Pár hete azt hittem, hogy ebben az évben már nem kell nagy változásokra számítsak, aztán még utoljára beütött valami.

Meghirdettek a cégnél ahol dolgozom, egy belső álláspályázatot amiben vezetőt kerestek egy különálló csoport vezetésére. Nem terveztem munkát váltani a közeljövőben, mert szeretem amit csinálok, abszolut nem volt tervben bármilyen állásra való jelentkezés. Azonban ahogy megláttam a pályázatot valami azt súgta hogy "Jelentkezz!" Kb . 1 napnyi vacilálás után döntöttem, hogy jelentkezem rá. Pont azon a héten volt egy csomó céges esemény, csapatépítők, programok, amiket nem lehetett lemondani munka után, így este 11 körül kezdtem neki az önéletrajz és motivációs levél írásnak. Emlékszem baromi fáradt voltam, Alex ült mellettem és bíztatott hogy csináljam tovább. Pár nap múlva szóltak, hogy beválogatták az önéletrajzomat, és másik 12 emberét. Egy három körös interjún fogok indulni. (feltéve ha tovább jutok)

Az első kör egy több órás írásbeli teszt volt a kiválasztott 12 emberrel. Szerintem egész ügyes voltam, mert pár nap múlva jelezték, hogy mehetek a második körre, ami egy több órás kompetencia teszt volt. Ennek a kiértékelése után pedig velem együtt 4 embert választottak ki a szóbeli interjúra. Ennél a pontnál minden reményemet elvesztettem, mert nagyon rátermett, határozott és szakmailag abszolut profi emberek maradtak bent. Úgy éreztem, hogy teljesen esélytelen vagyok, mert ettől az interjútól jobbakat is produkáltam már az életemben,

Teljesen lemondtam a nyereségről, viszont lélekben elkedtem szurkolni annak a lánynak, aki szerintem a legjobb lehetett. pancserség

Pár nap múlva felhívott az osztályvezető, hogy beszélni akar velem. Abszolut nem lepett meg, mivel kértem őket, hogyha nem is sikerül megnyerni a pályázatot, mindenképpen jelezzenek nekem vissza, hogy mi nem volt megfelelő.

Leültem egy kis irodában az osztályvezetővel, aki azt mondta hogy engem választott, és alig várja hogy együtt dolgozzunk.

A szívem kihagyott legalább egy percig, nem is tudom hogy maradtam életben.

Ez volt az a pont ahol az életem egy csapásra megváltozott.

Vezető lettem, céges mobillal, dupla annyi fizetéssel, tripla annyi felelősséggel, beosztottakkal, kilátásokkal, tervekkel, karrierrel.

Nehéz megemésztenem még egyelőre ezt, pedig már szinte másnap bedobtak a mélyvízbe. Az első héten haza értem minden nap 6-ra, és 7kor már úgy aludtam mint a bunda. Rengeteg energiát visz el egyelőre, hogy minden tettem és mondatom óriási felelősséggel jár.

Úgyhogy jelenleg az életem egy erősebb fordulatot vett, pedig már jó ideje nem ebbe az irányba tartottam. Mostanában komolyabban elgondolkoztam a gyermekvállaláson, mivel a 30 közeli állapotomban lassan ezzel is számolni kellene. Most hogy így alakultak a dolgok, a karrier lesz pár évig a cél, a gyerektéma pedig eltolva X időre.

Elmondtam  a nagymamámnak hogy vezető lettem, mami pedig 1 órán keresztül zokogott a telefonba. Nagyszerű volt megélni ezt, hogy okozhatok még ekkora örömet, és ő is átélhette ezt.

Szóval hála van.

Persze mostantól előírt az üzleties ruházat, szóval a fél fizetésem elvertem kosztümökre meg hasonló tipp topp ruhácskákra. már most visszasírom a kedvenc baglyos pólómat.

Már legalább 16 éves korom óta tudom hogy szeretnék tetkót, de mindig túl fiatalnak éreztem magam hozzá. Féltem, hogy egy ilyen döntés meghatározza a jövőmet, és amíg nem éreztem magam eléggé kiforrott személyiségnek hozzá, addig inkább hagytam a csudába.

Aztán a 29. szülinapomon összeszedtem hogy mit is szeretnék még huszonévesen megcsinálni, így felkerült végre  az ezévi bakancslistámra a tetkó.

Több hónapon át vaciláltam rajta, aztán elkezdtem tetováló művészek után keresgélni. Elsőre beleszerettem Mirkába aki nemcsak tetkókat készít, de fest is. Elég elborult és elvont képei vannak ahhoz, hogy nekem tetszen, így végül mellette döntöttem.

Mindenképpen valami nagyon színeset szerettem volna, valami olyasmit ami emlékeztet a Coldplay - Charlie Brown című számára.

