagy? én jól" nagysikerű eposz. 

Néha a tekintetek összetalálkozik. Keresed azt a régi srácot akit régen őrülten szerettél, de már sehol sem találod.

Csalódott vagy.

Megtudod hogy a szakításotok után pár hónappal feleségül vett valakit.

Aztán megtudod hogy a csaj lassan 8 hónapos terhes.

Gyorsan fejszámolsz.

Rájössz hogy valaki nagyon beleszart a levesbe.

Sok boldogságot kívánsz a babához. (természetesen a gesztus nem őszinte és ezt ő is tudja)

Megkérdezi neked mik a terveid, te meg elmondod hogy karriert kívánsz építeni, és 3 hónapja pesten élsz a pasiddal. 

Ő elmondja, hogy amúgy munkanélküli egy éve, és a kis felesége sem dolgozik. 

Aztán eszedbe jut, hogy évek múlva mindig kiderül, ki szívott nagyobbat a szakítás után.

Elégedettség érzés, keserédes hogyishívjákkal keverve. 

Búcsúzás, ölelés, viszontlátás. 

Aztán másnap megtudod, hogy a benzinkutat ahol várakoztál 20 percen át, 1 órával később kirabolta fegyverrel egy pasas. 

Ollé!

A kérdések a http://selindam.blogspot.hu/ írójától érkeztek. :)

1. Kinek a tehetségét irigyli legjobban?

Igazából Rubint Réka tehetségét azt nagyon irigylem. Szeretem a kitartó, atomterminátor, sikert sikerre halmozó embereket.

2. Melyik a kedvenc könyve és miért?

Nincsen kedvenc könyvem. Minden könyv magával ragad a maga módján. Ami pedig nem, azt nagyon hamar félre teszem. 

3. Ha újraélhetné élete egyetlen pillanatát, akkor melyik lenne az?

Most mondhatnám, hogy ez egy kibaszós kérdés, de nem mondom. Mondhatnám azt is, hogy visszamennék pár évvel ezelőttre amikor egy kietlen búzamezőn szeretkeztem, vagy kora reggel a balatonban fürödtem meztelenül. - DE nem mondom. 

Helyette inkább visszahoznám azt a pillanatot, amikor még megöleltem utoljára a fateromat. 

4. Mi az a téma, amirôl nem szeret beszélni?

A devizahitelesek problémáiról. Orbán Ráchel esküvőjéről. Panaszkodásról hogy milyen szar ez a Magyarország. Minden olyanról amiről már 20szor beszéltünk.

5. Mi az a tulajdonság, amit a legjobban kedvel a másik nemben?

Szeretem ha valaki érdekes, izgalmas, magabiztos és meg tud nevettetni. 

6. Ki az, aki a legjobban elkapta az ön lényegét, és mit mondott pontosan?

Muter mondta: Fiam bazdmeg hülye vagy!

7. Melyik a kedvenc idézete?

 "Egy a fontos, nem a lényeg számít." 

8. Mi a legértékesebb tulajdona?

A nagymamám mosolya.

9. Hisz a halál utáni életben?

Néha igen, néha nem. Ma éppen nem.

10. Ha más hivatást kellene választania, mi lenne az?

Lennék vállalatigazgató. ;) Amúgy teljesen jó helyen vagyok. 

Már nagyon régóta vártam, hogy valamelyik frissen megszült Budapesti barátságom kivirágozzon.

3 hónap után eljött az idő, hogy a munkatársam Ildikó meghívjon magához péntek esti vodka partira.

Első hallásra elég meredeknek tűnt, ugyanis már nem vagyok ivós formában. Nagyon ritkán iszom, és amikor igen, akkor is bort. Szóval vettem is egy jó kis Rosét, és nekivágtam Budának. Előtte másfél órát vaciláltam mit kellene felvenni, de aztán Alex lebeszélt, hogy semmi szexi, semmi dögös, merthát úgyis vodkázni megyek, totál értelmetlen kiöltözni. 

(Alexnek persze nem említhettem hogy a vodka partira még 4 férfi is hivatalos - Ildikó barátai - így próbáltam volna kihozni a maxot magamból. Persze Alex segítségével nem sikerült, így magamra rántottam valami rongyot.)

Nekivágtam, elindultam. Természetesen fingom sem volt hogy hova tartok, lelki szemeim előtt láttam a gugli térképet.

Felszálltam a kiválasztott buszra, aztán egy adott pillanatban bekérdeztem egy vadidegen szétpiercingelt lánykát, hogy mégis hol kellene nekem leszállni. A lányka segített, én meg leszálltam. Sajnos továbbra sem tudtam, hogy merre kell menjek, így előrántottam 65 papírfecnit a táskámból és kértem a lánykát, segítsen már beazonosítani az objektumot.

Sajnos a papírkákat elfújta a szél, így szaladhattunk a lánykával szanaszét, hogy a 10 sávos úton megtaláljuk az objektum címét tartalmazó papirost.

Miután megfogtuk az összes papírt, rájöttünk hogy a cím egyiken sincs rajta..

Szóóóóval a lánytól elköszöntem, és teljesen intuitíve, megtaláltam magamtól a házat. a hét sikere

Felmentem a jóöreg szocreál panelba, megölelgettem az Ildikót, és örültünk egymásnak mint vakgyerek a szemüvegnek. Borozgattunk, megbeszéltük az élet értelmét, lazulgattunk.

Aztán jött a barátja aki fél üveg bort rám borított...

Én meg csak ültem ott tátott szájjal és érzékeltem hogy a csontomig beépül a bor.

(Akkor már örültem, hogy nem öltöztem ki mint a kurvaisten)

Ígyhát nekikezdtem énis lealjasodni.

Beültem 5 idegennel az erkélyre cigizni, amitől kaptam egy instant füstmérgezést, és jól megbeszéltük ki milyet hányt évekkel ezelőtt.

Olyan 1 óra körül az energiaszintem mocskosul lecsökkent, kezdtem egy vakondra hasonlítani, így megkértem az Ildikót kísérjen már le a buszmegállóig, mert halvány fogalmam sincs merre van az arra.

Ildikó, én, és Sanya (aki kutya), nekiiindultunk késő esti buszt fogni.

Sanyakutya viszont út közben elszökött, és csak szaladt.. szaladt..

Ildikó ahogy észrevette, elkezdett szaladni a másik irányba.

- Ildiiii izéé, a kutya elszökött, nem kéne elkapni??!

- De!!

- De éppen a másik irányba szaladsz!!?

- Tudom!!!

- De Ildi!! A kutya a másik irányba szalad!!

- Tudooom!! Ilyenkor a kutyától el kell szaladni!

- Mivan??

- Szaladj a másik irányba!

- El a kutyától?

- El igen!

- De miérrrt??

- A kutya megijed ha otthagyod!

- Dehát őő hagyott ott!! Elszalad a kutya Ildi!!

- Ne törődj vele! SZALADJ EL!

(ezt most muszáj elképzelned. 2 benyomott ittas lány ordibálva rohan körbe körbe hajnal 2-kor.)

Így ment ez negyed órán keresztül, amikor végre mind a ketten jól elszaladtunk.

És láss csodát, a kutya utánunk jött.

Megijedt hogy otthagyjuk.

Ildikó kutyanevelési szokásait ezen az estén Oscar díjjal jutalmaztam.