Pár hete azt hittem, hogy ebben az évben már nem kell nagy változásokra számítsak, aztán még utoljára beütött valami.

Meghirdettek a cégnél ahol dolgozom, egy belső álláspályázatot amiben vezetőt kerestek egy különálló csoport vezetésére. Nem terveztem munkát váltani a közeljövőben, mert szeretem amit csinálok, abszolut nem volt tervben bármilyen állásra való jelentkezés. Azonban ahogy megláttam a pályázatot valami azt súgta hogy "Jelentkezz!" Kb . 1 napnyi vacilálás után döntöttem, hogy jelentkezem rá. Pont azon a héten volt egy csomó céges esemény, csapatépítők, programok, amiket nem lehetett lemondani munka után, így este 11 körül kezdtem neki az önéletrajz és motivációs levél írásnak. Emlékszem baromi fáradt voltam, Alex ült mellettem és bíztatott hogy csináljam tovább. Pár nap múlva szóltak, hogy beválogatták az önéletrajzomat, és másik 12 emberét. Egy három körös interjún fogok indulni. (feltéve ha tovább jutok)

Az első kör egy több órás írásbeli teszt volt a kiválasztott 12 emberrel. Szerintem egész ügyes voltam, mert pár nap múlva jelezték, hogy mehetek a második körre, ami egy több órás kompetencia teszt volt. Ennek a kiértékelése után pedig velem együtt 4 embert választottak ki a szóbeli interjúra. Ennél a pontnál minden reményemet elvesztettem, mert nagyon rátermett, határozott és szakmailag abszolut profi emberek maradtak bent. Úgy éreztem, hogy teljesen esélytelen vagyok, mert ettől az interjútól jobbakat is produkáltam már az életemben,

Teljesen lemondtam a nyereségről, viszont lélekben elkedtem szurkolni annak a lánynak, aki szerintem a legjobb lehetett. pancserség

Pár nap múlva felhívott az osztályvezető, hogy beszélni akar velem. Abszolut nem lepett meg, mivel kértem őket, hogyha nem is sikerül megnyerni a pályázatot, mindenképpen jelezzenek nekem vissza, hogy mi nem volt megfelelő.

Leültem egy kis irodában az osztályvezetővel, aki azt mondta hogy engem választott, és alig várja hogy együtt dolgozzunk.

A szívem kihagyott legalább egy percig, nem is tudom hogy maradtam életben.

Ez volt az a pont ahol az életem egy csapásra megváltozott.

Vezető lettem, céges mobillal, dupla annyi fizetéssel, tripla annyi felelősséggel, beosztottakkal, kilátásokkal, tervekkel, karrierrel.

Nehéz megemésztenem még egyelőre ezt, pedig már szinte másnap bedobtak a mélyvízbe. Az első héten haza értem minden nap 6-ra, és 7kor már úgy aludtam mint a bunda. Rengeteg energiát visz el egyelőre, hogy minden tettem és mondatom óriási felelősséggel jár.

Úgyhogy jelenleg az életem egy erősebb fordulatot vett, pedig már jó ideje nem ebbe az irányba tartottam. Mostanában komolyabban elgondolkoztam a gyermekvállaláson, mivel a 30 közeli állapotomban lassan ezzel is számolni kellene. Most hogy így alakultak a dolgok, a karrier lesz pár évig a cél, a gyerektéma pedig eltolva X időre.

Elmondtam  a nagymamámnak hogy vezető lettem, mami pedig 1 órán keresztül zokogott a telefonba. Nagyszerű volt megélni ezt, hogy okozhatok még ekkora örömet, és ő is átélhette ezt.

Szóval hála van.

Persze mostantól előírt az üzleties ruházat, szóval a fél fizetésem elvertem kosztümökre meg hasonló tipp topp ruhácskákra. már most visszasírom a kedvenc baglyos pólómat.