(Ez a dal az életem legboldogabb időszakaira emlékeztet. Gyakran hallgatom futás közben, vagy ha csak össze akarom szedni magam, és emlékezni arra, hogy ki vagyok.)

Imádom a hangulatát, a színeit, a mondandóját.

Szóval összeszedtem a nagy jelképeket az életemben, azokat amik boldoggá tesznek, és megkértem Mirkát, fesse le az elmondásaim alapján, hátha ráérez mit szeretnék.

Mondanom sem kell megszületett a nagy mű, Mirka abszolút tudta mit szeretnék.

Miután meglett a kép, lett egy időpontom is. A helyet volt a legnehezebb kitalálnom, mert mindenképpen el szerettem volna rejteni. Például nem szerettem volna ha egy esküvői ruhából kilátszódjon, vagy a munkahelyemen emiatt bármilyen hátrány érjen. Szóval a combom oldalát választottam, de úgy hogy még egy miniszoknyából se látszódjon ki.

Csak az enyém. Csak az enyém. Csak az enyém.

Az időponthoz közeledve azért kezdtem eléggé összekakkantani a nadrágot.

Az egyik hétvégén Lili barátnőmmel elmentünk táncolni egy pesti lebújba, amikor a női mosdóban láttam egy csaj combján egy tetkót. Gyorsan el is kezdtem faggatni, hogy fájt-e, meg megérte-e stb. Mire a csaj ennyit válaszolt:

"Húú bazdmeg! Nehogy csináltassál! Nekem annyira fájt, hogy abba kellett hagyni! 5 éve nem mertem visszamenni vágod?!?! VÁGOD? Kurvára fáj a combodra bazdmeg!"

És akkor elkezdődött nálam a para-maraton mert mindenfajta cikkeket meg videókat kezdtem nézegetni a tetkó készítés rejtelmeiről. Találtam egy csomó olyan videót amibe a csajok visítottak meg üvöltöztek közben, szóval rövid járaton elkezdtem rettegni.

Megvettem a tetkó utáni - ápolási időszakhoz minden lófaszt, (ráment a fél fizetésem) és minden ellenére elhatároztam magam.

Ha lemondom, egész életemben utálni fogom miatta. Hagyjuk el a komfortzónát és ugorjunk nagyot.

Szóval eljött a nagy nap, szakadt az eső, remegett kezem lábam, de benyomtam a fülembe a Coldplay Charlie Brown számát, és csak előre néztem. :)

Mivel több helyről hallottam, hogy érdemes csokit meg hasonlókat vinni, mivel leeshet a vércukor, meg ám rosszul lehet azért lenni, felkészültem mindenre.

Vettem a mekibe 4 sajtburit, 3 csokit és 2 energiaitalt.

Gondoltam biztosra megyek.

Vinnyogtam még fél órát Mirkának aztán mondtam essünk neki basszamegakurvaélet!

Nekilátott és baromira nem fájt. Kb. olyan volt mint a szemöldökszedés. Persze a vége felé már kapaszkodtam rendesen a szék karfájába 3 óra után, de az is teljesen elviselhető volt.

Mirka azt mondta, hogy baromi jó bőröm van a tetkóhoz, könnyű dolgozni rajta, nem pirosodik, és alig vérzik, szóval szuperjó. Plussz Mirka el volt képedve milyen jól bírom a fájdalmat, szerinte ritka jól viseltem az egészet.

Ezt kb. olyan bóknak értékeltem mintha azt mondták volna hogy én vagyok a legjobb nő a világon.

A végeredmény szerintem szuper jó lett, így a szakadó esőben hazabicektem. mint aki beszart.

Tegyük hozzá hogy nem valami egyszerű befóliázott combbal normálisan járni.

A nagy kihívást a tetkó utáni ápolási folyamatok jelentették, attól egészen nyűgös tudtam/tudok lenni.

4 óránként felkelni - lemosni - száradni hagyni - bekrémezni - visszafóliázni - művelet több évet öregített rajtam pár nap alatt.

Felkelni hajnal 3-kor és elvégezni körültekintően ezt a műveletet egészen idegtépő volt.

Most pedig lábadozom, és minden megbánás nélkül úgy érzem jól döntöttem.

Úgyhogy most be is rakom újra a Coldplaytől a Charlie Brownt.

A 3 éves évfordulónkról csak annyit szeretnék elmondani, hogy kitaláltuk már hetekel ezelőtt, hogy menjünk el egy hangulatos kis budai vendéglőbe, ahol cigány zene is van.

Meló után rohantam a vendéglőhöz mint az állat, kicsíptem magam mint a kurvaisten.

Alex és én találkoztunk a vendéglő előtt, szerelmes bizsergéssel a szemünkben.

Aztán Alex óvatos mosollyal rám nézett, és azt mondta:

"Bocsi, de otthon hagytam a pénzem."

Nekem egy kanyi garasom sem volt, így a történet befejezését rátok bízom.

Elmentünk nyaralni Alexszel. Kitaláltuk még télen, hogy ebben az évben csapunk egy nagy lazulós hetet valahol a világ végén, ahol még sohasem voltunk. Tekintettel arra, hogy tavaly nyáron még betanultam az új munkahelyemen, esélyem sem volt elmenni sehová.

Szóval ráböktünk a térképen egy országra, lefoglaltunk két repjegyet, kerestünk olcsó szállást, különösképp olyat amihez van medence.

Már nagyon vártuk, rengeteget vásárolgattam előtte, mivel rájöttem, hogy ilyen nyaralásokhoz semmim sincsen, papucsot, strandtáskát, naptejet, eztazt amazt.

Szóval már a nyaralás előtt is kész ráfizetés volt a nyaralás.

Rodosz, Görögország egy piciny szigete, szinte semmiről sem szól csak a turizmusról. Az emberek nagyon kedvesek, előzékenyek.

Az első nap lementünk a partra, a homokba jól belefurtuk a lábunkat, buta női magazinokat lapozgattam, és néha megmártóztam a tengerben. Kicsi kagylókat gyűjtögettem, ami több órára kivont a forgalomból, annyira lefoglalt. A víz annyira kristálytiszta volt, hogyha nagyon figyeltél, ki lehetett szúrni a víz alján lévő csodaszép kavicsokat, kagylókat. Borzasztóan addiktív volt.

Rodoszon nagy közkívánatnak örvend a férfi pénisz ábrázolása. Én még ennyi nagybetűs FARKAT, életemben nem láttam. Minden létező helyen lehetett péniszt vásárolni. Képeslapon, kulcstartón, tányérkán, plüssállatban, dísztárgyként, fafaragásként, vázaként, mindenhogy.

Így ezt az uticélt a kisgyerekeseknek nem ajánlanám. Eléggé arcbanyomakodó mindenhol a FASZ.

(Én egy elég szabadszellemű ember vagyok, de ez nekem is sok volt. Sokkkk.)

Rodoszon gondoltuk körbejárjuk a nevezetességeket, de sajnos nem sok volt. A legtöbbet csak a túristákért hozták létre. Pl. Ilyen volt a Hét Forrás nevű hely, (Epta Piges)

Konkrétan ez egy kicsi erdő, amiben csorog egy kis víz. Leraktak a környékre vagy 60 kacsát, aztán annyi.

Ha hét forrást akartok látni, inkább menjetek el Lillafüredre.

Aztán itt a nagyon híres Pillangók völgye (Petaloudes) ami szintén minden túristacsalogató könyvben benne van. Elvileg itt több ezer pillangó lakik, és repked egyszerre. Ezt mindenképpen meg akartam nézni, de aztán egy vendéglőben volt szerencsénk beszélni Edittel, - már 20 éve kivándorolt magyar - aki elmondta, hogy el ne menjünk, mert az is egy nagy szar. A nyárból csak egy hétig vannak pillangók, és az is csak szeptember körül, szóval felesleges költenünk az időnket meg a pénzünket.

Ekkor már kapizsgáltuk, hogy Rodosz nagyon erőlteti a látványosságait, amik igazából nincsenek. Itt homokos tengerpart van, meg tenger. Azt kell szeretni, azért kell idejönni.

Szóval az első pár nap után lemondtunk a túristáskodás öröméről, és ténylegesen elkezdtünk semmit sem csinálni. Ettünk, napoztunk, és két óránként fürödtünk egész nap. (és persze csiszoltam az egyre profibbá váló amatőr fotósi tehetségemet. - vállveregetés)

Volt egy csomó csacsi, akiket nagyon sajnáltam. Rengeteg túristát szállítanak szamarakkal Lingosban. Elmondhatatlanul előtört belőlem az állatszerető aktivista, mert ezek a szamarak annyira békések és szófogadóak voltak, hogy tudtam, nagyon kemény betörés eredménye lehet. Emellett egész nap álltak a 40 fokos melegben, úgy, hogy vizet sem láttam adni nekik soha. Szóval a szamaraktól elszomorodtam nagyon. Egytől egyig, mind nagyon szomorúnak tűnt. (Szóval próbáljátok meg kibírni a nyaralást csacsigolás nélkül, és nem támogatni ezt.)

Amúgy Görögországban Istenieket ettünk. Próbáltam vigyázni itt is az egészséges kajálásra, merthát képes vagyok 1 hét alatt visszakajálni mindent amit leadtam, szóval tényleg nagyon igyekeztem. A vendéglátósok nagyon kedvesek, szinte már zavaróan, tenyérbemászóan aranyosak.(Az én magyar zártságomnak kicsit sok volt.) Konkrétan sehol sem tudtunk megenni egy tál kaját úgy, hogy ne jöttek volna oda legalább háromszor, hogy hogy ízlik a kaja, honnan jöttünk, hogy érezzük magunkat, visszajövünk-e még, hogy hívnak, hol lakunk stb. Ez egy idő után már borzasztóan kimerítő volt.

Isteni finomakat ettünk.

 És Isteni finomakat ittunk.

Tényleg megint azt éreztem, hogy milyen szerencsés lány vagyok, hogy ilyen csodálatos helyeken ihatok Frappét, ehetek a tengerparton salátát, hogy rendelhetek angolul, és beletúrhatom a lábam a homokba.

Minden nap pancsoltunk a medencében is, ami az én proli életemben eddig elképzelhetetlen lett volna.

Kiolvastam itt egy ezer oldalas Háború és Béke hosszadalmú könyvet, teljesen büszke voltam magamra.

Az egyik este vettük bort, chipset, fogtuk a kis kihangosítható zenelejátszónkat, és lementünk a partra. Belefeküdtünk a napernyős ágyakba, beszélgettünk, és táncoltunk a homokban Alexszel a parton. már csak egy lánykérés hiányzott volna..

Itt Rodoszon amúgy mindketten megtaláltuk a békénket, volt hogy órákig csak bámultunk magunk elé, és nem szóltunk egy szót sem. Életemben először ismertem meg milyen az, ha az ember tényleg pihen. Ilyen pihenős nyaralásom még sosem volt, mindig arról szokott szólni, hogy rohangálunk mindenfelé, és mindent meg akarunk élni, és tapasztalni. Rodoszon csak léteztünk. És ez a létezés mindennél többet ért.

Az utolsó napon rájöttünk, hogy kicsit elszámoltuk magunkat, mivel a repülőnk este 10-kor indult vissza Magyarországra, de a szállást reggel 10-kor kellett elhagyni.

Pofátlan módon tettünk egy próbát, és megkérdeztük maradhatnánk-e estig. A válasz egy egyértelmű igen volt, fizetnünk sem kellett többet, Magyarországon persze ilyesmi elő sem fordulhat, dobnak ki amilyen gyorsan csak lehet. (Aki szeretne ebbe a hotelbe menni Rodoszon - Falirakiban, az keresse a Lagonas Beach Hotelt. Csak jókat mondhatok. Egy kis marketinget pedig igazán megérdemelnek.)

És persze, mint már tudjátok, mindig történik valami borzalom a világban amikor nyaralni megyek. Most se volt ez másképpen. Éppen az utolsó napot töltöttük Rodoszon, amikor hírt kaptunk egy csomó lemészárolt túristáról egy Tunéziai tengerparton. Engem nagyon megrázott ez, hiszen az emberek nagyrésze éveken át spórol, hogy eljuthasson ilyen helyekre, és kicsit pihenhessen a tengerparton. Ilyenkor az ember totál védtelen, csak fekszik, és lélegzik. Ilyen védtelen embereket lemészárolni óriási bűn. Szóval Alex és én eléggé megrogytunk ettől az utolsó napon, hiszen simán lehettünk volna mi is az áldozatok között.

Nagylevegő.

Zárásképpen pár kép a műalkotásaimból. Nézelődjél.

Ha idáig letekertél szerencsés vagy, mert láthatsz rólam is képet.

Mostanában ritkán főzök, csak késő este szoktam haza esni, így ilyenkor 5 perc alatt összedobom a fogyókúrás kajáimat, és ebben ki is merül a gasztronómia.

Viszont az elmúlt hetekben valamilyen hormonális válságba kerülhettem, mert nagyon-nagyon elkezdtem kívánni a borsókrémlevest pirított baconnel. Fogyókúra ide vagy oda, eldöntöttem hogy csinálok.

Van a munkahelyem mellett egy bolt, ahol mindenfajta pár nap múlva le fog járni/olcsó szart árulnak. Nagyon szeretjük, mert méregdrága csokikat, borokat, konzerveket aprópénzért meg lehet venni. A titka annyi, hogy amit megvettél, még aznap edd meg, mert másnap tuti megromlik.

Szóval bebillegtem a boltba, vettem két hiperakciós borsókonzervet, tejszínt, és bacont. 

Mire hazaértem a holmikkal már folyt a nyálam mindenfelé.

Nekiestem a borsókonzervnek, de rájöttem hogy nincs rajta nyitó. Találtam egy furcsa alakú beazonosíthatatlan konzervbontót a fiókban, de fogalmam sem volt hogyan kell használni. Tettem vele pár próbát, de kreativitás hiányában, - mivel csak felidegesített - eltettem. 

Nemrég Alex vett szuper kerámia késkészletet, állítólag atom erős, meg éles, szóval gondoltam azzal kinyitom a konzervet. A 10. perc után kicsorbult a kerámiakés, és kerámiadarabkák kezdtek el repkedni mindenfelé, első sorban a szemembe.

Hát mekkora szar ez a kerámiakés, biztos a másik jobb lesz alapon, elővettem egy újabbat, és egy újabbat.

Ebben az időintervallumban 4 db méregdrága kést sikerült tönkretennem. 

Ekkor már borzasztóan ideges voltam, mert csak fűrészeltem és fűrészeltem ezt a pokoli borsókonzervet, de semmi. Meg sem moccant. 

Felhívtam a barátnőmet Verát.

"Figyelj ide Vera! Most lépek át egy lélektani határt, meg kell hogy nyugtass! Most tettem tönkre 4 darab kést, nincsen itthon konzervbontó, mindjárt éhen halok, és ha nem sikerül kinyitni, elvágom a saját torkom!"

Vera próbálta elmagyarázni hogyan működik a beazonosíthatatlan konzerbontó, de nem jártunk sikerrel, így segítség híján megkértem hogy maradjon velem a vonalban, mert már olyan ideges vagyok, hogy kitépem a hajamat. 

Szóval az én türelmes Vera barátnőm csak hallgatta a telefonban ahogy kopácsolok és fűrészelek.

20 perc után rájöttem hogy ez így sokba fog kerülni, szóval megköszöntem az érdemi segítséget és letettük.

Egy kicsit mintha kinyilt volna a konzerv teteje, de csak éppen annyira, hogy a villa hegyét bele tudjam dugni.

Szóval eljött az a rész, amikor villával próbáltam kikapirgálni a borsót a dobozból, aminek az lett az eredménye, hogy a borsó átalakult gusztustalan borsópéppé. 

Aztán kipróbáltam a rázós technikát. 10 perc rázással kicsusszan 1 szem borsó. 

Ettől még idegesebb lettem. 

Felvettem a papucsomat, átcsengettem a szomszédhoz.

Egy egyetemista világtalan srác nyitott ajtót. Mondta hogy keres konzervbontót. Fél órát vártam az ajtóban mire visszajött, és közölte hogy nincsen.

Viszont talált csavarhúzót próbáljam meg azzal.

Természetesen nem próbáltam meg.

Visszamentem a borsómhoz, szétfűrészeltem még vagy 5 kést, és kibasztam a konzervet a picsába.

Mérgemben pedig megettem a csomag nyers bacon felét.

Másnap eléggé nagy volt a nyomás, hiszen ketyegett a bacon és a tejszín órája, így másnap tutira meg kellett csinálnom a vágyott borsókrémlevest. 

Gondoltam meló után elszaladok egy 100-as boltba, veszek egy konzervbontót, meg egy borsókonzervet és kész a csoda.

De mivel hazafelé épp volt egy szolárium (az meg éppen bakancslistán volt) bementem hát leégni.

Mire kijöttem bezárt a 100-asbolt.

Így elmentem a Coopba ahol nem volt, bementem a Reálba ahol nem volt.

Elmentem a város másik végében lévő barkácsboltba ami bezárt.

Itt újra elérkeztem ahhoz a bizonyos lélektani határhoz.

Bementem a dohányboltba.

Kértem egy multit, meg kértem egy konzervbontót. Nemvolt a dohányboltos srácnak, de ajánlotta a szomszéd kisboltot ami BEZÁRT.

Továbbmentem és láttam egy újabb múltszázadi, leginkább putrira emlékeztető kisboltot, ahol NEM VOLT konzervbontó. 

Aztán felgyulladt a villanykörte.

Rájöttem hogy nem konzervbontót kell hogy vegyek, hanem egy normális nyitóval rendelkező konzervet.

Így vettem újabb 2 nyitós borsókonzervet.

Hazamentem, kipakoltam, átöltöztem. Elővettem életem legnagyobb kihívását, az új nyitóval rendelkező borsókonzervet.

Nyitáskor a nyitóka BELETÖRT.

BE-LE-TÖRT.

Ezután képszakadás történt, mert szerintem ököllel szétverhettem a konzervet, vagy nemtudom.

De végül (egy újabb kerámiakés segítségével) hozzáfértem a borsóhoz.

Megfőztem, összekotyvasztottam a hozzávalókat, már csak a turmixgépbe kellett beletöltenem.

Viszont a turmixgép nem indult el.

NEM INDULT EL.

ELROMLOTT.

És akkor nekifutásból, óriási lendülettel, hipergyorsulással, az egész turmixgépet (a benne lévő félig kész borsólevessel együtt) kirepítettem az univerzumba. (a maradék nyers bacont pedig megettem)

Borsókrémleves készítése namajdmost.blog.hu módra:

- Időráfordítás: 20 óra

- Kidobott pénz: 3000 Ft

- Elégetett kalóra: 50.000 kcal

- Nyugtató hatású gyógyszerek száma: 10

- Kitépett haj: 3 csomó

Májusban volt a szülinapom. Eléggé meghatározta az elmúlt heteimet. Sokszor melankólikus hangulatba kerültem, és bizony ott mocorgott a gondolat, hogy már csak 365 napom maradt huszonévesnek lenni. Jövőre 30 leszek, és szinte sokkolt a gondolat, hogy ennyi az annyi.

Tudom, nem kellene ezen forognom hiszen még "csak" 29 vagyok, de akkor is megijeszt.

Szóval megfogadtam, hogy ez a 365 nap igazán tartalmas lesz, és el is kezdtem ezévi bakancslistát írni.

Elmenni szoliba, műkörmöt csináltatni, elmenni Olaszországba, körbe biciklizni a balatont, elmenni Florence and the Machine koncentre, látni-hallani élőben Paul Kalkbrennert, tetoválást csináltatni.

Igazából ezek naív-tinilányos elgondolások, de pont ez lenne a lényege ennek a 365 napnak, hogy kijátszak minden olyat ami úgy kezdődik, hogy "de jó lett volna ha.."

Ebben a melankóliában és álmodozásban teltek az elmúlt napok. Jó volt kicsit elbújni ilyesmikben. Jól beléjük bújni, és elképzelni milyen jó lenne ott lenni - megcsinálni - megélni.

Ezzel szemben persze szöges ellentétben telnek a napjaim, rengeteget dolgozom, szinte ki sem látok a munkából. Ezekben a hónapokban kifizetik ha túlórázunk, így fejest ugrottam a munka nagy óceánjába. Szinte minden másnap 10-12 órákat dolgozom, ami anyagilag végre egy kis gyűjtögetésre adhat okot, ugyanakkor úgy nézek ki a nap végére mint egy szivacs. Alex és én néha összefutunk reggel vagy késő este a házban, megöleljük egymást aztán nyomás aludni.

 Ebben az álmodozós, ám túlhajszolt ambivalens világban élem az elmúlt heteim, hónapjaim. Kíváncsi leszek mi lesz a vége.

A sok meló mellett, meg hogy még izgalmasabb legyen, elkezdtem avonozni is, csakmertcsak érdekelt, illetve mert teljesen leköt. Emellett sokat kertészkedem itthon, bár az igazi tavaszi idójárásnak köszönhetően elég sokat bosszankodom, hiszen az elmúlt hónapok ültetgetős és gondoskodós munkáját, pár perc alatt képes tönkre tenni az időjárás. (Úgyhogy minden kinti bébinövényemet bemenekítettem a lakásba.)

Szemüvegem is lett, így közel a 30-hoz. Szénné trancsíroztam a monitor előtt a szemeimet, így mondtam az optikás néninek, hogy valami nagyon dögös és szexi titkárnős keretet adjon, mindent vagy semmit alapon.

És a jelenlegi favorit:

Tavasszal született lány vagyok, így ilyentájt már minden pici sejtem zsizsegni igyekszik. Fellobbannak a tenni akaró, szépségre éhes energiák, úgyhogy ennek örömére egyik reggel felébredtem, szétkaptam egy falinaptárt mint hülyegyerek a mesekönyvet, és készítettem belőle egy fali-izét.

Percekig csak álltam előtte, és gyönyörködtem, hogy igen én bizony művész vagyok, bekapcsoltak a szépségre kiéleződő energiáim, és milyen jó hogy vannak nekem ilyenek.

Aztán Alex és én kitaláltuk, hogy ültetünk a tavasz örömére mindenfajta növényt, a büdöskétől a káposztán át, az eperig.

Kitaláltam hogy én vagyok EIIVAAA az Avatarból, a Földanya, a Föld Istene, a termékenység szimbóluma, és ha törik, ha szakad, mi bizony életre keltjük ezt a sok ezer pici magot.

Ezen a napon amúgy abszolut elememben voltam, állandóan teremteni akartam mindenből mindent.

Sok ilyen napot még.

 Az ipari mennyiségű ültetés eredménye:

Elkövettük azt a hibát, hogy Ricsi barátommal megnéztük ezt a szörnyűséget.

Hétvége volt, meg jó volt, meg vasárnap, meg ráértünk.

Szóval akkor menjünk moziba. 

Emlékeimben derengett, hogy van egy ilyen új Sandra Bullockos film, vettünk is rá két jegyet.

Aztán a jegyvétel után tudatosult, hogy ez bizony nem Sandra, hanem igencsak Jennifer Lopez. (úgy meg már egészen más a gyerek állása)

Na de mindegy J. Lo-nak is vannak jó filmjei, üsse kő, basszuk el a pénzt a moziba.

Konkrétan az első 5 perc után kiderült, hogy ezis egy szarkupac lesz.

Most ezt mindet azért írom le, hogy el ne menjél rá, mert ha mi meg is szívtuk, te ne tegyed. Az Istenért NE!

 A sztori a következő:

Van a J.Lo, aki egy egész divatmagazint magára vett a jelenetekhez, állandóan magassarkúban és báliruhában jár a lakásban, és levakarhatatlan szájfény van a száján.

Szegény J.Lo-t csalja a férje, és ezért mindig nagyon szomorú. Ennek ellenére kicsattan a szépségtől, ragyog mint a kurvaélet, és percenként pózol a kamera előtt. Akkor is a seggét, meg a mellét kell nézned amikor baromira a filmet néznéd, de egyszerűen lehetetlen. 

Aztán jön a szomszédba költözött srác aki elvileg 17 éves a filmben, de ugye te sem gondolod hogy annyi?

Szóval a film következő stádiumában ennek a fiúnak a testét kell nézni. Ez a hülyegyerek pózolja végig az egész filmet. Kemény izomszag van a film alatt. Csak úgy dübörög a tesztoszteron.

És akkor megtörténik amire mindenki számított, a hiperszexi milf és a kigyúrt buzigyerek összeszexelnek nagyon erotikásan. 

Másnap J.Lo rájön hogy hülye volt, lepattintja a féregfejűt, ettől meg a srác begőzöl.

Innentől kezdve akár izgalmas is lehetne a film, de ehelyett inkább totál érdemtelen az egész.

A kisnagyfiú mérges lesz hogy a milf elutasította, és elkezdi szétszabotálni, meg követni, meg ijesztgetni, meg mindenfajta szarság.

Az egyik legnagyobb kérdés ami felmerül a film alatt, az az hogy: MI A FASZÉRT NEM HÍVSZ RENDŐRT HA ZAKLATNAK?

J.Lo rohangál a filmben mint a mérgezett egér, de egyszer sem kér segítséget senkitől. 

Természetesen ebben a filmben is az összes klisét el kellett sütni, avagy mindenki felszalad az emeletre ha fél, mindenkinek be kell menni egy nagy sötét házba.

Természetesen a tökéletes zárójelenetet sem hagyhatom ki, mert itt vált számomra világossá, hogy erről bizony blogot kell írni.

J.Lo a film végén (egy rakás szájfénnyel a száján) SZEMEN SZÚRJA a buzigyereket.

(miéééért? miééééért?? miéééért??)

Emlékeztek még a nagyszerű Fekete Karácsonyos írásomra? Na ott is ellőtték ezt a szemen szúrós bolondozást, és akkor sem volt ez jobb. http://namajdmost.blog.hu/2012/03/04/bejegyzes_url_cime_1588 

 A film tanulsága a következő:

- Hívjál rendőrt

- Ápoljad a szádat sok szájfénnyel

- Izguljál fel az izmokra

- Kövessed a divatot

- Szúrjál mindenkit szemen

És végül egy mondattal tudnám jellemezni a filmet:

Fos, szar, fos, szar, fos, szar, fos, szar, fos, szar, fos, szar, fos.

Az elmúlt hónapok erőteljesen az önfegyelemről szóltak. Nem a kitartásról vagy az akaraterőről, ahogyan az a fogyókúrás-életmódváltós időszakokban mondani szokták. Nagy felismerést tettem nemrég, miszerint a fogyózáshoz nem akaraterőre van szükség, hanem önfegyelemre. 

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy most nyelvtanilag szőrözök, jelezném hogy óriási különbség van a kettő között. Sok mindent elértem az életemben, és akaraterőből-kitartásból sosem volt hiány, viszont leadni pár kilót mindig borzasztóan nehezen ment. Minden egyes kudarcélmény csak erősítette bennem hogy nekem bizony nincsen akaraterőm. Kerestem kutattam a híres neves akaraterőt, és rájöttem hogy van bennem bőséggel, mégsem tudom elérni amit szeretnék. 

Szóval rájöttem, hogy francba az akaraterővel, nem arra van szükség. 

Hanem:Önfegyelemre.

Napokig, sőt hetekig elemezgettem magamban ezt a szót. Mintha szinte megvilágosodtam volna, egyértelművé vált hogy az önfegyelem az, ami mindig is hiányzott.

Fegyelmezni önmagad. Olyan helyzetekben amikor fegyelemre van szükség. 

Valahogy teljesen megbolondított ez a fegyelem szó, szinte minden nap eszembe jut. (alkalmazom is sok területen, nemcsak fogyózás terén)

Újévi fogadalomként elkezdtem megszabadulni minden olyan dologtól ami hírhedten káros, vagy hízlalhat. 

Csodák csodája már 7 leadott kilónál járok. Óriási sikerélmény, és minden leadott kiló csak tovább motivál hogy folytassam. Az elmúlt hónapjaim nagyrészt erről szóltak: figyelni magam, és fegyelmezni ha szükséges.

Természetesen a leadott kilókkal elkezdtek megjelenni körülöttem a pasik, megindultak a szemezések az utcán, a melóban több srác aki eddig rám sem nézett, hirtelen nagyon jó barátom akar lenni. Bókolnak és állandóan kedvesek. Egyre többen jelölgetnek be fészbukon, és minden lehetséges csatornán. A melóban volt aki elhívott borozni, és eszeveszetten flörtöl minden adandó alkalommal.

Én nem hinném, hogy ez elsősorban a leadott kilóknak szól, inkább a kisugárzásnak ami a büszkeséggel és sikerélménnyel párosul.

Régen is volt egy ilyen időszakom , amikor egy szomorú szakítás után dobtam le rengeteg kilót (kb 15-öt) és lépten nyomon pasikba botlottam. Akkor még elég fiatal és bohó voltam, hogy ne vegyem észre, ez első sorban minek szól.

Ma már sokkal jobban kezelem ezt, vannak igazi megvilágosult pillanataim, nagy rádöbbenéseim, és nem veszem ezeket a dolgokat komolyabban annál mint aminek valójában szólnak.

Sokan belebuknak az ilyesmibe, mégtöbb energiát akarnak gyűjteni a pasikból, a bókokból, aztán szépen belecsúsznak a kósza szexbe, megcsalásba, és a mindenkit akarok de azonnal-ba.

Alex és köztem már van annyira jó a kapcsolat, hogy ezeket az élményeimet elmondjam neki, és jókat mosolyogjunk rajta. Eleinte furcsán fogadta amikor elmeséltem neki, hogy elkezdtek a melóban flörtölni velem a pasik, de mostanra már nagyon büszke, és tudja hogy a helyén tudom kezelni a dolgot. 

Alex időközben munkát váltott, szóval inkább én vagyok az aki egy kicsit féltékeny, merthát most sok új emberrel - nőkkel fog megismerkedni. 

Amúgy volt egy borzasztóan nagy vitánk nem olyan régen, ilyen csomagolj össze, és akkor most váljanak szét az útjaink típusú, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy alig fektettünk energiát a kapcsolatba, és hagytuk a sérelmeinket megbeszéletlenül a kispadon. Szóval volt egy nap, amikor végleg kiborult a bili mindkettőnknél, és elég nagy mélységekbe sodródtunk. Ebből végül sikerült felállni, és most megint nagyon jól megvagyunk.

A másik komoly történés, hogy amióta újra minden klappol köztünk, Alex egyre többször említi meg hogy szeretne gyereket. (Én meg persze mindig megkérdezem, hogy: "És ki fogja kihordani?")

A biológiám már kezd dübörögni egy gyerekért, ugyanakkor lelkileg abszolút nem vagyok még készen ilyesmire. Éppen önmegvalósítós életmódváltok, hajtom a munkát, és még elég önző vagyok ahhoz, hogy bulizni akarjak, meg ha úgy van, délig aludjak.

Kicsi csíra vagyok egy gyerekhez. 

Van nekem egy nagyszerű nagymamám, aki nagyon vallásos, így minden adandó alkalommal kapunk tőle egy csomó szentelt vizet meg hasonlókat.

Néha megjelenik egy szentelt almával, ezzel-azzal, és azt kötelező jelleggel meg kell enni. Merthát ártani nem árt, meghát mégis szentelt, szóval együk meg szépen.

Ellentmondás nincs.

Már jópár hónapja véget ért a lakásfelújítás, szóval nagymuter megjelent fél liter szentelt vízzel, amit a falu papjával bizniszelt, és közölte hogy most aztán meg kell szenteljük az új lakást.

Én a feladatot nagyon komolyan vettem, mégsem szentel minden nap az ember, főleg nem lakást, szóval kiválasztottunk egy napot, beálltunk a lakás közepére és elmondtunk egy Miatyánkot Alexszel.

Igazából nagyon ördögűzősre sikerült, ugyanis a Miatyánk után nemes egyszerűséggel szétcsaptam a szentelt vizet a konyhában, és minden helységben.

Ennek az lett a következménye, hogy fél napig szenteltvíz tócsákba lépkedtünk, mert ugye azt nem lehet felmosni, annak ott van jó helye ahol van.

Aztán valahogy híre ment a melóban hogy lakást szentelek, és ennek örömére kaptam is lakásszentelős felkérést.

Pályát tévesztettem.